A munkapiac egyre feszesebbé válásából adódó, az utóbbi időben önmagától is meglóduló béremelkedést tenné tartóssá a kormány a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelésével. A magyar gazdaság dualitásából adódóan azonban ez komoly probléma elé állíthatja a cégek jelentős részét, leginkább a kis- és középvállalati szegmensben. Ezért a kormány a munkára rakódó terhek és a vállalati nyereségadó csökkentésével igyekszik a vállalkozásokat segíteni – írja az Erste elemzésében.
A munkára rakódó terhek nagyon magasak Magyarországon, ezért a tehercsökkentés mindenképpen üdvözlendő. Emellett reméljük, hogy a várt fehéredés is megvalósul, ami javíthatja a költségvetés bevételi oldalát. Mindezek ellenére az intézkedés erősen prociklikus, hiszen egy alapvetően felfelé ívelő szakaszban enged ki bevételeket. Ha a költségvetési deficit nem is fog jelentősen meglódulni, az úgynevezett strukturális hiány nagyot nőhet.
Korlátos a termelékenység növelése
A sokat hangoztatott elmélet, miszerint termelékenységnövekedéssel lehet megteremteni a béremelés feltételét persze alapvetően igaz, de a jelenlegi világgazdasági helyzetben komoly korlátai vannak a termelékenység nagyarányú növelésének.
Az Eurostat adatai és az Erste Group számai azt mutatják, hogy a termelékenységet jobban tükröző, azaz magasabb béreket lehet fizetni akkor, ha az ország globális versenyképességi pontszámai magasabbak. Magyarországon ez elsősorban az intézményi környezet javítását jelentené, hiszen az utóbbi időben a makrogazdasági, különösen a külső egyensúlyi mutatók számottevően javultak, amiket ezek a pontszámok jellemzően figyelembe vesznek.
Feszesebb a munkaerőpiac
A nyilvánosságot régóta érdeklő, szakmai körökben pedig hosszú ideje tárgyalt jelentősebb mértékű béremelés, a magyar kormány közelmúltbeli bejelentése alapján, jövőre valóssággá válhat. A munkapiac “természetes” állapotából adódóan persze már jó ideje a bérek jelentősebb emelkedése figyelhető meg önmagától is. Ez nem sajátosan magyar jelenség: a régiós országokban gyakorlatilag mindenhol egyre feszesebbé válik a munkaerőpiac, ami a bérek emelését kényszeríti ki előbb vagy utóbb.
A túl nagy ütemű béremelkedésnek pedig van egy olyan veszélye, hogy előbb-utóbb termelékenységi korlátokba fog ütközni. Úgy látják, hogy az elmúlt hetekben lefolyt bértárgyalások közben lényegében csupán ezzel az egyetlen, bár nyilvánvalóan helytálló érvvel lehetett találkozni. Szerintnk azonban a történet ennél valamivel bonyolultabb, és a helyzet kezelése hosszabb távon fontos intézkedéseket igényel mind a magyar, mind a régiós országok kormányaitól.
De mi is a gond a túlzott béremeléssel?
A hagyományos érvelést elővéve, a termelékenység növelése nélkül hosszú távon fenntarthatatlan egyensúlytalanságok jöhetnek létre. Az adatok tüzetesebb vizsgálata után azonban rájöhetünk, hogy valójában, vásárlóerő-paritáson mérve is, jó pár régióbeli országban (köztük Magyarországon is) a teljes munkaerőköltség alacsonyabb, mint a termelékenységi szint.
Érdekes emellett megfigyelni, hogy a régión belül a munkaerőköltség és a termelékenység közötti különbségnél elég jelentős szórást láthatunk az országok között.
A fenti jelenségnek több oka is van, illetve lehet. Megítélésünk szerint az egyik legjobb (eddig a magyar sajtóban napvilágot látott) magyarázat az, miszerint a külföldi tulajdonú és a hazai vállalatok termelékenység különbségéből adódik ez a szomorú helyzet. Eszerint a külföldi tulajdonú nagyvállalati szektor termelékenysége messze a magyar tulajdonú vállatoké felett van, ami a makroszinten mérhető termelékenységet szépen felfelé húzza. Viszont a bérszintet lényegében az a kis- és középvállalati szektor határozza meg, ami a munkaerőt túlnyomórészt foglalkoztatja, és a nagyvállalati szektoréhoz képest rendkívül alacsony termelékenységű (zömmel magyar tulajdonú).
A versenyképesség is bekavar
Egy eddig még nem tárgyalt lehetséges ok azonban, ami a termelékenység és a bérköltség közötti különbséget magyarázhatja, a globális versenyképességi pontszámok szintje (nem a rangsorban elfoglalt helyezés!).
Ha a függőleges tengelyen a munkaerőköltségek és a termelékenység arányát, a vízszintesen pedig a World Economic Forum versenyképességi pontszámát ábrázoljuk, akkor pozitív összefüggést vehetünk észre, amennyiben a mintából kivesszük a komoly versenyképességi problémákkal küszködő (és ezért “indokolatlanul” magas bérköltség/termelékenységi aránnyal rendelkező) Olaszországot és Görögországot, valamint a sajátos gazdaságstruktúrával rendelkező Írországot és Egyesült Királyságot. (Előbbiben 2015-ben például egy egyszeri, 26,3 százalékos GDP növekedést regisztráltak, ami a termelékenységet erőteljesen felfelé torzítja).
A versenyképességi pontszámok közötti különbségek egyébként akár magyarázhatják azokat a helyzeteket is, amikor a bérköltség és a termelékenység közti különbség nem a kicsi, alapvetően belföldi tulajdonú, és a nagyobb méretű, alapvetően külföldi tulajdonú cégek eltérő termelékenységével van feltétlenül összefüggésben.
(A fentiek az Erste Group “What is Up, CEE?” 2016. szeptemberi elemzésében angol nyelven jelentek meg először.)
Mit sugall mindez?
Azt, hogy Különösen nagy aktualitást ad ennek, hogy a világgazdaságban (és a régióban is) egyértelműen a termelékenység növekedésének csökkenő trendje látható, és most nem látszik túl valószínűnek, hogy például a 90-es évek termelékenység-növekedését meg lehessen ismételni.
Azért is fontos mindezt hangsúlyozni most, mert a minapi megállapodás értelmében a magyar kormány az első évben 5, majd 2-2,5 százalékpontos járulékcsökkentéssel, illetve a vállalati nyereségadó vágásával igyekszik teret engedni a vállalkozásoknak arra, hogy a megállapodás értelmében bért emelhessenek. Ennek azonban ára van: a költségvetési hiány megemelkedése. (Ebből körülbelül 180-200 milliárd Ft a kiesés a vállalati nyereségadóból, járulék oldalon pedig: 450-500 milliárd forint lehet a bevételkiesés). Ezt a kieső bevételt bizonyos mértékig segíthet kompenzálni az emelkedő bérekből származó személyi jövedelemadó növekmény.
Kell a munkára eső terhek csökkentése, de
Félreértés ne essék: a munkára rakódó terhek csökkentése messzemenően üdvözlendő. Magyarországon nagyon magas az adóék, ami a régiós versenytársakhoz képest hátrányt jelent, hiszen ugyanakkora nettó bért magasabb bérköltség mellett lehet csak kifizetni, és kevesebb marad a vállalkozás számára, hacsak nem magasabb a termelékenység. Mindemellett, hasonlóan nagyon fontos, hogy elindulhat egy fehéredési folyamat, ami a költségvetésre rakódó extra terheket mérsékli (bár ennek mértéke jelenleg nagyon nehezen becsülhető).
Azonban a költségvetés strukturális hiányának várható, akár jelentős emelkedése éppen a már említett egyensúlytalanságok hosszabb távú, nem kívánatos kialakulását vetítheti előre. Éppen ezért az elemzés készítői szükségesnek látják, hogy a fenntarthatóság érdekében a versenyképességi pontszámok (és ezen belül kiemelendően az intézményi környezet) jelentősen javuljanak, az európai példák szerint ugyanis ez a feltétele annak, hogy az (átlag)termelékenységet sokkal jobban tükröző béreket lehessen fizetni.
Mindez a már általuk hivatkozott, a hazai tulajdonú kis- és középvállalati réteget érintő versenyképességi problémákat is orvosolhatja akár, hiszen feltételezhető, hogy a javuló intézményi környezet, a javuló bizalom mellett ezek a hazai cégek is jobban tudnának növekedni, és (a méretgazdaságossági előnyöket kihasználva) magasabb béreket fizetni.
Kulcskérdés, több szempontból is
Úgy látják, e versenyképesség nem csak a bérfelzárkózás szempontjából kulcskérdés. A prociklikus gazdaságpolitika, aminek most tanúi vagyunk, azaz a fellendülő konjunktúra idején látott csökkenő vállalati nyereségadó és zsugorodó munkáltatói járulékok együttese magában hordozza a költségvetési és gazdasági egyensúlytalanságok kialakulásának veszélyét.
Jó lenne, ha a járulékcsökkentésekkel párhuzamosan tanúi lehetnénk az államigazgatás tényleges áramvonalasításának, illetve a jogszabályi környezet rugalmasabbá és kiszámíthatóbbá válásának, ami ideális esetben a piaci versenyt is erősíti. Az ilyen lépések megerősítenék a gazdasági szereplők bizalmát, ami segíthet a gazdasági növekedés stabilitását megőrizni – még azután is, hogy kifutnak az EU-ból érkező támogatások, jegyzik meg végül.
