Közélet

Életben van a kislány által liftben megvert kisbaba

Mégsem halt meg az a másfél éves kínai kisfiú, akit egy tízéves lány vert meg brutálisan egy liftben, amikor egyedül maradt a gyerekkel.

A szörnyű esetről tegnap este számoltunk be a CTV kínai televízióban megjelent tudósítás alapján, amelyben az szerepelt, hogy a másfél éves kisfiú meghalt, miután a kislány lehajította a 25. emeletről a verés után. Már akkor is jeleztük, hogy elképzelhető, hogy a bokrokra zuhant kisfiú mégiscsak életben maradt. Ez utóbbit erősítette meg ma a kínai sajtó. És közben kiderült az is, hogy ki volt a kisbabát megrugdosó kislány is, akinek apja nyilatkozott a kínai médiának.

A csak Li néven azonosított apa tagadta, hogy lánya ledobta volna a gyereket a 25. emeletről, szerinte „a kisfiú talán magától zuhant le, mert sokkot kapott”. Mondjuk arra már nem adott magyarázatot, hogy egy másféléves, járni alig tudó, és éppen brutálisan megvert gyerek hogyan lett volna képes csak úgy magától kimászni egy ablakon vagy erkélyen.

A tízéves kislány által megvert Jüanjüan túlélte a zuhanást a 25. emeletről
Fotó:Sina

A kínai állami hírügynökség értesülései szerint azonban a fiú lezuhanásához igenis köze van a kislánynak. Egy, az esetet jól ismerő ember a Xinhuának elmondta: a kislány hazavitte magával a Jüanjüan nevű kisbabát a 25. emeleten lévő lakásba, újra megverte, majd az erkélykorlátra rakta. Hogy onnan hogyan esett le a gyerek, még nem tudni – bár az már talán szinte mindegy is. A hírügynökség közlése szerint a kislány ellen életkora miatt semmiféle eljárást nem lehet indítani a kínai törvények szerint.

A kislány apja a sajtónak nyilatkozva azt már nem tagadta, hogy tízéves lány megrugdosta, ütötte és a földhöz vágta a liftben a kisbabát, majd kihajította a folyosóra. Hiába is tette volna, hiszen az egész jelenetet rögzítette a felvonóban lévő biztonsági kamera, amelynek felvételeit a CTV le is játszotta az esetről szóló riportjában.

Az apa csak magyarázkodni tudott, hogy kislánya miért tett ilyet. Elmondása szerint a lánya szereti a gyerekeket és az állatokat, és „kommunikációs problémákkal” magyarázta tettét. Az apa elmondta: amikor megkérdezte lányát, hogy miért verte meg a kisbabát, a tízéves azt mondta, azért, mert a kisbaba fintorgott és nem volt vele szemben barátságos.

Közben a kínai sajtóban megjelent legfrissebb hírek szerint a kisbaba a kórházban magához tért, miután több műtétet is végrehajtottak rajta. A beszámolók szerint több csonttörést szenvedett és a tüdeje is megsérült, és továbbra is életveszélyes állapotban van. A kisbaba kezelése több mint ötvenezer jüanba (1,8 millió forint) került, aminek rendezésére a kislány családja 58 ezer jüanos kárpótlást fizetett a kisbaba családjának a rendőrségen keresztül, és közölték, hogy több pénzt is hajlandóak fizetni, hogy rendezzék az ügyet.

Az eset megrázta a kínai közvéleményt, és jelenleg a „legnépszerűbb” hírnek számít, ha lehet ezt a szót használni egy ilyen szörnyű hírrel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik