Gazdaság
A térség devizáival együtt a forint is gyengült hétfőn, bár a konvergenciaprogram bejelentése hajszálnyit erősítette.
Egységes biztosítási adót vezet be a kormány. A Széll Kálmán Terv 2.0 szerint ez 15 milliárd forint pluszbevételt jelent az államnak.
Megjelent a Széll Kálmán Terv 2.0. Ebben szerepel az új telefonadó, amelynek a felét a lakosságtól szednék be.
Jövő nyártól indulhat a megtett úttal arányos díjfizetési rendszer.
Az elképzelések szerint 150 milliárddal javítja a költségvetés egyenlegét az új csomag.
A mobil- és a vezetékes hívásokat, valamint az sms-eket egyaránt terhelné júliustól a kormány által tervezett közteher – értesült a Die Welt német napilap.
Egyre több diákot alkalmaz az áruházlánc, amivel milliós bérköltséget takarít meg.
"Biztos vagyok benne: internetadó nem lesz" - közölte Facebook-oldalán szombaton Nyitrai Zsolt, aki korábban a szaktárca infokommunikációért felelős államtitkára volt.
Parragh László szerint 30-35 ezerrel több munkahely lehet idén.
Enyhül az iráni feszültség, lefelé tartanak a jegyzésárak. A benzin ára akár öt forinttal is csökkenhet a kutakon.
A koncepció szerint a gazdaság környezetbaráttá tétele, illetve az egészségügy lehet a kitörési pont.
2012. 04. 21. 08:18
A Valutaalap válságkezelő alapjában elhelyezett összeget megkétszerezték.
Rugalmas, szabadon felhasználható, népszerű gyorshitel, de azért van néhány szépséghibája is. A 10 éve indult Széchenyi-kártyáról kérdeztük a vállalkozókat.
2012. 04. 20. 17:41
A befektetőknek úgy tűnik hiányzik az IMF/EU-megállapodás.
Hazai fóliás gyümölcsként adja el az importárut a kereskedők egy része. Figyeljék a cimkéket és a csomagolást!
Az interneten terjedő hamis levélben próbálnak ismeretlenek adatokat kicsalni tőlük a bank nevében - hívja fel a figyelmet a pénzintézet.
Összesen több mint 500 millió forint jövedelempótlékot kaptak azok a kismamák, akik április elejéig a nyilatkozatukat helyesen kitöltve visszaküldték - közölte az OEP.
Közbeszerzés nélkül találhatja meg beszállítóit az 500 millió forint alaptőkével rendelkező társaság.
Matolcsy tárcája 50 milliárd forintot remél az új sarcból.
Benzinár – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) másként számol.
A tőzsde sokszínű, izgalmas világa mindenkinek ajánlható - betekintésre. A túlzott és felelőtlen kockázatvállalás, a napi aktív kereskedelem azonban, különösen, ha a megfelelő ismeretek is hiányoznak, komoly veszélyeket rejt.
- 09:00 Gazdag nagy gólt lőtt a léc alá, de Messi zsenialitása döntötte el a meccset
- 08:50 Martha Stewart hajléktalannak öltözött Halloweenkor, azóta nem győz elnézést kérni
- 08:48 Kiderült: egyetlen SMS-sel tönkre lehet tenni az androidos mobilokat
- 08:34 Sugárveszélyről, vegyi támadásról küldtek hamis üzenetet az ukrán lakosságnak hekkerek
- 08:25 A kaotikus Mexikói Nagydíj folytatása: büntetések miatt változás a pontszerzőknél
- 08:24 Soha ennyi orosz katona nem halt meg Ukrajnában, mint most vasárnap
- 08:21 Őszi úti célok, ahol többet érhet a pénzünk, mint gondolnánk
- 07:42 Hivatalos: Vucic bukott, a szerb egyetemisták nyertek
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 07:10 Lezuhant egy kisrepülőgép Floridában, 9 halott
- 06:56 Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
- 06:55 Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben
- 06:47 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:44 Szükség lesz az esernyőre hétfőn
- 07:00 Sokan elhamarkodják: eddig kell várni a lemosó permetezéssel
- 06:20 Parlament: megtudhatjuk, kik rejtőznek a százmilliárdos tőkealapok mögött
- 06:56 Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
- 06:55 Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 03:33 „A VAR nem veszi észre? 50 kamera van” – a Liverpool csapatkapitánya szerint mindenki láthatta, hogy büntetőt kellett volna kapniuk
- 05:58 Tarthatatlan a Fidesz-modell, mégis marad az Európa-bajnok áfa
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
