Trumphoz köthető szorongásos zavart figyeltek meg amerikai pszichiáterek és pszichológusok a pácienseiknél. A diagnózis nem hivatalos, de kifejezetten az elnök megválasztásához és a jelenlegi politikai légkörhöz kötődő betegségről van szó. Kontrollvesztéssel, tehetetlenség érzésével, izgatottsággal jár; néhány érintett a világ végét vizionálja.
Korábban írtunk róla, hogy Donald Trump győzelme után a nemzetközi sajtó tömegek gyászreakciójáról számolt be, illetve a magyar ellenzéki szavazók is meggyászolták a Fidesz-KDNP újabb győzelmét.
A politikai klíma, a társadalmi helyzet kétségtelenül befolyásolhatja az egyének pszichés egészségét, a kérdés csak az, hogy milyen mértékben, és milyen tényezőkön keresztül.
Mentális állapotunk nem független a politikától és a társadalmi környezettől
Egyesek szerint pszichológiai jóllétünk teljes mértékben társadalmilag meghatározott: a mentális betegségeket az egyenlőtlenség, az elszigeteltség, a szexizmus váltja ki. A kapitalizmus, a neoliberális gazdasági rendszer betegít meg, ezért terjed egyre jobban a depresszió és a szorongás. Az az uralkodó ideológia pedig, ami alapján mindenki felelős a saját jóllétéért, önostorozásba kergetheti az alacsony társadalmi státuszú embereket.
A munkanélküliség súlyos testi és lelki tüneteket, szorongást, alvászavart, vagy akár depressziót is kiválthat. Bár az összefüggések bonyolultak, a rossz anyagi és szociális helyzet (szegénység, hajléktalanság) nyilvánvalóan nem kedvez a pszichés egészségnek. A gazdasági válságokat is megérezzük: a 2008-as recesszió alatt nőtt a depressziósok aránya, elsősorban a szegényebbek, kevésbé iskolázottak körében. A társadalomban megélt kisebbségi lét és az ezzel együtt járó diszkrimináció pedig akár paranoid gondolkodáshoz is vezethet.
Nem önmagában a kapitalizmust, hanem az azzal járó gyors és szokatlan változásokat teszi felelőssé a mentális zavarok terjedéséért Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság volt elnöke. Az, hogy túl sok információt kell feldolgoznunk, egész életünkben szépek és sikeresek akarunk lenni, illetve eltávolodtunk a természettől és nem vesszük figyelembe a természetes ritmusunkat, könnyen vezet szorongáshoz vagy depresszióhoz.
Fotó: MTI/Kovács Attila
Az USA-ban Trump megválasztása után a szakemberek a politikával összefüggésbe hozható pszichés tünetek szokatlan emelkedéséről számoltak be. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) adatai szerint 6 hónap alatt – a választások idején és közvetlenül utána – 52%-ról 57%-ra nőtt a szorongásos betegek száma. Egy tavaly februári kérdőívből pedig kiderült, hogy az amerikaiak kétharmada aggódik az ország jövője miatt. Trump támogatói között is vannak, akik extrém mértékű stresszt élnek át – az elnököt ért támadások miatt.
Ezeknek a félelmeknek valós alapjuk van, hiszen nem állíthatjuk, hogy például egy háborúellenes, nők és kisebbségek jogait támogató ember szemében jó irányba mennek a dolgok az USA-ban. Ahogy a magyarok azzal kapcsolatos aggodalma sem alaptalan, hogy itthon egyre nagyobb hatalom kerül a kormány kezébe és egyre kevesebb a demokratikus intézmények mozgástere. Ilyen megközelítésben nem is szorongásról, inkább félelemről, reális aggodalomról kell beszélnünk.
A paranoiával kapcsolatban is kérdés, meddig tart az egészséges kételkedés, és hol kezdődik a klinikai szintű pszichózis. Az óvatosság a hétköznapokban is fontos, bizonyos kultúrákban pedig átlagosnak számítanak olyan hiedelmek, amiket mások kórosnak tartanának. Zárt társadalmakban, diktatúrákban a gyanakvás sokszor megalapozott, és bizonyos politikusok is mutatnak pszichotikus tüneteket. Az ’50-es években egy egész társadalom vált paranoiddá, amikor az USA hírhedt szenátora, McCarthy az általa kommunistának tartott személyek üldözésébe kezdett; de nálunk is rengeteg példa van arra, hogyan lehet egyes csoportokat a társadalmi problémák nagy részéért felelőssé tenni.
Szkeptikusak lehetünk, ha azt halljuk, hogy egyre jobban terjednek a pszichés zavarok
„Csak rendkívül óvatosan lehet összekapcsolni egyének kóros fejlődési folyamatait nagyobb ívű társadalmi jelenségekkel” – írja Bánki György A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című könyvében azzal kapcsolatban, hogy nőtt-e a nárcisztikusok aránya a társadalomban. Azt, hogy az emberek szorongóbbak, depressziósabbak lettek, vagy több alkoholt isznak, mint korábbi korszakokban, csak akkor jelenthetjük ki, ha ismerjük a statisztikákat. Egyrészt viszont nincsenek mentális betegségekről szóló adataink több száz évre visszamenőleg, másrészt a betegségek elnevezései és a kezelési módok is állandóan változnak.
A mentális zavarokat a középkorban még boszorkánysághoz, démoni megszállottsághoz kötötték, vagy Isten büntetésének tartották. Ennek megfelelően kivégzéssel, bebörtönzéssel, ördögűzéssel „gyógyították” a betegeket. (Ördögűzők egyébként ma is léteznek, és gyakran pszichiáterek küldik pácienseiket hozzájuk.) Az 1800-as évektől elmegyógyintézetekbe zárták a betegeket, inkább kiközösítés és megalázás, mint kezelés céljából. Később emberibbé váltak a körülmények, de még legalább a 20. század közepéig használatban voltak olyan, ma már kegyetlennek tartott módszerek, mint a hideg vizes fürdő, az elektrosokk-kezelés vagy a lobotómia. Csak a ’60-as években történt jelentősebb változás, amikor elkezdtek terjedni az antipszichotikus gyógyszerek, a barátságosabb légkörű intézmények és módszerek.
Goya – 1788
Ma már 400 különböző pszichoterápiás iskola létezik, így választhatunk többek között a kognitív, a viselkedéses vagy a pszichodinamikus irányzatok közül, de a 20. század első felében még a pszichoanalitikus szemlélet volt az uralkodó. Előtte pedig drasztikus és nem túl hatásos módszerekkel próbálták meggyógyítani a pácienseket. Bár a pszichológia tudományát vagy egyes pszichológusokat (gyakran joggal) kritizálók szerint a pszichoterápia nem veszi figyelembe az egyén társadalmi környezetét, valójában egyre inkább terjed a biopszichoszociális modell. Eszerint a tünetekért a genetikai meghatározottság, a pszichológiai stresszorok és az életkörülmények bonyolult kölcsönhatása felelős.
Diagnosztizálással az ókori görögök is foglalkoztak, de csak 1883-ban jelent meg átfogó könyv a pszichológiai betegségekről Emil Kräpelin német pszichiáternek köszönhetően. Az első DSM-et (Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyvét) 1952-ben adták ki, és a szakemberek ma már az ötödik változatot használják. A súlyos bántalmazás vagy katasztrófa által kiváltott poszttraumás stressz szindróma (PTSD) csak 1980-ban került bele a kézikönyvbe, tehát – bár az első világháború után már megfigyelték, és gránátsokknak nevezték – csak 40 éve lehetséges egyáltalán ezt a diagnózist adni az érintetteknek.
A mentális zavarok előfordulásáról átfogó kimutatásokat ma sem könnyű találni, hiszen az adatok elsősorban intézményekből származnak, míg rengetegen járnak magánpraxisba. Az USA-ban az ilyen típusú statisztikák őse az 1840-es cenzus, aminek keretében az „őrülteket és idiótákat” is nyilvántartásba vették. Komolyabb felmérések 1904-ben kezdődtek, amikor kórházakban és más intézményekben számolták meg a betegeket, éves felméréseket pedig 1926-tól 1946-ig szerveztek. Magyarországon talán még nehezebb hiteles információkra bukkanni, főleg évtizedekre visszamenőleg. A ’90-es években jelentősen változott például az öngyilkosság és a kábítószer- illetve alkoholfogyasztás aránya – amelyek mind kapcsolódhatnak mentális zavarokhoz –, de az adatok nehezen értelmezhetőek a statisztikai módszerek, a társadalompolitika és a közélet változásai miatt. Abban például, hogy nő-e az alkoholisták száma, jelentős szerepe van a halálokok megállapításának pontosabbá válásának, az egészségügy finanszírozási és nyilvántartási rendszerének, vagy a gondozóintézetek kapacitásának és kezelési szabályzatainak. Depressziósok, szorongók, pánikbetegek arányáról pedig még körülményesebb pontos adatokat kapni. Mivel ma már a stigmatizáltság csökkenése és a hozzáférés növekedése miatt egyre többen járnak pszichológushoz, így értelemszerűen többen is kapnak diagnózist, tűnhet úgy, hogy egyre nagyobb a pszichés betegek aránya.
Forrás: Hulton Archive/Getty Images
Mentális zavarok mindig léteztek, csak máshogy nevezték és nem feltétlenül vették őket olyan komolyan, mint ma. Ha egy regényben azt olvassuk például, vagy valaki „búskomorságban”, „melankóliában” szenvedett, gyanakodhatunk a depresszióra. Ha hirtelen „erős szívdobogást” tapasztalt, akkor lehet, hogy pánikbeteg volt (ha nem szerelmes). A politikai és társadalmi rendszer biztosan hat az emberek lelkiállapotára, ha máshogy nem, felerősítheti a már meglevő tüneteket. Ugyanakkor kutatásokkal igazolták és evidenciának számít, hogy a gyerekkorban elszenvedett traumák súlyos pszichés tüneteket, agyi elváltozásokat okoznak. Gyereket bántalmazni minden korban és rendszerben a családi élet része volt, nem köthető társadalmi rétegekhez sem: a magyar társadalom jelentős része még ma is támogatja például a gyerekverést is, annak ellenére, hogy az bűncselekmény. Ez ellen pedig politikai helyzettől függetlenül is tenni lehetne és kellene.
Kiemelt kép: Chris Jackson/Getty Images
