Hat-hét évvel ezelőtt, szociális munkásokkal készített interjúk során figyeltünk fel az uzsorára – írta le személyes élményként Ferge Zsuzsa szociológus és 3 kutatótársa a gyermekszegénység 2008. évi helyzetéről írott tanulmányában az áldozatok által csak „kamatos pénznek” becézett jelenségről.
A kutatók összegzése szerint a mintegy 2 millió főt kitevő, legszegényebb hazai társadalmi rétegekben – közte a sokgyermekeseknél, a munkanélkülieknél, a romáknál – már 2007-ben minimum 200 ezer olyan állampolgár volt, akinek a közvetlen környezetében előfordult, hogy valaki magánszemélytől uzsorakölcsönt vett fel. Ez a szám évről évre ugrásszerűen nő az előző évekhez képest.
Ezenfelül még további közel 400 ezer főre rúghat a Provident Zrt.-től vagy valamelyik másik legális, több száz százalékos hiteldíjjal gyorskölcsönt nyújtó cégtől – még két ilyen van: a Leisztinger Tamás ismert vállalkozó többségi tulajdonában lévő Athlon Pénzügyi Zrt., illetve a KáPé Zrt. – kölcsönt felvevő, mélyszegénységben élők száma elemzők becslése szerint. Az összesítések szerint a közműtartozás – például az áram kikapcsolásának fenyegető réme – a legerősebb kényszerítő eszköz a szegények között arra, hogy uzsoráshoz forduljanak. Sajtóhírek szerint a gyorskölcsönzők ügyfelei között megjelentek azok a magánszemélyek is, akik valójában mikrocégük helyzetének rendezésére kérnek pénzt.
A kutatók végkövetkeztetése: a nagy adósságok kialakulásának megelőzése mellett rendészeti-bűnüldözési eljárásokkal is gátat kellene vetni az uzsorának.
Akkor ki lehet uzsorás?
E megállapításra juthatott a parlament is, amely döntése nyomán márciustól a büntető törvénykönyvben (Btk.) is megjelenik az uzsora fogalma. E szerint maximum 3 éves (bűnszövetségben, magyarul maffiatevékenység esetén 5 éves) szabadságvesztést kap, aki aránytalan ellenszolgáltatással járó megállapodást köt, és ezzel a másik felet súlyos vagy további nélkülözésnek teszi ki.
A törvény tehát – egybecsengően a polgári törvénykönyvben (Ptk.) eddig is meglévő megfogalmazással – a feltűnő értékaránytalanság és a másik helyzetének kihasználásának együtteseként határozza meg az uzsorát. A jogszabály azért használja a szerződés szó helyett a sokkal tágabb értelmű megállapodás kifejezést, mert az uzsorásegyezségeket az esetek jó részében például színlelt ingatlan-adásvételi szerződésnek vagy egyéb egyezségnek álcázzák.
Az eddig pénzügyi jogszabályokból ismert teljes hiteldíj fogalmának bevétele a jogszabályba azt sejtetné, hogy az uzsora tényállását az engedéllyel működő, gyorskölcsönző pénzügyi szolgáltatóknál is meg lehet állapítani.
A törvény parlamenti vitájában azonban Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára – a jogszabályt a pénzügyi vállalkozásokra is kiterjeszteni akaró, felszólaló KDNP-s, sőt szocialista honatyákkal szemben – kifejtette: uzsorások csak magánszemélyek lehetnek, társaságok nem. Érvelése szerint egy pénzügyi vállalkozás – ellentétben a faluban lakó uzsorással – szolgáltatóként nem képes személyes körülményeket is figyelembe véve értékelni lehetséges ügyfelei helyzetét. Keller példája szerint pénzintézeti uzsoraszerződésről legfeljebb akkor lehetne szó, ha két, a banki hitelbírálat alapján azonos kockázatú ügyfél közül pusztán azért kapna drágábban hitelt az egyik, mert nála égető szükséghelyzet áll fenn.
Sapka a zsebben
Bonyolítja a helyzetet, hogy a várakozásokkal ellentétben a mostani törvénycsomag nem határozott meg valamilyen kamatplafont (más néven kamatsapkát) a hiteldíjak maximálására. Magyarország e téren az angolszász joggyakorlatot követi. Ennek álláspontja szerint – s ez felettébb kedvező a gyorskölcsönt nyújtó cégeknek – nincs szükség felső limitre, a verseny amúgy is korlátozza az árakat. A gyorskölcsönt adó társaságok pártolóinak másik érve: ha ezeket korlátoznák, miközben a szolgáltatásaik iránti kereslet változatlan maradna (ez a szegénység modernkori körülírása), akkor kvázi a sokkal drágább „falu széli” magánuzsorások karjaiba löknék a legszegényebb embereket.
Jutalomfalat
Eközben aktív kampányba kezdett a Mali Zoltán drávapiski polgármester nevével fémjelzett Anti Provident Akciócsoport (A. P. A.) is, amely – az életbe lépő törvényt idézve – a Provident Zrt. uzsorássá nyilvánításáért küzd. A február közepén a „névadó” intézménynél is tüntetést szervezett, civil kezdeményezés egyebek közt azzal érvel: a providentes üzletkötők javadalmazási rendszere – különösképp a törleszteni nem tudó adóssal felvetetett második hitel, az első törlesztőrészleteinek fizetésére – kódoltan az ügyfelek teljes eladósítására, élethelyzetük ellehetetlenítésére épül. A másik fő sérelem természetesen a gyorskölcsönt nyújtók több száz százalékos mértékű teljeshiteldíj-mutatója (THM).
A Provident (és a többiek) szerint viszont a többletköltség többletszolgáltatással is jár: a társaságoknak is pénzbe kerül, hogy több ezer ügynökük – a bankfiókok nélküli településeken is – 24–48 órán belül házhoz viszik a kért kölcsönt, s hetente ott is szedik be a törlesztőrészleteket. Igaz, míg a Provident országosan, az Athlon a főváros mellett 11 megyében, a KáPé pedig még szűkebb területen működik.
Azt is hangsúlyozzák: éves THM-szol-gál-tatásuk árát torzítóan felnagyítják, miközben ők valójában „csak” a nyújtott hitelösszeg felét-kétharmadát kitevő hiteldíjat kérik vissza. Utóbbi kapcsán nem árt tudni: a THM-számítás módja – „az idő pénz” szólás jegyében – a törlesztés gyorsaságával is számol, tehát azt is jelzi, ha ugyanakkora tőkére ugyanolyan mértékű hiteldíjat nem, mondjuk, egy-két év, hanem mindössze pár hónap alatt kell visszafizetni.
