Nagyvilág

Ukrajna vízválasztó lehet az európai szélsőjobb számára

Didier Lebrun / Photonews / Getty Images
Didier Lebrun / Photonews / Getty Images
Jelentősen módosult az európai radikális, illetve szélsőséges jobboldali pártok álláspontja Ukrajna ügyében, miután Donald Trump került hatalomra Washingtonban. Míg a francia ellenzéki Marine Le Pen Kijev-barát kijelentéseket tesz, addig a korábban ukránpárti olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni „lavírozni” kezdett. Stefano Bottoni, az olasz-magyar ügyek szakértője szerint Meloni nem is tehet mást, hiszen Elon Muskkal nagyon jó kapcsolatokat ápol a pártja. Az olasz kormánypárt most együtt mozdul el Ukrajna támogatásától Trump felé a volt lengyel kormánypárttal, a PiS-szel.

Egymással ellentétes irányba mozognak a lengyel, a francia és az olasz radikális jobboldali-nacionalista pártok, ennek oka pedig az, hogy az USA-ban Donald Trump került hatalomra.

Le Pen: brutális és kegyetlen amerikai lépés

Az új amerikai elnök radikális lépéseket tett már a hatalomra kerülése utáni első hetekben is, de különösen határozottan lép fel a legutóbbi napokban Ukrajna ellen, miután Volodimir Zelenszkijjel katasztrofálisan sikerültek a washingtoni tárgyalásai. Az Egyesült Államok ennek nyomán felfüggesztette az eddig nyújtott katonai segélyeket, és megvonta a háborúban álló országtól a hírszerzési információk megosztását is.

Ezzel most zavarba hozta az európai szélsőjobboldalt, amely eddig Brüsszel és Moszkva között egyensúlyozott, de Amerikával mindmáig nem kellett számolniuk. Ám Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) egyik vezetőjének viselkedése mutatja, hogy Trump lépései még számára is túlzók. A radikális párt vezető személyisége szerint ugyanis „brutális és kegyetlen” az amerikai döntés a segélyezés szüneteltetéséről.

Elítélendőnek tartom a döntés brutalitását

– mondta az Orbán Viktorral szoros szövetséget alkotó Le Pen a Le Figaro internetes oldalán megjelent interjúban. (A Nemzeti Tömörülés és a Fidesz egyaránt a Patrióták Európáért frakció tagjai az Európai Parlamentben.)

François WALSCHAERTS / AFP Marine Le Pen

A francia ellenzéki vezető megerősítette, hogy továbbra is támogatja Ukrajnát és az Oroszország ellen harcoló katonákat, valamint elítéli Trump amerikai elnök döntését. „Rendkívül kritikus, hogy nem hagynak Ukrajnának megfelelő időt a fordulatra […] Ez nagyon kegyetlen a hazájuk patrióta védelmében elkötelezett ukrán katonák számára” – mondta Le Pen, hozzátéve, hogy „senki sem kényszerítheti az Egyesült Államokat a támogatás fenntartására, ha az adott ország ezt már nem szeretné”.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik