Közélet
A helyi RMDSZ-es politikusok szerint is egyre több a megválaszolatlan kérdés, úgy vélik, a bukaresti média manipulál és megbélyegzi a magyarokat.
2015. 12. 05. 21:50
Szép épület már van, elegendő orvos viszont nincs benne.
2015. 12. 05. 19:24
Legalább 27 halottja van a támadásnak.
2015. 12. 05. 16:19
Valójában az összes európai tagállam között osztanának el ennyit, ennek ellenére továbbra is azzal kampányolnak, hogy hozzánk érkezik 160 ezer ember.
A kérdéses céggel még az MSZP-SZDSZ-es kerületvezetés kezdett üzletelni, majd Dr. Kocsis Mátéék folytatták – állítja a párt.
Keresztény családokat fogadnak be Szíriából, de volt, aki megmondta: addig nem teszi be a lábát a templomba, amíg ott vannak az idegenek.
Mintegy 150 török katona érkezett pénteken az Iszlám Állam dzsihadistáinak kezén lévő Moszul közelébe - az iraki államfő szombaton élesen tiltakozott a török lépés miatt.
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 18:47 Stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a Bayer Construct csődeljárását
- 18:38 A lakosság segítségét kéri a német rendőrség az elektromos hálózat elleni támadások elkövetőjének kézrekerítéséhez
- 18:01 Abszolút rekordhőmérsékletet mértek Spanyolországban
- 18:01 Dróntalálat érte az ukrán biztonsági szolgálat központját Kijevben
- 18:00 BL-tapasztalattal rendelkező csatárt igazolt a címvédő ETO
- 17:30 „A klub identitása miatt is fontos a leigazolása” – az NB II-ben folytatja a magyar válogatott futballista
- 17:20 Többszöri szabálysértést emleget a közmédia az M5 igazgatójának ügyében
- 17:18 Hűtlen kezelés gyanújával folytatnak nyomozást a Gondosóra programmal kapcsolatban
- 16:49 Tökéletes verseny a vébén: az arany és az ezüst is magyar úszóé lett
- 16:49 „Ha nem csukunk be 400-500 iskolát…” – ismert kutatótól kapott kritikát a Lannert-féle oktatáspolitika
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 16:06 Új részekkel és szereplőkkel tér vissza a Heti Hetes
- 15:58 Tízmilliárdos krízisalapot és egymilliárdos jóvátételi alapot hoz létre a gyermekvédelemben a kormány
- 15:47 Áhított, rettegett építkezés: Megmutatjuk, miért érdemes rendszerben gondolkodni már a tervezéstől!
- 12:01 Jön a megváltás: nagy esők és komolyabb lehűlés közelít
- 07:30 A lakóteleptől a színpadig: otthon vagy a 90-es évek magyar hiphopjában?
- 11:10 A Destiny’s Childtól a szupersztár díváig – galérián a 45 éves Beyoncé élete és pályája
- 05:57 „Ha nem a mieink közül való, azonnal lőjétek le!” – végignéztük a frontra induló gyalogos katonák eligazítását
- 12:13 Azonnali házkutatást tartottak egy hajdúhadázi férfinél a kommentje miatt
- 12:31 Pozitív lett drogtesztje a Soroksári úti tragédiát okozó 34 éves férfinek – fotók a frontális balesetről
- 12:54 Polt Péter fürdőszobás irodáját kapta meg a lemondott legfőbb ügyész
- 10:00 Palvin Barbara tisztázta, hány gyerekkel várandós
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 08:03 Kizuhant egy dolgozó a mentőszékház hetedik emeletéről
