Közélet

Döntés születhet Rogán új tárcájáról

Az Országgyűlés hétfői ülésén megemlékeznek Göncz Árpád államfőről, majd várhatóan elfogadják a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásához szükséges törvénymódosításokat.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés 11 órakor kezdődik, a parlament ekkor emlékezik meg a kedden 94. életévében elhunyt Göncz Árpádról, aki az első szabad választások után az új Országgyűlés alakuló ülésén házelnök lett, és ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is.

Érkezik a tízedik tárca

A Ház a napirend előtti felszólalásokat követően tartja határozathozatalát.

A képviselők ekkor zárószavazást tartanak arról a két jogszabályról is, amely a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásáról rendelkezik. Az új tárca a harmadik Orbán-kormány tizedik tárcája lesz, vezetője pedig Rogán Antal lesz, aki októberig a Fidesz képviselőcsoportját irányította.

Átszabhatják az ügyvédi kamarát is

A házszabálytól történő eltéréssel előbb megtárgyalhatják, majd el is fogadhatják az ügyvédi törvény módosítására vonatkozó ötpárti javaslatot.

Az előterjesztés arra irányul, hogy az ügyvédi kamara autonómiájának tiszteletben tartásával legyenek rendezhetőek az olyan jogbizonytalanságot eredményező helyzetek, amelyek az átmenetileg működésképtelenné vált területi kamara közfeladatainak ellátását veszélyeztetik.

A jövő heti egyetlen ülésnap interpellációkkal, valamint kérdésekkel és azonnali kérdésekkel zárul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik