Közélet

Baumag-ügy: kiderült, miért hozták létre a céget

B. Lászlót társaival együtt hűtlen kezeléssel és egyéb bűncselekménnyel vádolja az ügyészség.

A Baumag Befektetési Szövetkezet azért jött létre, hogy kihasználja az adójogszabályok adta lehetőségeket – mondta a Fővárosi Bíróság hétfői tárgyalásán B. László elsőrendű vádlott.

A Fővárosi Ítélőtábla határozata miatt megismételt elsőfokú eljárásban az elsőrendű vádlott azt is elmondta, hogy a szövetkezeti befektetési forma 2004-ben annyira szokatlan volt, hogy a bejegyeztetés fél évig húzódott. A cégbíró az akkori pénzügyi felügyelettől és a Pénzügyminisztériumtól kért véleményt, míg a szövetkezet alapítói neves pénzügyi szakemberektől és jogászprofesszoroktól kértek szakvéleményt – tette hozzá.

A hétfői tárgyaláson az elsőrendű vádlott a saját védője kérdéseire válaszolva felidézte, hogy a Baumag előbb a szövetkezeti üzletrész után járó 30 százalékos visszatérítést használta ki, majd amikor ez megszűnt, akkor a banki betéti kamatnál magasabb, de az állampapírnál kisebb hozamot ígért, mégis volt kereslet a részjegyek, illetve a tagi kölcsönök iránt, hiszen 2003 őszéig mindig pontosan fizettek.

Ezt erősítette meg korábbi vallomásainak tanácselnöki felolvasása után P. Istvánné másodrendű vádlott is. Ő előbb a Kamaraerdei Tüzépen dolgozott, majd a belvárosi bemutatóterem vezetője lett, ahol olyan pontosan könyvelték a tagi kölcsönök, illetve az üzletrészek értékesítést, hogy B. László az egész hálózat ilyen könyvelését ide telepíttette. A másodrendű vádlott pedig megbízást kapott az értékesítési hálózat bővítésére, sőt a csoport egyik maghatározó cégének az igazgatósági tagja lett.

Bírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy minden befektetővel közölték, hogy kockázatos üzletbe teszi a pénzét, a visszafizetés garanciája egyedül a Baumag csoport vagyona. Minden alkalommal bemutatták a befejeződött, illetve az induló fejlesztéseket. Előbb szórólapon volt a csoport mérlege az értékesítés helyszínén, majd – a papírhasználat csökkentése miatt – kérésre ugyan, de bármikor odaadták azt.

A vádlott elmondta azt is, hogy amikor 2003 szeptemberében nem tudtak fizetni, a befektetők ennek ellenére hoztak még pénzt, hogy kimentsék a céget a bajból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik