Pénzügy

Nem kapnak fizetést az üveggyár dolgozói

Adótartozása miatt végrehajtás alatt áll a salgótarjáni öblösüveggyár, a munkaügyi felügyelőség pedig már háromszor rótt ki bírságot a szlovák tulajdonú cégre, amiért nem fizették ki a munkabéreket a 277 dolgozójuknak.

Még a februári munkabéreket sem fizették ki az R-Glass Hungary Kft. néven működő salgótarjáni öblösüveggyárban – erősítette meg az MTI információját pénteken Fekete Gyula, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Észak-magyarországi munkaügyi felügyelőségének salgótarjáni irodavezetője. Emiatt már többször tartottak munkaügyi ellenőrzést a gyárban, jelenleg a negyedik van folyamatban.

Először 2008 novemberében indítottak eljárást bejelentés alapján, azóta háromszor hoztak pénzbírsággal járó határozatot. Kettő január elsején, illetve február 6-án már jogerőre emelkedett, de a gyár nem fizette ki a több százezer forintos büntetést. Ha halogatják a fizetést, a hatóság megteszi a szükséges intézkedéseket – mondta Fekete Gyula.

A januári fizetéseket márciusban kapta meg a 277 dolgozó. A felügyelőség április 14-én megy újra a gyárba, hogy ellenőrizzék, kifizették-e az elmaradt februári, illetve márciusi béreket. Jövő kedden kapnak kimutatást arról is, hogy mennyi a ki nem adott szabadság.

Fekete Gyula közölte: folyamatosan napirenden tartják az öblösüveggyár ügyét, mert több száz család egzisztenciáját veszélyeztetik a bérfizetési gondok.

Az MTI a dolgozóktól értesült, hogy az APEH lefényképezte a gyár gépeit, és leltárt készített azokról. Simó Attila, a Nógrád megyei adóhivatal végrehajtási osztályvezetője ezt az információt sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta, de közölte: a cég végrehajtás alatt áll. Ez az APEH internetes honlapján is látható – tette hozzá.

A szlovák tulajdonba került üveggyárat nem lehet elérni, valamennyi telefonvonalát leszereltette.

Egyre fogynak a munkások

A gyár 2003-ban, fennállása 110. évfordulóján még 965 embert alkalmazott. 2005 áprilisában kezdődött meg a felszámolása. Akkor még 650-en dolgoztak ott, a cég hitelezői követelése meghaladta a 3,7 milliárd forintot.

Négy sikertelen pályázat után 2006 októberében vásárolta meg a salgótarjáni öblösüveggyárat a hárommillió forint törzstőkéjű losonci R-Glass Hungary Kft. Az új tulajdonos 540 embert vett át munkajogi jogutódlással, a dolgozók létszáma ma 277.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik