Pénzügy
Drágább kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra (kgfb) számíthatnak az idei kampányban azok, akik tavaly túl olcsót kötöttek. Sokan viszont jobban járhatnak.
2013. 10. 28. 14:49
A Magyar Bankszövetség pénteken benyújtott javaslatai nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát – mondta Varga Mihály, aki szerint november elején az Országgyűlés elé terjesztik saját javaslataikat.
2013. 10. 28. 11:58
A 2011-es szinthez képest 7,5 milliárd forinttal csökkent a magyar lakosság gyógyszerkiadása. Az egészségügyi államtitkár úgy véli, ennél még nagyobb megtakarítást is el lehet érni.
2013. 10. 26. 15:47
Benyújtotta a bankszövetség a devizahitelekre vonatkozó új mentőcsomagját. Az átfogó tervezetben külön foglalkoztak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem.
2013. 10. 26. 14:45
Bosszantó, ha valakit nem hívnak vissza az első állásinterjú után. De van egy jó hírünk Ennek alapvetően öt oka lehet, és egy kis odafigyeléssel mind az ötöt ki lehet küszöbölni.
2013. 10. 26. 14:00
19 szál több mint ezer forintért. A dohánytermékek adójából több folyt be az államhoz, közben csökkent az eladott mennyiség.
2013. 10. 25. 20:42
A netről legszívesebben számítástechnikai, szórakoztató-elektronikai terméket és könyvet rendelünk a karácsonyfa alá. Tavaly a tablet volt az egyik legnépszerűbb ajándék.
2013. 10. 23. 10:00
- 14:22 Választások jönnek Oroszországban, a Kreml számára tizedrangú kérdés, hogy az eredményt elismeri-e Európa
- 14:15 Elindult a Közhang, Radnai Márk szerint nem hibátlan a rajt
- 14:02 „Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
- 13:53 „Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
- 13:47 Szavazást indít a Budavári Önkormányzat az Airbnb-ről
- 13:45 Meghalt Berend T. Iván Kossuth-díjas történész
- 13:30 Lemondott a brüsszeli MCC vezetője, mert nem tudják kifizetni a munkatársakat
- 13:25 A munkaerőhiány nehezítheti, a korszerű technológia segíti az építőipari élénkülést
- 13:24 Megdőlt a Ligue 1-rekord: 43 másodpercet töltött a pályán a világbajnok védő, és kiállították
- 13:09 Közlekedési kamera rögzítette: pillanatok alatt felborult egy kamion az autópályán
- 12:48 Ezeroldalnyi adatot adott át a jegybank a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottságnak
- 12:43 A villámárvizek évszaka kezdődhet Európában a perzselő nyár után
- 12:27 A Verebes István vezette zsűri Molnár Áront díjazta a nyíregyházi Vidor Fesztiválon
- 12:07 Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok
- 13:09 Ingyenes légiparádéval ünneplik a 90 éves repteret
- 06:42 Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszerpartiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek
- 11:56 Megjelent Magyarországon a nyugat-nílusi láz
- 11:55 Tagad a 23 éves debreceni fiút szíven szúró hajléktalan – videó az elfogásról
- 10:09 Toplista: ezeket az autókat lopják most leginkább Magyarországon
- 08:33 Várkonyi Andrea a főút közepén mentett teknőst Tihanyban
- 11:41 Megszólalt a Pontoon a szórakozóhelynél történt életveszélyes balesettel kapcsolatban
- 10:04 Lezuhant egy férfi a Pontoonnál, életveszélyes állapotban vitték kórházba
- 06:03 Egy dél-koreai üdülőszigeten is felbukkant a hivatali útjai során Nagy Márton
- 11:03 Papp Gergő távozik az RTL-től
- 07:54 Djokovicot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán
