A magyarországi égetettszesz-forgalomban mintegy egymillió kartont (10-15 milliárd forintot) tesz ki az import, ha ideszámítjuk azt a 500 ezer kartonnyi italt is, amelyet importált alapanyagokból Magyarországon állítanak elő. Az importőrök egyik csoportjába azok a hazai tulajdonban, többnyire magánkézben lévő, főleg kisebb vállalkozások tartoznak, amelyek igyekeznek olcsón beszerezni az árut, számukra általában nem a márka a fontos. Közéjük tartoznak azok a nem éppen makulátlan vállalkozások is, amelyeket a konkurens nemzetközi cégeknél csak úgy emlegetnek: „one shot dealers”, egylövetű kereskedők. Ők azok, akikről versenytársaik azt gondolják, hogy a tényleges vételárnál lényegesen alacsonyabb értékekről kiállított számlákkal hozzák be az italokat az országba, majd a hasznot zsebre vágva szinte azonnal felszívódnak. Egy cég, egy ügylet. Az importőrök másik csoportjába a Szeszesital Importálók Egyesületébe (SZIE) tömörült tizenhárom cég tartozik. Ebbe az elitklubba csak azok kerülhetnek be, akik kizárólagos importőrei a világ száz legnagyobb italmárkája közül valamelyiknek. Ezek a cégek összesen körülbelül 250 ezer kartonnyi italt importálnak, körülbelül ugyanannyit, mint az egyesületen kívüliek. Győry László, a Seagram Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, a SZIE elnöke szerint az általuk forgalmazott italok fő fogyasztói csoportját a világ fejlettebb országaiban az a felső- és középosztály alkotja, amely egyre zsugorodik Magyarországon. Az import-őrök ezért manapság már azon is törik a fejüket, hogy az az olcsóbb „economy” kategória felé elmozduló keresletet hogyan elégíthetnék ki. Séllyei Gábor, a SZIE főtitkára szerint legalább azt jó volna tudni, hogy kik importálják az olcsó és többnyire gyenge minőségű italokat, megvannak-e ezeknek a szükséges engedélyeik. A SZIE annyit már elért a vámszerveknél, hogy palackonként egy küszöbárnál, például egy dollárnál olcsóbban ne lehessen behozni az országba a whiskyt, illetve a nemzetközi italkereskedelem elfogadott kategóriákba (gin, vodka, brandy stb.) tartozó italokat. Az one shot dealerek versenyelőnyét ez jelentősen csökkenti. Az importőrök viszont az őket terhelő vámokat és adókat is soknak tartják. A külföldi társaságok azonban hosszú távra terveznek, s arra számítanak, hogy vége lesz a recessziónak. Győry László szerint a Seagram tapasztalatai alapján nem szabad feladni az imázsépítést, a neves hotelekben, éttermekben és a catering piacon mindenütt jelen kell lenniük. Miként a legjobb kiszolgálást és szolgáltatást nyújtó ötezer boltban is abból a 25 ezerből, amely import italt forgalmaz.
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:56 Termékvisszahívás: mérgező nehézfémet tartalmaz ez a borotva
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 14:23 Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
