Gazdaság

Egyelőre titok, mivel hasítana az állami mobilcég

Közbeszerzés nélkül találhatja meg beszállítóit az 500 millió forint alaptőkével rendelkező társaság.

A cégnek az év végén Budapest belterületén kell szolgáltatnia. A fejlesztésekhez külső forrásokat is igénybe vesznek, de ennek részleteiről semmit nem árultak el. A beszállítók kiválasztása már megkezdődött, ám erről sem beszéltek a társaság vezetői, nehogy információhoz jussanak a versenytársak.

Azt viszont nyilvánvalóvá tették, hogy közvetett állami tulajdonú cégként olyan tevékenységet folytatnak, amelynek nem kötelező közbeszerzési eljárást alkalmaznia. Kalmár István, az MPVI Mobil Zrt. igazgatóságának elnöke szerint az utóbbi tíz év legnagyobb változását hozhatják a piacon. A felhasználók ugyanis az élénkülő verseny miatt magasabb szolgáltatási színvonalat és kedvezőbb felhasználási feltételeket kapnak.

Arra a felvetésre, hogy a három jelenlegi mobilszolgáltató bíróságon támadta meg az MPVI Mobil frekvenciaengedélyét és a végrehajtás felfüggesztését kérte, Schmidt Pál, az igazgatóság tagja azt mondta: “Ne szaladjunk előre az időben, várjuk meg, hogyan dönt bíróság.”

A közvetetten állami tulajdonban lévő MPVI Mobil Zrt. tulajdonosa az állami tulajdonban lévő Magyar Posta Zrt. (10 százalék), a Magyar Villamos Művek Zrt. (45 százalék) és az MFB Invest Zrt. (45 százalék).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik