Közélet
Csőbe húzták a bűnözőket, akik milliókat próbáltak kicsalni nagyszülőktől, azzal, hogy unokájuk bajban van.
Civil akciót szerveztek annak a fiatalembernek a felkutatására, akiről egy hete nem tud semmit a családja.
2013. 12. 06. 11:01
Mégsem halt meg az a másfél éves kínai kisfiú, akit egy tízéves lány vert meg brutálisan egy liftben, amikor egyedül maradt a gyerekkel.
Miután a szlovák milliomosnő visszakerült a börtönbe, Budapestre hozott gyermekét apja is alig tudta megvigasztalni.
2013. 12. 06. 08:01
A módszerek nem változnak, de mi sem tanulunk. Nézze meg, hogyan dolgoznak a zsebmetszők.
A rendőrség szerint nem a mennyiség a lényeg.
A két elgázolt kisgyerek édesapja szerint az ország szégyene lenne, ha Tobin megúszná börtönt.
Ruhapróba közben próbálták lefotózni, de ez úgy felbőszítette, hogy nem szemérmeskedett.
A Hír24 esti hírműsora - 2013.12.05.
2013. 12. 05. 20:51
Anyjával, ismételjük, az anyjával ivott egy kocsmában, és összevesztek, mielőtt a tetőn át próbált betörni egy közeli üzletbe.
2013. 12. 05. 20:00
A földre dobta, rugdosta, majd kidobta a 25. emeletről. Az esetet a lift biztonsági kamerája rögzítette.
Várható ellenőrzések helye és időpontja Győr-Moson-Sopron megyében!
2013. 12. 05. 18:04
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 15:30 Itt vannak a Xiaomi új mobiljai, amelyek a Samsungnak és az Apple-nek is feladják a leckét
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 15:30 Ennyibe kerülnek itthon a Xiaomi legújabb csúcskategóriás okostelefonjai
- 15:01 A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, a Forradalmi Gárda lezárta a Hormuzi-szorost
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
