Közélet

A Momentum a Btk. szigorításával tenné lehetővé a propagandisták eltiltását az újságírástól

Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje Földi-Kovács Andrea vendége volt a Hír TV-n, a beszélgetést a Telex szemlézte. A politikust elsősorban a járványhelyzettel kapcsolatos korábbi, ellentmondásosnak ítélt kijelentéseiről, valamint az esetleges kormányváltást követő elszámoltatási terveiről kérdezték.

Földi-Kovács Andrea műsorvezető felidézte, hogy korábban Fekete-Győr az orosz és a kínai vakcina magyarországi használatát diplomáciai eszköznek nevezte, és azt mondta, hogy Orbán Viktor nyomást helyezett a hatóságokra, hogy engedélyezzék ezeket. Viszont most már ő is oltatna a keleti vakcinákkal. Fekete-Győr szerint szerencsére időközben kiderült, hogy ezek is biztonságosak, bár kevésbé hatásosak. Hozzátette: nyugati orientációt, életszínvonalat szeretne elérni, ha az országot vezetné.

A műsorvezető felhozta, hogy Fekete-Győr az elmúlt időszakban néhány hetes eltérésekkel olyan kijelentéseket tett a korlátozások ügyében, amelyek ellentmondásosnak tűnnek: februárban még okos nyitásról beszélt, majd a kormányzati zárások bevezetésekor már azt mondta, hamarabb kellett volna szigorítani. A Momentum politikusa szerint ebben nincs ellentmondás, okos nyitás alatt ő azt érti, hogy este 10-ig meghosszabbítaná a kijárási tilalmat, és este 9-ig nyitva lehetnének a boltok, hogy ne tömörüljenek össze az emberek munka után.

Ezután került szóba, hogy Fekete-Győr

hatalomra kerülése esetén eltiltaná a foglalkozásuk gyakorlásától a propagandistákat.

Földi-Kovács megpróbálta kihúzni a politikusból, hogy vele mi lenne a terv, hiszen még 2016-ban ő is olyan válaszokat kapott a Momentum sajtóosztályától, amelyekben lepropagandistázták. Fekete-Győr azt mondta, az imént Földi-Kovács is hazugságokat állított némely kérdésében., ugyanakkor konkrétan vele szemben nincs semmilyen terv. Ráadásul nyilván nem is ő maga hozna ilyen döntéseket; hanem a Büntető törvénykönyvet szigorítanák úgy, hogy nagyobb retorziók érjék azt, aki „szándékosan” hazugságokat terjeszt. Ennek keretében kerülne be a Btk.-ba a foglalkozástól való eltiltás 1, 5 évre, vagy akár az egész életre. A politikus azt mondta: minden esetben a bíróságokon dőlne el, hogy egy-egy beperelt médiamunkásnak mi lesz a sorsa.

A tervezett elszámoltatás jogállami keretek között tartásáról is kérdezett Földi-Kovács, aki felidézte, hogy Áder Jánost leváltaná, Polt Pétert „satuba fogná” a Momentum, a vállalkozói kört és az adminisztrációt pedig fidesztelenítené. Fekete-Győr erre azt mondta, hogy a köztársasági elnökkel kapcsolatban csak annyit mondanak, legyen közvetlen a választása, a többi esetben pedig léteznek bejáratott jogállami eszközök arra, hogy elszámoltassák a korrupt személyeket, ilyen lenne például egy Romániában már kipróbált korrupcióellenes ügyészség. Földi-Kovács Andrea felvetette, hogy vajon a DK-s korrupciót is elszámoltatnák-e akkor, mire Fekete-Győr közölte, hogy természetesen, hiszen a korrupciónak nincs színe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik