A Fast co.EXIST hétfőn számolt be egy új kutatásról, amely szerint a jövedelmi egyenlőtlenségek alapvetően meghatározzák az emberek életkilátásait: a gazdagok akár tizenöt évvel tovább élhetnek, mint a szegények.
A weboldal a Stanfordi Egyetem közgazdászai által végzett felmérést idézve azt írja, hogy az egyes társadalmi rétegek képviselőinek várható élettartama közötti „szakadék” egyre szélesebbé válik.
A Raj Chetty, a Stanford egyik vezető közgazdásza felügyelte kutatás alapjául 1,4 milliárd 1999 és 2014 között benyújtott adóbevallás szolgált. A kutatók a negyvenéves férfiak és nők várható élettartamát próbálták megbecsülni.
- A leggazdagabb egy százalékba tartozó férfiak átlagosan 14,6 évvel tovább élnek, mint azok, akik a legszegényebb egy százalékba tartoznak.
- A nőknél ugyanez a különbség 10,1 év.
- A két társadalmi réteg közötti szakadék egyre szélesebbé válik: 2001 és 2014 között a legtehetősebb öt százalékba tartozó férfiak várható élettartama 2,34, a leggazdagabb nőké pedig 2,91 évvel nőtt. Mindeközben a legszegényebb férfiak csak 0,32, a nők pedig 0,04 évvel hosszabb életre számíthatnak.
A számok arra is rávilágítanak, hogy mennyire fontos a lakóhely: a legszegényebb New York-iak például akár 82 éves korukig is élhetnek, míg a legszegényebb indianaiak csak 77 éves korukig. A leggazdagabb 25 százalék esetében már kevésbé van ennek jelentősége: ők Salt Lake Cityben átlagosan 88, Nevadában pedig 84 évig élnek.
A kutatás szerint annak ellenére, hogy a lakosság általános egészségügyi állapota településről-településre változik, ennek nem feltétlenül az az oka, hogy bizonyos helyeken nem férnek hozzá a megfelelő ellátáshoz.
Sok múlik magán az életmódon:
A legalacsonyabb keresettel rendelkező 25 százalék esetében a várható élettartam területalapú változásai nagyban összefüggnek azzal, hogy vannak-e káros szenvedélyeik (például dohányoznak-e), azzal viszont már kevésbé, hogy mennyire férnek hozzá az orvosi ellátáshoz
– olvasható a Journal of the American Medical Association-ban megjelent tanulmányban.
A kutatók szerint tehát az olyan területeken, ahol a felnőtt népesség túlnyomó része hódol valamilyen káros szenvedélynek (rendszeresen dohányzik, iszik, kábítószert fogyaszt stb.) sokkal rosszabbak a legszegényebb 25 százalékba tartozók életkilátásai, mint ott, ahol kevesebben pusztítják magukat ilyen szerekkel.
