Gazdaság

Mentő ötletek

AZ INFLÁCIÓ LETÖRÉSÉRE több mentő ötlettel is előállt a kormányzat. Az egyik kulcspont az energiaárak kordában tartása: a pénzügyminiszter szerint az őszi áremelés mértéke nem haladhatja meg a 20 százalékot. Döntés született arról is, hogy az idén már nem növelhetők a hatósági eljárási díjak és az adójellegű befizetések. A gyógyszerár-rendszert felülvizsgálják, a Versenyhivatal szerepét erősítik, s óvakodnak majd a különféle árindexálási kötelezettségek vállalásától is.

A VÁMPÓTLÉKBÓL SZÁZMILLIÁRD FORINT bevétel származott a tavaly tavaszi bevezetés óta – ez az ötlet tehát igencsak gyümölcsözőnek bizonyult, nem is beszélve a jótékony importvisszafogó hatásról. Ennél örömtelibb talán csak az intézmény gyorsított ütemű leépítése lehet – legalábbis a külföldi partnerek szemében. Az erről rendelkező, ugyancsak az inflációellenes csomagba illeszkedő döntés az idén várhatóan tízmilliárd forintos kiesést okoz majd a magyar büdzsének.

A KÖLTSÉGVETÉS ELSŐ NEGYEDÉVE egyébként a terveknek megfelelően alakult, a hiány alig haladta meg az 50 milliárd forintot. Itt tehát egyelőre nincs szükség a tavalyihoz hasonló drasztikus beavatkozásokra. A pénzügyi tárcánál áprilisra – az első negyedéves áfa-befizetési hullám, továbbá a csekély kamatfizetési kötelezettség miatt – egyensúlyt prognosztizálnak, májusra 30-40 milliárd forintos deficit várható. Messze nem ilyen rózsás a helyzet a társadalombiztosítási alapoknál, ahol a negatív egyenleg már az első három hónapban meghaladta az egész évre tervezett 17,8 milliárd forintot.

A KÖZMÉDIÁK PÉNZÜGYI VÁLSÁGA egyre nyíltabb. E körben alighanem bőven lesz majd igény bravúros húzásokra: egyes számítások szerint immár 15 milliárd forintnyi gyorssegély kellene az intézmények megmentéséhez. A helyzetet jellemzi, hogy a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió anyagi gondjai miatt vélhetőleg módosítani kell majd a költségvetési törvényt, ez azonban – legalábbis a PM értelmezése szerint – még nem jelent pótköltségvetést.

A KÖZPONTI NYOMOZÓIRODA körüli vita továbbra sem csitul. A feketegazdaságban forgó pénzek “megmentését” célzó miniszterelnöki ideát immár a Gazdasági Kabinet is megvitatta. Az elképzelést támogató pénzügyminiszter szerint a szeptembertől felállítandó hivatal az idén 680 millióba kerülne, éves költsége pedig egymilliárd forintra rúgna.

A SZOLNOKI KŐOLAJKUTATÓ RT. dolgozói által kilátásba helyezett parlament elé vonulás jó elképzelésnek bizonyult. A céget másodszor is az orosz pályázónak ítélő ÁPV Rt.-s döntést a privatizációs miniszter megvétózta, s elrendelte az ügy újratárgyalását. A verseny tehát ismét nyitott, annál is inkább, mivel a hírek szerint új pályázó is ringbe száll majd a pakettért.

ARCHIVÁLJÁK A KORMÁNYÜLÉSEK HANGANYAGÁT – döntött a kabinet. A dokumentummentő ötletet igazából a jövő nemzedékek értékelik majd, a felvételekhez ugyanis csak 30-50 év múlva lehet hozzáférni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik