Alig fogadták el, máris a reklámadó módosítását kezdeményezi L. Simon László, hogy korlátozza az adóalap csökkentésének lehetőségét. Előfordulhat, hogy maga a reklámozó fizet.
Hogy mennyire fekete a szektor, azt jól érzékelteti, hogy a NAV milyen súlyos visszaéléseket tapasztalt a vagyonvédelmi vállalkozásoknál az utóbbi években.
A június elején startolt Bariont már több mint egytucatnyi helyen fogadják el: fizethetünk vele többek között sörözésért, iskolaszerekért, kerékpárért vagy éppen ágyneműért.
A nyugdíjrendszer a kormány szerint hosszabb távon is fenntartható, a juttatások értékmegőrzőek. A szakértők közül meg jó páran úgy látják, hogy gondok lehetnek.
A tőzsde zárása után a Mol alaptőkéjének több mint négy százalékát képviselő, 4,28 millió darab részvényt bocsátottak aukcióra szerdán. Csak találgatni lehet, ki volt az eladó.
Szociálisan rászoruló, nehéz anyagi helyzetben lévő fogyasztóknak nyújt anyagi támogatást pályázati úton az EDF DÉMÁSZ területén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Megtévesztő kamatszámítás miatt bírságolták meg a pénzintézetet. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a bank hitelkártyáinál a kamatmentes visszafizetés lehetőségeiről adott tájékoztatása nem volt korrekt.
2014-ben már a rendszeresen internetezők 72 százaléka vásárolt online. Leginkább számítástechnikai eszközök, könyvek, játékok/ajándékok és ruházati termékek kerültek a virtuális kosarakba.