„A vállalati kultúránk arra épül, hogy hazai közép- és nagyvállalatokat szolgálunk ki integrált telekommunikációs, felhő- és IT-szolgáltatásokkal. A célpiacunk inkább testre szabott megoldásokat igényel, ami egy teljesen más vállalati megközelítést tesz szükségessé, mint a tömeges lakossági kiszolgálás” – mondta a Napi.hu-nak adott interjújában David Blunck, az Invitech vezérigazgatója.
„Úgy gondolom, hogy megtaláltuk a helyünket az 5G és az IoT világában. Mi itt a mobilszolgáltatók mögött állunk kulcspartnerként, a hálózatot építjük a számukra. Emellett a Dolgok Internete és az ötödik generációs hálózat világának fontos elemei a szenzorok, végpontok is, ezek menedzselése pedig az Invitech szakterülete. Így minden olyan technológiai új hullám, ami végpontokat generál, az nekünk csak jó. Márpedig az IoT világának a fő motorja az lesz, ami sok szenzort, vagyis végpontot hoz. Szerintem egyébként elég nagy a magyar piac, ezen pedig az Invitech-nek ott lesz a helye, ahol egy cégnek komplexebb szolgáltatást kell nyújtani” – fejtette ki a vállalatvezető.
A hálózatot mindenképpen bővíteni kell
Nem a gyenge idegzetűeknek való az IT-piac, hiszen rengeteg pénzt kell befektetni azelőtt, hogy az első forintot realizálni lehet. Abban mindenki egyetért, hogy az 5G nagyon szuper lesz, de egyelőre csak a költségek a biztosak, az árbevétel forrása még bizonytalan. Az utóbbiban viszont lehetnek meglepetések: ilyen volt a korábbi mobilapplikációknál az sms is, ami aztán a szakma nagy meglepetésére az egyik fő pénztermelő termékké vált. Pozitívumként viszont megemlíthető, hogy az IT-ágazatban növekvő piacokról beszélhetünk. A küszöbön álló változások is több új piaci lehetőséget hoznak majd, amelyek az ágazat egészében bővülést eredményezhetnek. Ebből a szempontból tehát izgalmas idők jönnek – véli David Blunck.
A szakember az interjúban elmondta: a hálózatot mindenképpen bővíteni kell, hiszen az 5G alapfeltétele, hogy a mobil bázisállomásoknál legyen vezetékes optikai összeköttetés. Magyarországon a mai mobilbázisoknak mintegy 10-20 százalékánál van optikai hálózat. A többi bázisállomás mikrohullámú frekvencián működik, ez a technológia azonban nem fogja bírni az adatforgalom bővülését.
„Az Invitech alapvetően továbbra is egy infrastruktúra-alapú, skálázható platformokat építő és üzemeltető vállalat marad. Ebből a szempontból nem lesz változás. Abból a szempontból viszont hozhat újdonságot az IoT és az 5G, hogy ez a technológia újfajta platformokat igényel, a szolgáltatások ugyanis egyre integráltabbakká válnak. Az ügyfelek igényei is változnak, most már az úgynevezett korai alkalmazók mellett egyre több cég kezdi látni az Internet of Things előnyeit, és merül fel bennük, hogy az ehhez szükséges technológiai hátteret egy partnerrel szeretnék megvalósítani” – részletezte az infokommunikációs vállalat vezérigazgatója.
Kiemelt fotó: Thinkstock