FN

Miként a művészetben is, a privatizációban is igaz, hogy az eredeti szépsége elhalványul a másolatok érdekessége mellett. Oroszország a legérdekesebb eset. Az ottani privatizáció jellemzője a “Gyorsan és lazán” elv volt. A gyorsaságot senki sem vitatja, hiszen 1993. január és 1994. június között becslések szerint 14-15 ezer vállalatot privatizáltak különféle osztogatásokon keresztül, beleértve az utalványárveréseket [...]
1996. 07. 17. 00:00
Az ezredfordulóig mintegy 250-300 milliárd dollár értékű privatizációt hajtanak végre Európában. A magánosítás a kontinens GDP-jének mintegy 1,2-1,5 százalékát érinti – állítják a Morgan Stanley szakértői. Az amerikai befektetési bank közelmúltban publikált elemzése szerint Nagy-Britanniában és Hollandiában fékeződik a folyamat, a privatizáció éllovasa Franciaország, Olaszország, Németország lesz a következő néhány évben. 1985 és 1995 között [...]
1996. 07. 17. 00:00
A gazdasági kabinet javaslatára a miniszterelnök elrendelte, hogy vizsgálják felül a gabonatermelés, malom- és sütőipar területén kialakult piaci feszültségeket. A cél az, hogy elkerüljék a kenyér indokolatlan drágulását, s megakadályozzák, hogy a fehér kenyér ára elérje a száz forintos “álomhatárt”. A pékek szerint a közeljövőben a termelési költségek növekedése miatt csaknem húsz százalékkal tovább drágul [...]
1996. 07. 17. 00:00
Elapadni látszik az Oroszország felé tartó magyar vodkafolyam. Az évek óta meredeken növekedő és tavaly minden korábbit túlszárnyaló keleti szeszesital-exportot idén mintha elvágták volna. Ha nem történik változás, nehéz helyzetbe kerülhetnek a hazai gyártók, akik a beszűkült belföldi eladásokat eddig a kivitellel pótolhatták. Nőhet a harc a belpiaci pozíciókért, és ebbe beszállhatnak az eddig szinte [...]
1996. 07. 17. 00:00
Egy háztartásra számított havi érték, forintban Egy főre Élelmi- szerek aránya ebből: ebből összesen élelmiszer összesen élelmiszer százalék Aktív háztartások 1 aktív korú felnőtt 16 435 6 340 16 435 6 340 38,8 1 aktív korú felnőtt 1 gyermekkel 27 118 11 273 13 559 5 636 42,6 1 aktív korú felnőtt 2 gyermekkel 35 [...]
1996. 07. 17. 00:00
Elsősorban az erdélyi területeken gombamód szaporodnak a román-magyar vegyes vállalatok és a százszázalékos magyar tulajdonban lévő cégek. Idén márciusig a román statisztikai adatok szerint 1804 ilyen társaság működött, amelyekbe a magyarok összesen 20,4 millió dollárt fektettek be. Ezzel darabszámot tekintve Magyarország a kilencedik, a tőkenagyságot nézve a 22. helyen áll a romániai külföldi tőkebefektetések rangsorában. [...]
1996. 07. 17. 00:00
Düsseldorfban háromévenként rendezik meg az Interpack csomagolási szakkiállítást, amelyet a szakmabeliek méretei miatt – idén májusban 44 országból 2300 kiállító érkezett – “csomagolási világkiállításnak” is neveznek. Az idei újdonságok közül néhány: a csomagolási jelölések készítésére számos lézeres eszközt fejlesztettek ki (Willett, Domino, Lumonics cégek), amelyek a csomagolóanyagok felszínébe “égetik” a jelzést. A jelölések információtartalma akár [...]
1996. 07. 17. 00:00
Folytatja két éve szünetelő létminimum-számításait a Központi Statisztikai Hivatal. Adataik szerint tavaly az egy főre jutó összeg országos átlaga havi 12 900 forintot tett ki. A “legalul” élők kiadásaiknak majdnem felét élelmiszerre költik. Új alapokra helyezte a létminimum-számítást a KSH. A számítás lényege: az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás minimumértékét egy – táplálkozástudományi szakemberek által összeállított [...]
1996. 07. 17. 00:00
Paradox módon az amerikai államkötvények húztak nagy hasznot a Wall Street gyengélkedéséből az elmúlt héten. A tőzsdekrachtól rettegő befektetők tömegesen menekítették tőkéjüket a biztosabb befektetés esélyét jelentő állampapírokba. Flight to quality – menekülés a minőségbe. Ez volt a jelszó az elmúlt héten a tengerentúli befektetők körében, akikre alaposan ráijesztett a mintegy egy héttel ezelőtt publikált [...]
1996. 07. 17. 00:00
Öt nehéz esztendő után a most nyilvánosságra hozott adatok szerint több mint egymilliárd fontos nyereséggel zárta 1993-at Lloyd’s biztosító. A szabályok értelmében hároméves késéssel publikálják a mérlegadatokat, de az előrejelzések szerint 1994-ben 1 milliárd, 1995-ben 882 milliárd fontos nyereségre számítanak a nagy múltú társaságnál. A több mint 300 éves biztosítótársaság élére 1993 elején új elnököt [...]
1996. 07. 17. 00:00
A kisebbik koalíciós partner egyre kevésbé rejti véka alá, hogy felesleges ballasztnak tartja a társadalombiztosítási önkormányzatokat s egyáltalán nem volna ellenére azok felszámolása. Az SZDSZ pénteki sajtókonferenciáján Pető Iván pártelnök nyilatkozott a Figyelő kérdésére arról, hogy a tb-testületek gazdálkodásából hiányzik a felelősség; a külön költségvetés elkészítése pedig formális, hiszen az évről évre ismétlődő hiányt amúgy [...]
1996. 07. 17. 00:00
Az Országgyűlés még június elején döntött arról, hogy szoros határidőt szab a tb-önkormányzatok számára: július 31-ig kell benyújtaniuk a jövő évi költségvetésről szóló tervezetüket a kormánynak. Információink szerint az önkormányzati közgyűlések által megszabott irányelvek alapján, egy-két nappal a határidő letelte előtt, el is készül a tervezet. Még a télutón nyújtották be Kiss József szocialista és [...]
1996. 07. 17. 00:00
Új csillag van feltűnőben a patinás befektetési bankok viszonylag zárt üzletágában; a Deutsche Bank. (Leánybankját a közelmúltban nyitotta meg Budapesten, Figyelő, 1996/26.) A pénzintézet hagyományos banki tevékenységeit megtartva nemrégiben nagy fába vágta a fejszéjét: be akar törni a befektetési bankok világtoplistájának élvonalába. Pénzügyi szakemberek véleménye szerint a világ befektetési banki piacát a következő évszázadban néhány [...]
1996. 07. 17. 00:00
A magyarországi égetettszesz-forgalomban mintegy egymillió kartont (10-15 milliárd forintot) tesz ki az import, ha ideszámítjuk azt a 500 ezer kartonnyi italt is, amelyet importált alapanyagokból Magyarországon állítanak elő. Az importőrök egyik csoportjába azok a hazai tulajdonban, többnyire magánkézben lévő, főleg kisebb vállalkozások tartoznak, amelyek igyekeznek olcsón beszerezni az árut, számukra általában nem a márka a [...]
1996. 07. 17. 00:00
Az energetikusok szerint a 2010-ig szóló erőműépítési és -fejlesztési program mai árakon mintegy 600 milliárd forintos beruházást igényel. A Mátrai Erőmű Rt. német tulajdonosai 2×500 MW erőmű-kapacitást kívánnak létrehozni 2003 tavaszáig. Ez 250 milliárdba kerül a bükkábrányi lignitbánya felújításával együtt. Jelenleg 7200 MW teljesítményre képes a hazai erőműhálózat. A gazdaság és a lakosság összes fogyasztása [...]
1996. 07. 10. 00:00
A nyugat-európai bőr-, szőrme- és cipőgyártók eddig az alacsony munkabérek és a jól képzett munkaerő kedvéért hozták Magyarországra termelésüket. Az emelkedő bérköltségek és szürkülő szaktudás helyébe újabban a környezetvédelmi megfontolások lépnek. A hazai bőr-, szőrme és cipőipar – bár eltérő eredményességgel, de – túlélte a rendszerváltás hozta válságot. Számítások szerint az ágazat az ipar bruttó [...]
1996. 07. 10. 00:00
A brit HSCB Investment Bank Limited nyerte azt a pályázatot, amelyen a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank privatizációs tanácsadóját választották ki. Az Európai Unió a PHARE-program keretében – szakértői segítségnyújtás címén – együttesen 750 ezer ecu-vel támogatja a fejlesztési bank szerkezeti átalakítását és a privatizáció előkészítését. A július 15-én írták alá azt a szerződést, amely [...]
1996. 07. 10. 00:00
Majd negyedmillió tag, hozzávetőleg 11 milliárd forint befektetett vagyon – röviden így jellemezhető az első negyedév záróadatai alapján az eddig alakult 244 önkéntes biztosító nyugdíjpénztár működése. A kedvező mutatók ellenére azonban a pénztárak elmúlt két és fél éve távolról sem mentes az ellentmondásoktól, és egyelőre kérdéses a fejlődés további iránya is. Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak [...]
1996. 07. 10. 00:00
A hajdani Közös Piac működését meghatározó Római Egyezmény 100. cikkelye megengedi, hogy egyes országok a közösséginél is szigorúbb szabványokat érvényesítsenek határaikon belül. Németország, Hollandia és Dánia előszeretettel él e lehetőséggel. Az átlagosnál szigorúbb szabványok kimutatható kereskedelmi előnyt hoznak alkalmazóiknak. Példaként a német csomagolási törvényt szokták emlegetni. Ez a szállítókat arra kötelezi, hogy gondoskodjanak a csomagoló [...]
1996. 07. 10. 00:00
Az elmúlt három évben közel kétszáz nyugdíjpénztár alakult, és ezek néhány éven belül az értékpapírpiac legnagyobb befektetői közé kerülhetnek. Amennyiben az államháztartási reform után a kötelező nyugdíjjárulék egy része is az önálló nyugdíjpénztárakhoz kerülhet, a pénztárak számának és tőkeméretének növekedése ugrásszerű lesz. A pénztári vagyon befektetésével foglalkozó szabályozásban négyféle tevékenységet különített el a jogalkotó: a [...]
1996. 07. 10. 00:00
Az egészségügyi ellátásról és a területi finanszírozásról szóló törvény módosítása után némileg tisztázódott a kép: a kórházi ágyak száma tízezerrel, az egészségügyi álláshelyeké nagyjából öt és félezerrel csökken. “Csupán” csak az egészségügyi önkormányzat további sorsa maradt homályban – az ezt firtató kérdésre az ilyenkor szokásos válasz érkezik: vagy felszámolják, vagy sem. Az új jogszabály értelmében [...]
1996. 07. 10. 00:00
Az év végére lecsökkenhet az állatállomány és az állattenyésztés termelése. A szabályozatlanság miatt a húspiacon a kenyérár-mizériához hasonló helyzet alakulhat ki. Az állattenyésztők nehezményezik, hogy az idén 35 százalékkal kevesebb (mintegy 20 milliárd forint) állami támogatást kapnak, mint tavaly – hangzott el az Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) pénteki közgyűlésén. A fogyasztás csökkentése, a takarmánydrágulás is [...]
1996. 07. 10. 00:00
Az idei év Magyarországon az államháztartási reform éve lesz – legalábbis a politikai ígéretek szerint. Az oktatást, az önkormányzatokat, az egészségügyi rendszert érintő átalakítás mellett várhatóan sor kerül a változó társadalmi és gazdasági körülményekhez jobban alkalmazkodó nyugdíjrendszer “átszabására” is. Milyen szerepük lehet ebben a folyamatban a nyugdíjpénztáraknak? – erre keresi a választ cikkében szakértőnk, az [...]
1996. 07. 10. 00:00
Az egyik nagy agrárintegrátor, a szekszárdi KSZE csődje a 18-20 milliárd forintos növényvédőszer-piacot is fájdalmasan érinti. A KSZE 92,5 százalékos tulajdonában lévő KSZE-Agroker Rt. (KA), mint disztribútor e piacból 12-13 százalékkal részesedett, és az idén még egymilliárd forint értékben kötött szállítási szerződéseket. A csődbe került KSZE-nek azonban nem volt elég vagyona, ezért a bankok a [...]
1996. 07. 10. 00:00
Olvasói sztorik