A városok az emberiség legszívósabb és legstabilabb társadalmi szerveződései; nem véletlen, hogy Róma túlélte a Római Birodalom bukását, Kairó évezredekkel a fáraók uralmának vége után is egyre csak nő, és Tenocstitlan sem tűnt el azután, hogy a spanyolok kiirtották az aztékokat – ma Mexikóváros néven ismerjük.
Ráadásul nem csak a puszta méretük vagy sokmilliós lakosságuk miatt. Ahogy arra az ismert szociológus Christopher Chase-Dunn is rámutatott: a megapoliszok elsősorban gazdasági súlyuknak, gyors növekedésüknek, politikai stabilitásuknak és tőkevonzó képességüknek köszönhetik a sikerüket. Más szóval annak, hogy remek kapcsolatot építettek ki a világ többi részével.
Parag Khanna író és a globalizáció hatásaival foglalkozó stratégiai szakértő Connectography című könyvében részletesen is foglalkozik a nagyvárosok nemzetközi szerepének kérdésével. Ezeknek a globális központoknak mára akkorára nőtt a gazdasági súlyuk, hogy az már egész országokéval vetekszik.
Számos olyan feltörekvő ország van – köztük Brazília, Törökország, Oroszország vagy Indonézia –, ahol a GDP (a bruttó hazai termék, a szerk.) egyharmadát a nagy kereskedelmi vagy pénzügyi központok termelik. A fejlett országokban sem más a helyzet, London a brit hazai termék majdnem felét, a Boston-New York-Washington tengely és a Los Angeles-i régió pedig az amerikai harmadát hozza össze
Khanna szerint 2025-ra már legalább negyven ilyen „megacity” lesz a világon.
Mexikóvárosban és közvetlen környékén több ember él, mint egész Ausztráliában, ahogy a kínai Csungkingban is, ahol az egymással szoros kapcsolatban lévő városi enklávék ma már akkora területet foglalnak el, mint egész Ausztria
– fejtegette. Azok a városok, amelyeket egykor több száz kilométernyi távolság választott el egymástól, ma már hatalmas „urbánus szigetcsoportokat” alkotnak. A legnagyobb ilyen társulás a japán Tainhejo-övezet, más néven a Tokió-Nagoja-Oszaka megalopolisz, ahol az ország lakosságának kétharmada él.
Közben, a gyors infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően a kínai Gyöngy-folyó deltája, São Paulo és környéke és az indiai Mumbai-Púna vonalon található települések is egyre integráltabbá válnak. Csak Kínában közel két tucat ilyen klaszter alakult ki az elmúlt évtizedekben; mindegyiknek legalább százmillió lakosa van.
- A keleti parti Boston-New York-Washington tengelyen található az Egyesült Államok legjelentősebb akadémiai, pénzügyi és politikai központja.
- A nyugati-parton a San Franciscótól San Joséig húzódó Szilícium-völgy mára gyakorlatilag egyetlen hatalmas várossá olvadt össze, amelyben mintegy hatezer technológiai vállalat termeli a bevételt (ezek a legfrissebb adatok szerint évi kétszázmilliárd dollárral járulnak hozzá a GDP-hez), és Los Angeles-szel, illetve vonzáskörzetével kiegészülve szintén döbbenetes gazdasági potenciállal bír.
- Végül ott a Dallas–Fort Worth metroplex, a déli államok legnagyobb városcsoportja, amely olyan cégóriásoknak ad otthon, mint az Exxon, az AT&T és az American Airlines – nem csoda, hogy nagyobb az éves GDP-je, mint egész Dél-Afrikának.
Ezekben a városokban székel a világ legnagyobb vállalatainak több mint háromnegyede, amelyek hatalmas összegeket ölnek a helyi fejlesztésekbe és a saját terjeszkedésükbe – ezzel egyúttal tovább serkentve a városközi hálózatok növekedését.
A globális városok a saját ligájukban versenyeznek, sok szempontból épp olyan nemzettelenek, mint a Forma-1-es csapatok. A világ minden tájáról magukhoz vonzzák a tehetségeket, és hatalmas tőkét halmoznak fel, amit aztán saját magukra költenek, miközben ugyanazon pályán versenyeznek
– írta Khanna.
A fejlődő országok megapoliszainak felemelkedése alapvető hatással van a világ gazdasági életére. A McKinsey Global Institute kutatása szerint a következő tíz évben a globális gazdaság növekedésének egyharmada a kulcsfontosságú nyugati nagyvárosoknak és a feltörekvő piacok megavárosainak, egyharmada a fejlődő országok közepes méretű, de nagy népsűrűségű városainak, egyharmada pedig ugyanezen országok kisvárosainak és vidéki régióinak lesz köszönhető.
Persze, nagyon nehéz, sőt, sokszor egyenesen lehetetlen felfejteni, hogy milyen területi, gazdasági, ökológiai és társadalmi szimbiózis van egy város és egy ország között. De nem is ez a lényeg. A városvezetők a kulcsfontosságú iparágak irányítóival összefogva világszerte különleges gazdasági övezeteket hoznak létre, és folyamatosan lobbiznak a befektetőknél, hogy minél vonzóbbá tegyék magukat a tőke számára
– fejtegette a közgazdász.
Az utóbbi időben egész kis városok épültek a repülőterek köré. Az „aerotropoliszok” nagy előnye, hogy még az anyavárosaiknál is hatékonyabban tudnak rákapcsolódni a globális piacokra és ellátási láncokra: ezek a chicagói O’Hare, a washingtoni Dulles vagy a szöuli Incheon repülőtér köré épült városok ma a leggyorsabban növekvő gazdasági csomópontokká váltak. Azoknak a vállalatoknak a számára, amelyek az ilyen aerotropoliszokba teszik át a főhadiszállásukat a repülőterek közvetlen kapcsolatot biztosítanak a világ legnagyobb piacaihoz – miközben a közelükben lévő városok, méretüktől függetlenül csak egy átlagos, bár kétségkívül nagy forgalmat bonyolító értékesítési hellyé válnak.
Ha a világ háromtucatnyi megavárosának gazdasági és politikai befolyását is figyelembe véve megrajzolunk egy új világtérképet, jóval többet tudhatunk meg arról, hogy hova igyekeznek az emberek és hova áramlik a pénz, mint a hagyományos, az országhatárokat is feltüntető atlaszokból
– összegezte a kutató.
