Közélet

Menekültekkel menekül Orbán a legnehezebb hete után

Úgy kapott ki az ellenzéktől és az emberektől a Fidesz, hogy nem is volt meccs. Az egyetlen eddig működő varázsige, a menekültek után nyúlt Orbán Viktor. Más nem is lesz a 2018-as kampányig.

A parlament a kormány javaslatára eltörölte a vasárnapi zárvatartást. Ha a Kúria előtte nem engedi át az MSZP erre vonatkozó népszavazási kérdését, biztosak lehetünk abban, hogy a boltzár marad, mert az eltörlés előtt Orbán Viktor szektorális kiterjesztésről beszélt, Lázár János pedig hitet tett a szabad vasárnap mellett.

Majd megfutamodott a kormány, a tíz éve tartó győzelmi sorozatát nem kockáztathatta egy bukott népszavazással, pláne nem két évvel a 2018-as választások előtt.

Nehéz hét

Ráadásul a parlamenti patkóban még Vona Gábor is keményen sorozta a kormányfőt, amikor arról kérdezte:

Miniszterelnök úr, önnek strómanja-e Mészáros Lőrinc?

Aki látta a hétfői ülést, az láthatta a dühös Orbánt, ingerülten válaszolta, hogy

Sosem volt, sosem lesz semmiféle strómanom. Sosem voltam vagyonos ember, most sem vagyok, nem is leszek… Minden ettől eltérő állítást határozottan visszautasítok.

Hatvanpuszta ide, Juhász Péter sejtései oda.

Orbán szavai után különösen rosszul jött a kormánynak, hogy a Magyar Narancs néhány nappal később egy újabb titokzatos Orbán-haciendáról cikkezett. Az ingatlan Orbán Győző nevén van, a lap szerint őt nem nagyon látták még a helyszínen, Mészáros Lőrinc embereit viszont igen.

A megoldás

A Fidesz 2014 óta nem nagyon kormányoz, helyette inkább központosít.

Egészségügyet és oktatást elsősorban, egyik sem működik. Illetve megvédi az országot a menekültektől.

A VS írt először arról, hogy szeptemberben már rá is fordulnak a 2018-as kampányra, információink szerint vezető körökben úgy számolnak, addigra a tiltakozó tanárok lendülete is kifullad.

Habony Árpáddal és a negatív kampányok fekete öves mesterével, Arthur J. Finkelsteinnel pedig nem lehet más a központban, mint a menekültellenesség.

Próbálkoztak pozitív üzenetekkel is, otthonteremtési és családalapítási kedvezményekkel, de a kormányzat egy idő után rádöbbent arra, hogy mozgósítani és szavazatot szerezni már csak ellenségkép felfestésével lehet.

A menekültek pedig a tavaly novemberi terrortámadások óta működő ellenségkép a Fidesznél és Orbán Viktornál.

Új lendület

Mellé pedig ott van még a tehetetlennek beállított Európai Unió is. Az arcvesztésekkel terhelt nehéz hét után Orbán Lisszabonban elővette az egyetlen működő fegyverét és bemutatta tízpontos akciótervét, egy Schengen 2.0-t, a magyar javaslatot a menekültválság megoldására.

A kormány álláspontja szerint a bevándorlási válság megoldásának kulcsa Európa külső határainak a megvédése, míg Európa számos kormánya szerint a gazdasági és demográfiai problémákra megoldás lehet a bevándorlás.

A 10 pont között többek között az is szerepel, hogy nem lehet bevezetni semmilyen kötelező és automatikus eljárást a bevándorlók szétosztására.

Erre Orbán szerint azért volt szükség, mert elhibázott irányúnak tartja a migrációs válság kezelésére tett európai bizottsági javaslatot, amiről itt írtunk.

A kormányfő szerint az ugyanis a menekültügyi rendszert akarja megreformálni, Magyarországnak viszont az az álláspontja, hogy “nekünk a határokat kell megvédeni”.

Felkészül tehát: a kvótaellenes népszavazás, ami a 2018-as választások és a mozgósítás egyik főpróbája lesz a Fidesznek.

Most, hogy megvan Brüsszel hivatalos javaslata, hatalmas nyomás alatt állunk. Ha nem állítjuk meg Brüsszelt egy népszavazással, akkor valóban ránk fognak kényszeríteni (…) olyan embertömegeket, akikkel mi nem akarunk együtt élni, mondta a népszavazásról Lisszabonban Orbán.

A kiemelt képen Orbán Viktor és Földi Sándor, a Szolnoki MÁV FC ügyvezető igazgatója az újjáépített Tiszaligeti Stadion megnyitóján, Szolnokon 2016. április 9-én. MTI, Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik