Közélet

Forró termálvízzel teli árokba esett egy kisfiú Tiszaföldváron

forró termálvíz (termálvíz, )
forró termálvíz (termálvíz, )

A gyerekes súlyos égési sérüléseket szenvedett a 74 fokos víztől. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy hat esztendős kisfiú Tiszaföldváron annál a nyitott árokrendszernél, ahová a település nem használt forró termálvizét engedték bele – írja a szoljon.hu. Az eset még nyáron történt, ám csak most derült rá fény. A gyerek már jól van, ám a település vezetőinek sok mindent át kellett gondolniuk a termálvíz felhasználásának módjáról. A hatóság ugyanis  ragaszkodik a zárt elvezető rendszer kiépítéséhez, a földváriak viszont ahhoz, hogy bármikor hozzájussanak vízhez.. Ez most úgy tűnik, több hónapnyi szünet után heteken belül megoldódik.

Nehéz sorsú családok használták

Sok nehéz sorsú család él a településen, nekik ez a melegvíz valóban napi segítséget nyújthatott – mondta a lapnak Hegedűs István polgármester, aki most nehéz helyzetbe került, hiszen ezt a lehetőséget most meg kellett szüntetnie az önkormányzatnak.

Hetvennégy fok

A Környezetvédelmi Hatóság a történtek után megtiltotta a nyitott árokrendszer használatát, a jövőben a melegvíz csak zártan, csövekben, föld alatt folyhat. Kötelezték arra is az önkormányzatot, hogy egy hűtőtavat alakítsanak ki, ahol az egyébként 74 fokos termálvizet le kell hűteni. Jelenleg a túlfolyó vizet az uszodába engedik, mire a víz a medencébe jut, addigra éppen megfelelő hőfokra hűl le. Ez azonban nem a végleges megoldás.

A lakosok kérésére – hogy használhassák a vizet – most egy közkifolyót építenek a településen, de még nem üzemelték be, intézik az engedélyezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik