FN

AZ INFLÁCIÓ LETÖRÉSÉRE több mentő ötlettel is előállt a kormányzat. Az egyik kulcspont az energiaárak kordában tartása: a pénzügyminiszter szerint az őszi áremelés mértéke nem haladhatja meg a 20 százalékot. Döntés született arról is, hogy az idén már nem növelhetők a hatósági eljárási díjak és az adójellegű befizetések. A gyógyszerár-rendszert felülvizsgálják, a Versenyhivatal szerepét erősítik, [...]
1996. 04. 24. 00:00
A személyhívók hálózatán ma már elérhető az e-mail, az Internet- szolgáltatás, nemrégiben megkötötték az első úgynevezett barangolási szerződést is. A csábítás azonban úgy tűnik nem elég erős: az előfizetők száma alig haladja meg a 20 ezret. A pán-európai ERMES személyhívó-rendszer tenderének 1994. augusztusi eredményhirdetésekor még sokan hitték, hogy az Operator Hungaria mellett meg tud élni [...]
1996. 04. 24. 00:00
Manapság alig van kockázatosabb vállalkozás, mint a messzi Moszkva felé árut küldeni Magyarországról. Hamarosan a törvényhozás is foglalkozik azzal, hogyan lehetne biztosítani ezt az exportot. A Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) Oroszországba irányuló kivitelt kereskedelmi kockázatokra egyáltalán nem garantál. Ennek lehetőségét, hiszen fokozott kockázatú célországról van szó, már a Mehibről és a Magyar Export-Import Bankról [...]
1996. 04. 24. 00:00
(ADATOK EZER FORINTBAN) 1994. 1995. Értékesítés nettó árbevétele 176 285 270 266 Egyéb bevétel 48 047 19 778 Anyagjellegű ráfordítás 99 353 151 509 Személyi jellegű ráfordítás 57 711 44 342 Üzemi tevékenység eredménye -7 889 8 840 Pénzügyi műveletek eredménye 275 005 195 389 Rendkívüli eredmény -71 727 -5 612 Adózás előtti eredmény 195 [...]
1996. 04. 24. 00:00
A kormány módosította az egykori Szovjetunió Magyarországgal szembeni adósságának törlesztésében való közreműködés pályázati rendjét. (Az országgyűlés ad hoc bizottsága még vizsgálja az MSZP-hez közel álló üzletemberek korábbi akcióit.) Az új kikötések a fizetési határidőkre és a pénzügyi garanciákra terjednek ki. Az ügyletek esetleges meghiúsulása miatt bevezetett bánatpénz eddig az ügylet értékének 7,5 százalékát jelentette. Az [...]
1996. 04. 24. 00:00
Jövő évi személyi jövedelemadó-bevallásában a magánszemély már rendelkezhet arról, hogy adójának egy százalékát kedvenc színházának vagy a hozzá közel álló egyháznak szánja. Valószínű, hogy támogathatja a hazai kisebbségeket vagy a határon túli magyarokat is. Az erről szóló törvénytervezet első szakmai változata már elkészült a Pénzügyminisztériumban. Az az ötlet, hogy a magánszemély személyi jövedelemadójának egy részéről [...]
1996. 04. 24. 00:00
A Taurus Gumiipari Vállalat a hetvenes, nyolcvanas években a vállalati reformkísérletek büszkesége volt a magyar gazdaságban. Alig tíz év múltán az enyészetből rángatták vissza az adóskonszolidációval. Mára ismét felívelőben van a csillaga, hiszen világcégek forognak megvásárlása ügyében a tulajdonos ÁPV Rt.-nél. Az egykori Magyar Ruggyantaárugyár épületei több mint száz évet vészeltek már át a budapesti [...]
1996. 04. 24. 00:00
Április 12-én lejárt az egymillió tonna újtermésű búza exportengedély-kérelmének beadási határideje – a jelentkezők a napokban kapják meg az erről szóló határozatot. A feldolgozás során összesen 2205 érvényes kérelmet regisztráltak. Egyes szakértők szerint a kiírás diszkrimináló korlátozást is tartalmazott. Az 1,17 millió hektárnyi búza-vetésterület nyolcvanhat százalékára, 1,015 millió hektárra adtak be érvényes engedélykérelmet, s mindössze [...]
1996. 04. 24. 00:00
A KFKI (Központi Fizikai Kutató Intézet) Számítástechnikai Csoport tavaly hirdette meg szinergia programját. Ennek eredményeként a csoport két hálózatos cége, a LIAS és a KFKI Számítógéphálózatok Kft. (KFKI Networx) fúziójával meghatározó piaci részesedést szerezve, az ország legnagyobb hálózati integrátortársasága jött létre. Az informatikai piacot ma hazánkban a túlzott elaprózottság nyomasztja. Túl sok szereplő versenyez a [...]
1996. 04. 24. 00:00
A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat a héten közzétette elképzelését a nyugdíjrendszer jövőjéről. A koncepció, öndefiníciója szerint, a múltra épülő szerves fejlődés eredményeként, nagyobb megrázkódtatás nélkül hozna létre egy, a jelenleginél hatékonyabb, de alapvetően továbbra is felosztó-kirovó jellegű nyugdíjszisztémát – az önkormányzat irányításával. Az új nyugdíjrendszernek “igazságos és társadalmilag elfogadható” nyugdíjarányokat kell eredményeznie – állítják az önkormányzati koncepció [...]
1996. 04. 24. 00:00
A kormány április 18-ai ülésén döntött egy sor olyan intézkedésről, amelyek az árszínvonal-emelkedés kordában tartását célozzák. A havi adatok ismeretében a kabinet negyedévente visszatér a lehetséges antiinflációs intézkedésekre. Összeállításunkban az egyik “kiszemelt” intézmény, a Versenyhivatal lehetőségei felől érdeklődtünk, illetve független szakértők véleményét tudakoltuk a legutóbbi központi elhatározásokról. A kormány antiinflációs gazdaságpolitikájának első lépéseiként megfogalmazott intézkedések [...]
1996. 04. 24. 00:00
A Nemzetközi Valutaalap likviditási helyzete is terítékre került az IMF és a Világbank összevont hét eleji tanácskozásán. A szokásos évközi ülésen Washingtonban megállapították: 1997 végére az Oroszországnak és Mexikónak nyújtott hitelek túl nagy hányadot, összesen 49 százalékot hasítanak majd ki az alap kihelyezéseiből. A Hetek, valamint a hozzájuk csatlakozott Belgium, Hollandia, Svájc és Svédország által [...]
1996. 04. 24. 00:00
A Matáv Rt. néhány év alatt megkétszerezte telefonvonalak számát. A növekedése folytatása mellett ma legalább olyan fontos cél, hogy elébe menjen egyéni és üzleti előfizetői igényeinek. Amit a fővárosi ügyfél megkap, azt a vidékinek is meg kell kapnia, legyen szó akár telefonvonalról, akár az integrált szolgáltatású digitális hálózatról, az ISDN-ről vagy éppen az Internetről. A [...]
1996. 04. 24. 00:00
Az Orosz Föderáció köztársaságaiban látványosan bővül az áruk behozatala: csaknem tízszer olyan gyorsan, mint az oda irányuló magyar export. Áruink kiszorulásának erről a piacról az a legfőbb oka, hogy az értékesítés feltételei és módszerei elavultak. A visszatérés esélyét a stratégiaváltás és a megváltozott oroszországi viszonyokhoz való alkalmazkodás kínálja. Moszkvát a világ legdrágább városának tartják, ahol [...]
1996. 04. 24. 00:00
A Magyarországon is érdekelt multinacionális vállalatok azért lobbyznak, hogy a mérlegzárás időpontja ne feltétlenül december 31-e legyen. Amennyiben a számviteli törvény rugalmasabban kezelné az üzleti év kezdetét és végét, mindazok a hazai vállalkozások is jól járnának, amelyek szokásos termelési ciklusa eltér a naptári évtől. Olyan helyzet, mint amilyet a vállalati mérlegek mutatnak, a valóságban nem [...]
1996. 04. 24. 00:00
Az európai marhahúsfogyasztás a második félévben 15 százalékkal lesz kevesebb, mint 1995 hasonló időszakában. Svájcban az elmúlt hónapban 30 százalékkal csökkentek az eladások, Franciaországban pedig egyedül Párizsban 49 százalékkal, miközben 15 százalékkal emelkedett a baromfifogyasztás. Az egy hónapja tartó marhahúskrízis legnagyobb haszonélvezői azonban minden bizonnyal a báránytenyésztők: a gyorsfelmérések e húsfajta iránt két-háromszoros igénynövekedést jeleznek. [...]
1996. 04. 24. 00:00
Az elmúlt hét végén, hosszas huzavona után, létrejött a megegyezés a Pénzügyminisztérium és a Népjóléti Minisztérium között a nyugdíjbiztosítás reformjáról. Ennek értelmében április végén egy vegyes finanszírozású – felosztó-kirovó és várományfedezeti elemet egyaránt tartalmazó – rendszerre tesznek javaslatot a kormánynak. Az egyelőre ugyan még kérdés, hogy a két szaktárca által kidolgozott tervezet a politika boszorkánykonyháján [...]
1996. 04. 17. 00:00
Forrás: MNB 1993. december 1994. december 1995. november MNB 1550,8 (77,4 százalék) 13132,2 (69,4 százalék) 12405 (62,1 százalék) Kereskedelmi bankok 453,6 (3,0 százalék) 1353,4 (7,1 százalék) 1933 (9,7 százalék) Kormányzati szektor 1838,1 (12,3 százalék) 2088,5 (11,0 százalék) 1917 (9,6 százalék) Vállalkozói szektor 1084,1 (7,3 százalék) 2361,5 (12,5 százalék) 3719 (18,6 százalék) Összesen 14296,6 (100 százalék) [...]
1996. 04. 17. 00:00
Igazából két kérdés foglalkoztatja manapság a pénzügyi piacokat: csökken-e júliustól az előre bejelentett havi leértékelési ütem, illetve elmozdulhat-e a hosszabb idő óta a lebegtetési sáv aljához tapadt forintárfolyam. Az első kérdésre adott jegybanki válasz az exportőrök számára nem számottevő, a külföldi befektetők számára viszont annál kedvezőbb hatással járna. Mint ahogy az is valószínű, hogy amíg [...]
1996. 04. 17. 00:00
Az előzetes találgatásokkal szemben Járai Zsigmondot, a Magyar Hitel Bank vezérigazgatóját választotta a Tőzsdetanács elnökévé a Budapesti Értéktőzsde közgyűlése. A múlt pénteken, Balatonfüreden megtartott rendes évi közgyűlésen három évre választották meg a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tisztségviselőit a brókercégek képviselői. Száz János, a Tőzsdetanács eddigi elnöke jó előre jelezte, hogy ezúttal nem kíván benevezni a vetélkedésbe. [...]
1996. 04. 17. 00:00
Az új értékpapír-, illetve hitelintézeti törvény még messze van attól, hogy végső formáját elnyerje. Egyik hangsúlyos pontjuk, a befektetési bank azonban már ma is az érdeklődés középpontjában áll. A pénzügyi holdingok már neki is láttak ilyen típusú intézményeik létrehozásának, bár egyelőre maguk sem tudják, hogy azok pontosan milyen formában működnek majd. A befektetési bankok a [...]
1996. 04. 17. 00:00
Nagyot néztek a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat vezetői, amikor megakadt a szemük a Winterthur Nyugdíjpénztár hirdetésein. A svájci biztosítótársaság magyarországi leányvállalatának egyik reklámjáról egy kislány nézett az emberekre. Mélabús tekintete fölött ott virított a nyugdíjreformmal kapcsolatos viták hevében oly forró kérdés: ő fog eltartani? A reklám szerint a mostani felosztó-kirovó rendszerű “állami nyugdíj előreláthatólag nem lesz elég [...]
1996. 04. 17. 00:00
A külföldi államadósság törlesztése valóban megnöveli a költségvetés kamatkiadásait. Ennek természete azonban ugyanolyan, mint a belső adósságállomány inflációs kamatkiadásaié: érdemben nem módosítja a költségvetés reálpozícióját. A hazai államháztartási deficit megítélésével kapcsolatos viták egyik központi eleme az infláció által felduzzasztott költségvetési kamatkiadások ügye. Abban már közmegegyezés van, hogy inflációs környezetben a nominális kamatkiadások jelentős része az [...]
1996. 04. 17. 00:00
(VILÁGPIACI RÉSZESEDÉS, SZÁZALÉKBAN) Forrás: Dataquest Észak-Amerika Japán Európa Távol-Kelet (Japán nélkül) 1985. 45,4 41,7 11,7 1,2 1986. 41,5 45,9 11,2 1,4 1987. 39,0 48,2 11,0 1,8 1988. 36,5 51,0 9,7 2,8 1989. 35,9 50,6 9,8 3,7 1990. 38,6 46,3 11,2 3,9 1991. 38,4 46,4 10,6 4,6 1992. 41,5 42,3 10,2 6,0 1993. 43,4 40,4 9,0 [...]
1996. 04. 17. 00:00
Olvasói sztorik