Közélet
Videó
Zoltán 13 éve küzd a férfiak rettegett betegségével, immár csontáttéttel. A rengeteg megpróbáltatás ellenére sem látszik ebből rajta semmi. Az egykori fotósnak legutóbb az ő és kollégái képeiből nyílt kiállítás adott feladatot és nagypapaként is aktív.
2015. 10. 12. 11:35
Nekik kell segíteni és akkor a menekültek el sem indulnak.
Több gyógytornászra lenne szükség az állami intézményekben, de létszámstop van érvényben – mondta Horváth Mónika, a Semmelweis Egyetem
Videó
Földet kapott felcsúti háza elé Orbán Viktor, Váradi András halálának évfordulóján.
2015. 10. 11. 19:28
A magyar miniszterelnök együttérzését fejezte ki Ahmet Davutoglu török kormányfőnek a szombati ankarai terrortámadás miatt.
2015. 10. 10. 22:00
Bizonyosak vagyunk abban, hogy az emberi értékek védelmében síkra szálló erőknek sikerül majd legyőzniük az erőszak ideológiáját - írta a köztársasági elnök.
2015. 10. 10. 18:42
"Az MSZP a Köztársaság téri székházát hat évvel ezelőtt, a törvényi előírásoknak megfelelően eladta, tehát az MSZP-t a volt székházával kapcsolatban semmilyen felelősség nem terheli" – közölte a párt szombaton.
- 11:04 „Három perc alatt bárhol ott kell lennünk” – 40 tonnás gépekkel száguldanak a ferihegyi tűzoltók a repülőtéren
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 10:50 Múzeumba kerül a magyar zászlós furgon, amely végigkísérte a Tisza kampányát
- 10:48 Már három vb-éremnél jár a Los Angeles-i olimpia első magyar kvótása
- 10:33 Okoskukát tesztelnek egy újbudai téren
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 10:08 Így találhatod meg, milyen tanulási módszer működik a gyerekednek
- 10:03 Közel voltunk ma hajnalban a napi hidegrekordhoz
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 09:31 Török Gábor pontosította, hogy mi volt valójában az Orbán-korszak
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 09:11 Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvátországi vezetékből
- 09:02 Így halt meg Radetzky tábornagy
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 10:01 Süllő vagy fogas? Ezért van két neve ugyanannak a halfajnak
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 03:36 Félbeszakadt a Real Madrid meccse, mert rosszul lett egy néző
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 08:19 300 ezer forintra is büntethetik, ha ezt teszi
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
