Gazdaság

Gyűlnek a devizahitelesek

A Hiteltársulás összegyűjti a végtörlesztésre készülő svájcifrank-hitelesek igényeit, és olyan bankokat keres, ahol kedvező forinthitelt kapnak a tagok.

„Túl vagyunk az első tárgyaláson. Egész jó feltételeket kaptunk – amit természetesen még lehetne finomítani – de van egy bökkenő. A bank összesen 200 hitelkérelem befogadását vállalja. Azt hiszem ennél már többen vagyunk” – közölte Doubravszky György, a Hiteltársulás civilszervezet kitalálója a Facebookon. Az a kérdés is felmerült benne: miért nincs Magyarországon állami tulajdonú bank, amely profi szolgáltatásokat ajánlana, és – állami garanciával – megbízható lenne. A Hiteltársulás a beszerzési társulásokhoz hasonlóan összegyűjti a svájcifrank-hitelesek igényeit, és megpróbálnak olyan bankokat találni, amelyek BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) plusz 1,5 százalékpontos forinthitel-kamatot tudnak nekik nyújtani, (azaz háromhavi BUBOR esetén, kedden ez a kamat éppen 7,62 százalék lenne). A pénzintézeteknek a kért kamat mellett jelzik majd azt is, hogy tagjaiknak azt ajánlják: a kedvező forintkamatot biztosító banknál vezessék a jövőben a számláikat és annál tartsák megtakarításaikat is.

A távirati iroda kedd reggel még azt írta, hogy átlépte a 10 milliárd forintot az összesített hitelösszege annak az ezer tagnak, akik eddig csatlakoztak a 2011. október 6-án alakult Hiteltársuláshoz. Estére a szervezet már 2287 tagot számlál, és az összeadott hitelösszegük is több mint a 28,5 milliárd forint. Október 28-áig lehet csatlakozni a társuláshoz.

Doubravszky György három bankkal kezdett tárgyalásokat. A Hiteltársulás egy úgynevezett Hiteles Nap – avagy a bankárod a barátod elnevezésű eseményt szervez október 28-ára az ELTE Gólyavárba, ahová a bankok képviseletében meghívják Demján Sándort (Gránit Bank), Fáy Zsoltot (MagNet Bank) és Töröcskei Istvánt (Széchenyi Bank). November 11-én START Napot tartanak, ekkortól indulna a hitelkérelmek befogadása, egészen december 18-áig. A kapacitást 1000 ügyfél/hétre tervezik, ez hetente körülbelül 12 milliárd forint, vagyis összesen 60 milliárd forint hitelösszeget jelentene. „Természetesen nagyobb igény esetén újratervezzük a rendszert” – nyugtatta meg a Hiteltársulás a tagokat.

Ugyanarról beszélnek, csak másképp

A Hiteltársulással kapcsolatban Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője megjegyezte, hogy ugyanarról beszélnek, csak más úton indultak el. A felügyelet a jogszabályt módosíttatná, illetve kötelezné a bankokat, hogy felvilágosítsák az ügyfeleket, mi miért történik.

Jelen állás szerint a végtörlesztés lehet a devizahiteles ügyfélkör egy részének a kedvező megoldás – mondta a szóvivő az fn24-nek. A felügyelet azt szeretné elérni, hogy referenciakamathoz kötött, és/vagy fix árfolyamú hitelkonstrukciókból álljon a magyar hitelezési rendszer. A kamatot például a háromhavi BUBOR vagy a jegybanki alapkamathoz kötnék, vagy hosszabb ideig – akár 10 évig – fix lenne a thm. Binder hozzáfűzte, hogy Csehországban például ilyenek a jelzáloghitelek, Nyugat-Európában pedig jellemző a referenciakamat.

Januárban már felvetődött

A PSZÁF már januárban kérte a bankokat: kedvező feltételekkel váltsák át a svájcifrank-alapú hiteleket euróalapúra. Ekkor több bank is azt nyilatkozta az fn.hu-nak, hogy még nem dolgozták ki az átváltás feltételeit, ugyanis szerintük a termékkondíciók módosítását nem szabad elkapkodni, és tömeges ügyféligény sem jelentkezett.

Szász Károly, a PSZÁF elnöke akkor azt kérte a bankoktól, hogy az ügyfeleknek legyen lehetőségük a svájcifrank- (valamint a kevésbé elterjedt japánjen-, illetve az ennél is jóval ritkább amerikaidollár-alapú) hitelek euróhitelre konvertálására. Az elnök ezt a lépést racionálisnak írta le, és arra kérte a bankokat, hogy tanúsítsanak önmérsékletet a konvertálásnál felszámított költségeknél. Javaslatai között szerepelt, hogy a bankok igyekezzenek úgy megállapítani az új hitelek kamatkondícióit, hogy az eurókamat ne legyen magasabb a korábbi svájci frank kamatánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik