Közélet

Kisgyerekeket mentettek a viharos Balatonból

Balaton(960x640).jpg (Array)
Balaton(960x640).jpg (Array)

Rengeteg segélyhívás érkezett a balatoni vízimentőkhöz, több elsüllyedt hajót is menteni kellett.

Bár a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) hajói még a vihar előtt próbálták a partra terelni a Balatonból az embereket, sokan figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket, így a vihar kezdetével rengeteg segélykérő hívás érkezett – közölte Tar Mihály, a VMSZ szóvivője szombaton este az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint volt olyan vitorlás, ahonnan négy kisgyereket kellett a partra szállítani, annyira rosszul voltak, de más hajókról is jöttek hasonló riasztások. Még késő este is több elsüllyedt hajó mentésén dolgoztak a szakemberek. Több szörfös és kite-os is a vízimentők segítségére szorult, akik a viharos szélben már nem tudták irányítani eszközeiket. A parttól távoli nyílt vízről úszókat is kellett menteni.

A vihar előtt a balatonfüredi kempingnél egy vízibicikliről vízbe esett és elmerült ember keresését fel kellett függeszteni, ugyanis nem sokkal a vihar előtt egy újabb eltűnt emberről kapott jelzést a VMSZ Zánkai Központja – írta Tar Mihály, hozzátéve, hogy ugyancsak Balatonfüreden, a kikötő közelében egy vitorlásról került valaki a vízbe és elmerült. A vihar kezdetéig próbálták a VMSZ kutatócsoportjának tagjai megtalálni, de nem sikerült. Ezt a kutatást is felfüggesztették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik