Közélet
Már hétfőn tudtak a kivitelezők a H5-ös HÉV alagútjának hibáiról – állítja a fonódó villamos építésén dolgozó, névtelenséget kérő végzős
2015. 04. 17. 14:45
Tetten érték az egyik üzemanyag-szállító teherautó sofőrjét, amikor megpróbálta megcsapolni a tartályt.
2015. 04. 17. 11:15
Bűncselekményből származhatnak azok a könyvek és festmények, amelyeket egy balesetet szenvedett autóban találtak a rendőrök még március 12-én Pomáz és Budakalász között.
Szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt állították elő a tatabányai nyomozók a 24 éves P. Krisztiánt tegnap.
2015. 04. 17. 10:33
Illegális dohányüzemet buktattak le a pénzügyőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A zsákmány kétmilliót ér.
A tűzoltók találták meg a szerencsétlenül járt férfi holttestét.
A nővér kifaggatta a kórházi betegeket, három fiatal társa pedig kifosztotta őket, pedig nem is volt szükségük a pénzre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint egy 49 és egy 19 éves férfit kaptak el.
2015. 04. 17. 07:05
A Gyálon eltűnt 19 éves Rinyu Patrikot édesapja házának utcájában látták utoljára. Az édesapa kutatást szervezett.
2015. 04. 17. 06:50
A Rákóczi úton történt a baleset csütörtökön délután.
Életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba egy férfit.
Bozóttüzet hozott az áprilisi kánikula, csirkenevelde is veszélybe került.
Budapestre vitték a férfit, elmeorvosi megfigyelésre.
2015. 04. 16. 14:38
- 18:59 Miért nézik milliók a neten, ahogy mások zabálnak vagy pattanást nyomkodnak?
- 18:33 Háztűzben halt meg egy férfi Üllésen
- 17:57 A Beneš-dekrétumok után erővel és propagandával telepítették át a magyarokat és a szlovákokat
- 17:34 Náci életrajzok, Reese Witherspoon-krimi és Észak-Koreából kicsempészett novellák – ezeket olvastuk februárban
- 17:34 Egy férfi tüzet nyitott a járókelőkre Austin bulinegyedében
- 17:13 Ezek a hatos lottó március 1-jei nyerőszámai
- 16:52 A Tisza Párt vak képviselőjelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon
- 16:45 Meghalt Fehér Béla
- 16:11 A hidegháború árnyékában született: hetven éve a hegyekben találkozik a világ sajtója
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 15:43 Susan Sarandon: Azért rúgtak ki az ügynökségemtől, mert felszólaltam a gázai tűzszünet mellett
- 15:09 Ahogy a kisgyerekes anyák kikészülnek, nem készül ki úgy senki
- 14:52 Többen megsérültek egy cincinnati szórakozóhelyi lövöldözésben
- 14:21 „Óva intek mindenkit a gyors eredményt ígérő fogyókúráktól”
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 06:12 Meghalt Irán legfőbb vezetője; közel 150-re emelkedett az iráni lányiskolát ért csapás halálos áldozatainak száma; Ahmadinezsád volt iráni elnök is meghalhatott
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
