A kormány által benyújtott tervezet szerint 30 százalék lesz az adó, a gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjai viszont várhatóan 5 százalékkal eshetnek.
A KSH péntek reggeli jelentésében megerősítette: az ipari termelés augusztusban – az idén először – elmaradt az egy évvel korábbitól. A májusban megtört lendületet úgy tűnik, nem sikerül visszaszerezni.
Látványosan nő a kínai érdeklődés a magyarországi beruházási lehetőségek iránt, a következő néhány évben akár meg is duplázódhat az itt befektetett kínai tőke mennyisége.
A jövőben legalább B-kategóriás lakásra igényelhető szocpol, nagyobb összeget pedig még az ennél is energiatakarékosabb ház vásárlásához igényelhetünk. Elmagyarázzuk, mit kell tenni az 1,1-1,3-as szorzóért.
A magyar cégvezetők döntő többsége szerint drágulni fog az energia a következő fél évben, s csak hat százalékuk számít csökkenésre - derül ki a Policy Agenda-Ipsos kutatásából.
Korábbi cikkünkben részletesen levezettük, hogy mitől függ a KGFB éves díja. Most kiemeljük az úgynevezett „bonus-malus” besorolási rendszert, ami elsőre bonyolultnak tűnhetik, de viszonylag egyszerű elven működik: aki balesetmentesen közlekedik, díjkedvezményt kap, (bonus), a balesetet okozók pedig magasabb díjat fizetnek (malus).
Magyarország gazdaságpolitikájával, pénzügyi helyzetével, külpolitikai törekvéseivel egyedi, nemzetközi szinten is figyelmet kiváltó irányt vett fel. Van ebben pozitívum is, negatívum is. Az fn.hu négy, egymással is erősen összefüggő egyediségünket mutatja be.
A Hiteltársulás összegyűjti a végtörlesztésre készülő svájcifrank-hitelesek igényeit, és olyan bankokat keres, ahol kedvező forinthitelt kapnak a tagok.