Közélet
Köztük volt tíz gyermek, akik a viharos időben nem tudtak a partra úszni.
Egyikük egy vízibicikliről, másikuk egy vitorláshajóról került a vízbe, még a szombati vihar előtt.
A bíróság nem engedélyezi a lánynak az abortuszt, mondván, a terhessége már túlságosan előrehaladott a műtéthez.
Még egy nap van hátra a hőségből. Károly Ma (július 23. csütörtökön) 11:15-kor felszálltam egy a Széll Kálmán tér (leánykori nevén Moszkva tér)
2015. 07. 25. 12:20
A rendőrök az egyik szobában megtalálták a 35 éves férfi búcsúlevelét.
Kiemelten őrzik majd S. Vilmost, akit azzal gyanúsítanak, hogy társaival megvertek egy szerelmespárt, mert azt hitték a fiúról, hogy bevándorló.
2015. 07. 25. 09:58
Sokan a figyelmeztetés ellenére sem jöttek ki a Balatonból, volt, aki az eső eleredése után indult fürdőzni.
A Borsosberény és Bánk közötti útszakaszon teljes az útzár.
- 12:32 Egy éve nyomoznak Tiborcz István cégének biznisze ellen, megszólalt a rendőrség a nyomozás állásáról
- 12:30 Lakást kapott ajándékba a téli olimpia valószerűtlen bajnoka
- 12:16 Tragikus baleset Révkomáromban: beomlott a járási hivatal bejárata, egy ember meghalt
- 12:10 Ajánlásgyűjtés: Katasztrofálisan állnak a kis pártok az NVI adatai szerint
- 12:00 Ebből az okostelefonból vették a legtöbbet Európában 2025-ben
- 11:40 Magyar Péter párja pert nyert a kormánypárti bulvárlap ellen
- 11:24 Orbán Viktor felesége is kampányol Magyar Péter körzetében
- 11:19 Rablás, csalás, csőtörés, sztrájk – lemondott a Louvre elnöke
- 11:14 Börtönt kértek a kétgyermekes apára, aki lenyúlta egy meggyilkolt fiatal iPhone-ját
- 11:12 Megemelte az ATM készpénzfelvételi és vásárlási limitet, aztán eltűnt a pénze – bankkártyás csalás miatt nyomoz a rendőrség
- 11:09 Lázár János hübrisze miatt aggódnak a gazdák – Koncz Máté a Dellában
- 11:02 Megtalálhatták az írás alapjául szolgáló jelrendszert
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
- 10:49 Hétezer robotporszívó felett vette át az irányítást egy spanyol férfi
- 10:47 Bár az egész egészségügy válságban van, a pszichiátria helyzete a legsúlyosabb
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 05:30 80-as, 90-es évek akciófilm kvíz: csak igazi rajongóknak
- 06:00 Kvíz: magyar sztárok, akiket mindenki ismer – de azt tudod, mi az igazi nevük?
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 07:40 A gödi Samsung-gyár egykori középvezetőjének feljegyzéseiből kiderül, mi okozhatta a robbanást, amit Magyar Péter nemrég videón mutatott be
- 07:19 Választás 2026: Áradó Tiszát mért a Medián
- 10:01 A Monty Python színésze újra beszólt Orbán Viktornak, aki válaszolt is neki
- 10:02 Álló kocsisorba rohant a nyergesvontatójával egy sofőr az M1-esen, egy ember meghalt – videó
- 08:32 Meghalt Martin Short 42 éves lánya
