A gazdasági válság óta egyre többen döntenek úgy, hogy a munkájuk elvesztése utáni napokban táppénzre mennek, a jelentős emelkedést azonban még csak most várják a szakemberek - írja a Magyar Nemzet.
Alkalmazásukért cserébe unit-linked biztosítás kötésére és további belépők toborzására kötelezte új dolgozóit egy pénzügyi tanácsadó. A pórul járt álláskeresők nyomozni, illetve blogolni kezdtek, hogy megakadályozzák mások beszervezését - olvashatjuk a Figyelő legfrissebb számában.
A svájci UBS nagybank az idén elbocsátja 8700 alkalmazottját, miután tavaly minden idők legnagyobb svájci vállalati veszteségét szenvedte el, és a visszaesés egyelőre folytatódik.
Bármiképpen végződik is a kormányzati krízis, a következő időszak egyik legnagyobb kihívása a gazdasági válság hatására rohamosan romló foglalkoztatottság kezelése lesz. Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt maga is több tízezer munkahely megszűnését prognosztizálja. Mindennek ellenére egyelőre sem a kormányzat, sem a vállalati szektor intézkedései nem állnak össze koherens koncepcióvá - olvashatjuk a Figyelő legfrissebb számában.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szerette volna elérni, hogy akit tanulmányi okokból egy adott évben elbocsátottak, azt ugyanabban az évben és ugyanarra a szakra ne lehessen felvenni; ehhez az Oktatási Hivatal nem járult hozzá - írja a Népszabadság.
Öt órán tartották fogva három vezetőjüket csütörtök este a PSA Peugeot Citroen egyik hetven százalékos leányvállalatának, a Fauréciának dolgozói Párizs egyik elővárosában. Az elmúlt hetekben ez volt a hatodik főnök-túszejtés Franciaországban, ezúttal azonban nem járt sikerrel.
A munkahelymegtartó támogatások iránt rendkívüli az érdeklődés, több mint kétezer pályázat érkezett be, emiatt az Országos Foglalkoztatási Alap Közalapítvány február végén átmenetileg felfüggesztette az igénylések befogadását - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter.
Adótartozása miatt végrehajtás alatt áll a salgótarjáni öblösüveggyár, a munkaügyi felügyelőség pedig már háromszor rótt ki bírságot a szlovák tulajdonú cégre, amiért nem fizették ki a munkabéreket a 277 dolgozójuknak.
A válság miatt a magyar munkavállalók már az álláskereséskor biztonságra, kiszámíthatóságra és fix fizetésre vágynak. A rutinmunkától, valamint a döntéshozástól a legtöbben ódzkodnak, és a nők kevésbé lennének vezetők, mint a férfiak. A legvonzóbb pálya a médiában, a pénzügyben és az informatikában kerestetik.
A gazdasági válság miatt egyre szűnnek meg a munkahelyek és a frissdiplomások nem tudnak végzettségüknek megfelelően elhelyezkedni. Ez az informatikusokra nem teljesen igaz: az állásportálokon sok nyelvtudással rendelkező IT-szakembert keresnek. A fejvadász szerint az ilyen képzettségű szakemberekből a mostaninál sokkal többet is fel tudna szívni a munkaerőpiac.
Drámaian romlottak a magyarországi vállalatok munkaerő-piaci kilátásai az elmúlt négy hónapban. A HR-vezetőik tavaly decemberben még úgy vélekedtek, hogy nem annyira érinti őket a válság 2009-ben, mint amivel most kell szembesülniük. Egy friss globális felmérés eredményei is ezt igazolják.
A hazai „szexiparban” dolgozók szerint erősödik a kínálati oldal a válság miatt. Sok felsőfokú tanulmányát végző lány választja a hús-vér szolgáltatási forma helyett – az egészségre kevésbé veszélyes – virtuális világot, nekik nyújtanak teret a webkamerás szexoldalak. A szolgáltatók és háttérmunkások közössége zárt; utóbbiak robotolnak, előbbiek általában többszörös milliomosok.
Minél hosszabb ideje dolgozik egy fiatal, magasan kvalifikált magyar munkavállaló, annál vastagabban fog a ceruzája, amikor az elvárt nettó fizetéséről kérdezik. Míg a legfeljebb féléves „munkaerő-piaci múlttal” rendelkező pályakezdők bérigénye átlagosan 145 ezer forint, kétéves tapasztalattal a hátuk mögött viszont máris öntudatosabbak: nettó 166 ezret tartanak méltányosnak – áll egy friss felmérésben.
Valószínűleg a válság miatt nőtt meg a HR-esek érdeklődése az Országos HR Benchmark Felmérés iránt. Minden eddiginél több hazai vállalat, 651 töltötte ki a kérdőívet.
A válság miatt nemcsak a „felnőtt” munkaerőpiacon csökkentek az állások, a cégek egyre kevesebb diákmunkást is keresnek. Az iskolaszövetkezetek ennek ellenére bizakodnak. Arra számítanak, hogy a munkaadók hamarosan belátják: recesszióban sokkal inkább megéri a könnyebben betanuló és sokszor olcsóbban alkalmazható diákokat foglalkoztatniuk.
Április első és második hetében tartja két fővárosi egyetem az állásbörzéjét. A válság ellenére a Corvinuson csaknem ezer, a Műegyetemen pedig kétezernél is több állásajánlat várja az érdeklődőket.
A 2008. december-2009. februári időszakban a munkanélküliségi ráta 9,1 százalék volt, a foglalkoztatottak száma 3 millió 790 ezerre csökkent, a munkanélkülieké 378 ezer főre emelkedett.
Egyre több magyar munkavállaló kerül bajba a nyugat-európai országokban, a gazdasági válság mélyülésével mind több külföldi veszíti el munkáját ezekben az államokban is. A Külügyminisztérium szerint nem szabad szaktudás és konkrét munkalehetőség nélkül útnak indulni.