Gazdaság

TALPON MARAD A LLOYD’S – Időtálló “nevek”

Öt nehéz esztendő után a most nyilvánosságra hozott adatok szerint több mint egymilliárd fontos nyereséggel zárta 1993-at Lloyd’s biztosító. A szabályok értelmében hároméves késéssel publikálják a mérlegadatokat, de az előrejelzések szerint 1994-ben 1 milliárd, 1995-ben 882 milliárd fontos nyereségre számítanak a nagy múltú társaságnál.

A több mint 300 éves biztosítótársaság élére 1993 elején új elnököt neveztek ki. A 64 éves David Rowlandot ma nagyon sokan a Lloyd’s megmentőjének titulálják, hiszen vezetésével elkerülte a csődöt az 1987 és ‘’92 között 8 milliárd font veszteséget felhalmozó biztosító.

“Harminc-ötven évvel ezelőtti amerikai szerződések, az 1987 és ‘92 közötti váratlanul sok természeti katasztrófa, valamint jó néhány nem kellő gondossággal megkötött viszontbiztosítási ügylet okán került a szakadék szélére”, a Lloyd’s nyilatkozta David Rowland, a párizsi Le Monde-nak.

A biztosító sajátos garanciarendszerében a gazdag befektetők a főszereplők, akik a nevükkel, az aláírásukkal korlátlan vagyoni felelősséget vállalnak a szindikátusok által garantált ügyletekért. Ma 160 szindikátusra épül a Lloyd’s, a nevek száma 12 ezer. A krízis előtt 1988-ban 34 ezer név – underwriter – tömörült 410 szindikátusba.

1985-ben az emberek tülekedtek, hogy aláírók lehessenek intézményüknél, és a bankok is erre bátorítottak minden pénzembert, anélkül, hogy a kockázatokra figyelmeztettek volna. Az újonnan jötteknek nem volt elegendő hely a már működő szindikátusokban, ezért újabb és újabb ilyen csoportok jöttek létre. Ezek irányítói már kevésbé voltak kompetensek, többek között ez is magyarázza az amerikai piac hatalmas veszteségeit – magyarázta az elnök, aki hangsúlyozta, hogy a jövőben sokszoros figyelmet fordítanak majd a nevek kockázattal kapcsolatos tájékoztatására.

Annak ellenére, hogy az elmúlt időszak veszteségei súlyos vagyoni károkat okoztak a “nevek”-nek, ez utóbbiak többsége továbbra is jó befektetésnek tartja a biztosítót, amely 1993-ban a világ légibiztosításainak 26, és a tengerhajózással kapcsolatos ügyletek 15 százalékát uralta. 1996-ban a Lloyd’s biztosítási kapacitása 9,99 milliárd fontot tesz ki, jövőre ez az előrejelzések szerint 10,17 milliárd fontra növekszik.

Az aláírók által 1993-ban befektetett összeg 12,3 százalékot fialt. A “nevek” egyébként e hét elején kapták kézhez a társaság megmentésének, a különböző új pénzalapok, valamint a kártalanítás részletes tervét, amellyel kapcsolatos döntés határideje augusztus 28.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik