Közélet

Rangos díjat ért a Fudan Egyetem ügyének felderítése

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Panyi Szabolcs kapta az oknyomozó újságíróknak járó Transparency-Soma Díjat.

Kedden átadták a Transparency International Magyarország évente egyszer, oknyomozó újságíróknak kiosztott rangos díját, a Transparency-Soma Díjat. Az elismerést ezúttal a Direkt36 oknyomozó portál újságírója, Panyi Szabolcs nyerte. A díjjal egymillió forint jutalom is jár.

A Transparency közleményében arról ír, 20 pályamunka közül választották ki Panyiét az oknyomozó munka mennyisége és minősége, a téma relevanciája, továbbá a közérthetőség szempontjai alapján. Panyi Szabolcsnak a Fudan Egyetem tervezett és rengeteg vitát kiváltott budapesti campusáról szóló cikksorozata miatt díjazták.

Abból kiderült, százmilliárdos nagyságrendű lenne az építkezés, amit kínai hitelből állna a magyar állam, ráadásul mindezt a tervezett Budapesti Diákváros helyén létesítenék. A projekt azóta elhalt, a kormány nem emlegeti, az ellenzék pedig népszavazási kampányt indított róla.

A Fudan-cikksorozat mellett több más újságírói teljesítményt is méltatott az átláthatóságért küzdő civil szervezet a keddi díjátadón. Ilyen volt a HVG újságíróinak, Gergely Mártonnak, Hamvay Péternek és Oroszi Babettnek a hatvanpusztai Orbán-birtokot bemutató anyaga, a direkt36-os Wirth Zsuzsanna cikkei a közpénzt eltüntető Antall József Tudásközpontról, a Válasz Online-tól Bódis András írásai arról, ahogy egy szűk kör megszerezte a Kisfaludy-program turisztikai támogatásának jelentős részét, illetve Pethő Andrást is kiemelték, aki Panyi Szabolccsal közösen tárta fel a Pegasus-ügyet, azaz üzletemberek, politikusok, újságírók megfigyelését egy izraeli kémszoftver segítségével.

Két éve egyébként kollégánk, Horváth Csaba László kapta az elismerést a Simonka-ügy feltárásáért.

A Soma-díjról

A Transparency így ír a díj hátteréről, születéséről: „Immár 21. alkalommal ítélték oda Magyarország legrangosabb oknyomozó újságírói díját, amelyet a fiatalon elhunyt tényfeltáró újságíró, Gőbölyös József (Soma) tiszteletére alapítottak barátai 2001-ben. A díjat, amely ma már a Transparency-Soma nevet viseli, 2016-tól a Transparency International Magyarország adja át. A díj odaítéléséről négyfős zsűri dönt, amelynek tagjai Lőke András, az Ittlakunk.hu tulajdonos-főszerkesztője, a Soma Díj alapítója; Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója; Stumpf András, újságíró, a Válaszonline.hu társalapítója és Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének vezetője.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik