Közélet

Ha meglepődsz, hogy ilyenek a muszlimok, nézd már meg, mik vannak leírva a Koránban!

Hogyan tud ebben hinni bárki is, ezt egyszerűen nem tudom elfogadni.

Ez volt a szőke, középkorú holland nő reakciója akkor, amikor két fiatal felolvasott neki néhány mondatot a Koránból, a muszlimok szent könyvéből.

Ha úgy neveltek fel, hogy ebben a könyvben kell hinned, akkor az befolyásolni fogja a gondolkodásodat.

Mondja egy hátranyalt hajú magas férfi szigorú arccal.

A világ változik, alkalmazkodniuk kellene hozzá.

Mondta egy másik járókelő.

Nem is csoda, hogy kiakadtak, ilyen mondatokat olvastak fel nekik a könyvből:

Bizony azt cselekszem én veletek, hogy rettenetességet bocsátok reátok: a száraz betegséget és a forrólázt, a melyek szemeket égetnek és lelket epesztenek, és a ti magotokat hiába vetitek el, mert ellenségeitek emésztik meg azt.

És kiontom haragomat reátok, hogy elhulljatok a ti ellenségeitek előtt, és uralkodjanak rajtatok a ti gyűlölőitek, és fussatok, mikor senki nem kerget is titeket.

Ha pedig ezek után sem hallgattok reám, hétszerte keményebben megostorozlak titeket a ti bűneitekért;

És megtöröm a ti megátalkodott kevélységeteket, és olyanná teszem az eget felettetek, mint a vas, a földeteket pedig olyanná, mint a réz.

És reátok bocsátom a mezei vadakat, hogy megfoszszanak titeket gyermekeitektől, kiirtsák barmaitokat, és elfogyaszszanak titeket, hogy pusztákká legyenek a ti útaitok.

És ha ezek által sem jobbultok meg, hanem ellenemre jártok:

Én is bizony ellenetekre járok, és hétszeresen sújtalak titeket a ti bűneitekért.

És ha e mellett sem hallgattok reám, hanem ellenemre jártok:

Én is ellenetekre járok búsult haragomban, és bizony hétszeresen megostorozlak titeket a ti bűneitekért.

És megeszitek a ti fiaitok húsát, és megeszitek a ti leányaitok húsát.

És lerontom a ti magaslataitokat, és kiirtom a ti nap-oszlopaitokat, és a ti holttesteiteket bálványaitok holttetemeire hányatom, és megútál titeket az én lelkem.

És városaitokat sivataggá teszem; szenthelyeiteket is elpusztítom, és nem lesz kedves nékem a ti jóillatú áldozatotok.

És elpusztítom ezt a földet, hogy álmélkodjanak rajta a ti ellenségeitek, a kik letelepednek ebbe.

Titeket pedig elszélesztelek a pogány népek közé, és kivont fegyverrel űzetlek titeket, és pusztasággá lesz a ti földetek, városaitok pedig sivataggá.
Akkor örül a föld az ő szombatjainak az ő pusztaságának egész ideje alatt, ti pedig a ti ellenségeitek földjén lesztek; akkor nyugodni fog a föld és örül az ő szombatjainak.

Voááááá, fogd vissza magad, Mohamed, mert kicsit túlpörögtél. Ehhez képest a Bibliáról azt mondták a járókelők, hogy sokkal békésebb, inkább a pozitív üzenetekre koncentrál, a nőket kevésbé nyomja el. Úgy általában egy ennél sokkal modernebb írás.

Az egyetlen baj csak az, hogy ez az egész szöveg

nem a Koránból, hanem a Bibliából volt. 

A két riporter csak becsomagolta a Bibliát a Korán borítójába, és úgy ment oda az emberekhez. Az egészben nem is az a meglepő, hogy az emberek nem ismerik a Bibliát, inkább az, hogy mennyire könnyedén mondanak véleményt egy másik vallás elmaradott, agresszív szent könyvéről. Szerencsére a legtöbbjük kifejezetten jól reagál a meglepetésre.

A fenti részletek Mózes III. könyvének 26-ik fejezetéből vannak, a Károli-féle fordításból. A videóban egy ennél újabb fordítást használnak, kevésbé archaikusan még durvábbnak hangzanak a mondatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik