Pénzügy

Titkos paktum: a pénz beszél, a nyilvánosság hallgat

Titkos megegyezésre derült fény: a bankok nem ágálnak nagyon, ha a jegybank megbünteti őket. Cserébe nem kapnak nyilvánosságot az ellenük hozott döntések – értesült az Azénpénzem.hu.

Már akkor körvonalazódott az egyezség, amikor a pénzügyi felügyelet az MNB-be olvadt – írja a portál. S itt emlékeztetnek rá, hogy anno az új fogyasztóvédelmi vezető nagyobb bírságokat helyezett kilátásba. Meg azt is, hogy az érintettek kérésére nem közlik majd az elmarasztalások részleteit.

A lap szerint a gyakorlatban ez ma már látszik is. Annak ellenére, hogy a fogyasztóvédelem fontos eleme kellene hogy legyen a tájékoztatás. Most úgy tűnik, ennél fontosabb, hogy minél jobban növeljék a költségvetési bevételeket.

A PBT is hallgatni fog?

A lap több forrásból is úgy tudja, hogy a paktum megszületett a bankok és a jegybank között. S a titkolózás már a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) döntéseire is kiterjed. A békéltetők március 7-én tettek utoljára közzé tájékoztatást lezajlott ügyekről. S a portál úgy tudja, újabb eseteket már nem ismerhetünk meg, csak a nevesített eljárásokat.

Az MNB érdeklődésükre egyébként azt írta, hogy új publikálási gyakorlatot alakít ki a PBT, s addig (három hónapig) nem közli csak a határozatait. Meglátjuk.

A cikk megjelenése után az MNB helyreigazítást kért az Azenpenzem.hu-tól, az alábbiak szerint:

„2014. április 2-án megjelent,„Titkos paktum a bankokkal” című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) „megállapodást” kötött volna a pénzügyi piacok szereplőivel arról, hogy a jegybank nem hozná nyilvánosságra az azokkal szembeni határozatokat, s cserébe a hitelintézetek nem lépnének fel erőteljesen az MNB által kiszabott bírságok miatt.A valóságban semmilyen ilyen egyezség nem született. 
Valótlanul híreszteltük azt is, hogy az MNB a felügyelt intézmények kérésének eleget téve ne közölné a különböző elmarasztalásokat. A valóságban ilyen kérés nem volt, a jegybank a megszokott rendben, az MNB státustörvényében szereplő előírásoknak megfelelően, s a jogelőd pénzügyi felügyeleti hatóság (PSZÁF) gyakorlatához képest is változatlanul teszi közzé a piaci szereplőkkel kapcsolatos intézkedéseit felügyeleti honlapján, számos esetben a részletes indoklások szövegével együtt.
Valótlanul híreszteltük, hogy az MNB sorra hozná a felügyelt intézményekkel szembeni, mindent rendben találó határozatait. A valóságban jelentősen nőtt az MNB által azonos időszakra kivetett fogyasztóvédelmi bírságok összege az elmúlt időszakban. 
Valótlanul híreszteltük, hogy a jövőben az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) egyáltalán ne hozná nyilvánosságra határozatait. A valóságban a PBT új publikálási rend kialakítását követően ad számot majd határozatairól a továbbiakban.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik