Közélet

Kéttucatnyi embert kellett kimenteni a Velencei-tóról.

Köztük volt tíz gyermek, akik a viharos időben nem tudtak a partra úszni.

Meghibásodott sétahajó utasai, úszók és kajakosok, összesen huszonnégyen szorultak a rendőrök segítségére a szombat délutáni viharban a Velencei-tóban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

Közleményük szerint a vízi rendőrök az agárdi kikötőben egy sodródó sétahajóra figyeltek fel, amelynek elromlott az irányváltója és nem tudott kikötni. A kétfős személyzet mellett nyolc utast, köztük két gyermeket segítettek partra.

A Velencei-tó Nagy-tisztás elnevezésű területén figyeltek fel a rendőrök egy 12 fős csoportra, akik az erős szélben és az egy-másfél méteres hullámokban próbáltak a part irányába úszni. A tíz gyermeket és két felnőttet partra vitték.

A tó Pap-kert nevű területén a viharos szélben két férfi egy felfújható kajakkal igyekezett a part irányába, azonban azt saját erejükből nem tudták biztonságosan megközelíteni. A strandolókon a rendőrök segítettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik