Közélet

Tízéves kislány ölt meg egy liftben maradt kisbabát

A földre dobta, rugdosta, majd kidobta a 25. emeletről. Az esetet a lift biztonsági kamerája rögzítette.

A nagyjából tízéves kislány azután maradt egyedül a másféléves fiúval a kínai Csungking városában álló épület liftjében, hogy az ajtó gyors becsukódása miatt anyja véletlenül bent hagyta – jelentette a Shanghaiist. A kislány pont akkor lépett be a felvonóba, amikor az anya ki akart szállni kisfiával. Azonban az anyuka előbb a gyerek játékát tolta ki, és mikor a fiáért nyúlt volna, az ajtók bezáródtak.

A másféléves fiúval egyedül maradt kislány először felemelte a gyereket, majd a lift biztonsági kamerája által készített felvételen – amelyet a helyi televízió is bemutatott az esetről szóló riportjában – látni lehet, ahogy a lány a földhöz vágja a kisfiút. Majd rugdosni kezdi, újra a felemeli és a földhöz vágja, megüti, majd tovább rugdossa. Amikor pedig a 25. emelten kinyílik a liftajtó, a folyosóra hajítja a kisbabát.

A gyereket az épület előtt találták meg a földön, véresen, és minden jel arra mutat, hogy a kisbabát a kislány kidobta az épületből, a 25. emeletről. A másféléves gyermek a kórházban belehalt sérüléseibe – írta a Shanghaiist. A lap beszámolója arról nem tesz említést, hogy a gyereket rugdosó kislányt letartóztatták-e, vagy egyáltalán azonosították-e.

A Shaghaiist cikkének egyik kommentelője közben azt írta, hogy a kínai állami televízió (CCTV) esti hírműsorában azt mondták, hogy a kisbaba mégiscsak életben maradt, de súlyos koponyasérüléseket szenvedett. Egy másik kommentelő pedig azt írta, hogy a kínai közösségi oldalakon ez a történet jelenleg a „legnépszerűbb”, ha lehet ezt a szót használni egy ilyen szörnyű hírrel kapcsolatban.

Frissítés!

http://24.hu/sotet-oldal/2013/12/06/eletben-van-a-kislany-altal-liftben-megvert-kisbaba/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik