Közélet

Rendőrök lepték el a vihar miatt sötétbe borult településeket

Villám Budapesten (Array)
Villám Budapesten (Array)

A bűnözőknek kedvező körülményeket ellensúlyozzák.

Folyamatos a rendőri jelenlét a szombati vihar miatt áram nélkül maradt városokban, falvakban – közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata a police.hu-n vasárnapra virradóra. Mint felidézik, a felhőszakadással, jégesővel és erős széllel érkező vihar miatt az ország több pontján leszakadt felsővezetékek okoztak áramkimaradást.

A közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűncselekmények megelőzése érdekében a rendőrök az áramszolgáltatás visszaállításáig jelen vannak Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Vas megye valamennyi érintett településén – írják a közleményben.

A vihar miatt csak Győr-Moson-Sopron megyében több mint ezer fogyasztónál nincs áram a szombat délutáni viharban leszakadt felsővezetékek miatt – közölte szombaton késő este a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Ruskáné Takács Anita elmondta, hogy Pinnyén, Hidegségben és Fertőhomokon még nem tudták helyreállítani az áramellátást a szolgáltató szakemberei. Hozzátette, hogy Fertőhomokon a vihar 42 házban okozott kárt: kémények dőltek le, háztetők cserepeit bontotta meg a szél, egy helyen pedig a tűzfal dőlt meg, de kiköltöztetésre egyelőre nem volt szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik