Az idei év Magyarországon az államháztartási reform éve lesz – legalábbis a politikai ígéretek szerint. Az oktatást, az önkormányzatokat, az egészségügyi rendszert érintő átalakítás mellett várhatóan sor kerül a változó társadalmi és gazdasági körülményekhez jobban alkalmazkodó nyugdíjrendszer “átszabására” is. Milyen szerepük lehet ebben a folyamatban a nyugdíjpénztáraknak? – erre keresi a választ cikkében szakértőnk, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyeletének főosztályvezetője, aki egyben a PM-NM Nyugdíj Munkacsoport munkatársa.
A pénztári adatok, a gazdasági trendek, a jogszabályi környezet változása ismeretében laikusként azt gondolhatná az ember: könnyen felvázolható, merre tartanak a pénztárak az elkövetkezendő néhány évben. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és felelősséggel egyetlen szakértő sem rajzolhatja meg az igazán hiteles pénztári jövőképet. Egyetlen dolog lehetséges: számba venni mindazon tényezőket, amelyek befolyásolhatják az önkéntes pénztárak jövőjét. Alapvetően két meghatározó kérdéskört vázolunk fel: egyrészt a nyugdíjrendszer átalakításának irányait, másrészt a pénztárak működését megkönnyítő, átláthatóvá tevő pénztártörvény módosítását.
A nyugdíjrendszer reformjáról szóló májusi kormánydöntés egy úgynevezett vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer bevezetését tűzte ki célul. Napjainkban senki sem vitatja, hogy a mai rendszer – annak finanszírozhatatlansága okán – alapos reformra szorul. A döntéshozók számára az igazi kihívás abban áll, hogy egy olyan nyugdíjrendszert sikerüljön kialakítani, amely a lehető legtöbb hasznot hozza a gazdaság szereplőinek. A jelenlegi – tisztán felosztó-kirovó – nyugdíjrendszer ugyanis a gazdaság egészétől elkülönülő elem, így ennek reformja jó esetben is csak az itt jelentkező problémákra ad megoldást. Amennyiben viszont a kötelező nyugdíjrendszer meghatározott része a nyugdíjakkal történő gazdálkodás másik meghatározó formáját, a tőkefedezeti elemet is alkalmazná, a gazdaság számos pontján mérhetnénk pozitív elmozdulást. A tőkefedezeti elem ugyanis megtakarításokat indukál, illetve csoportosít át. Így amellett, hogy az egyén nyugdíjas kori jövedelme igazodik az aktív kori befizetéseihez, az ily módon felhalmozott vagyon a pénz- és tőkepiacokon keresztül pozitívan hat a gazdasági folyamatokra. A növekvő gazdaság munkalehetőségeket teremt, így egyrészt csökkennek a munkaerő-piaci torzulások, másrészt növekvő bevételekkel számolhatnak az állami nyugdíjbiztosítás alrendszerei. Ez azt jelenti, hogy hosszú távon csökkennek a felosztó-kirovó pillér járulékterhei, és egyidejűleg magasabb nyugdíjakat szolgáltat a tőkefedezeti pillér.
Nem véletlen, hogy a két változat közül a kormány a tőkefedezeti elemet is tartalmazó, úgynevezett vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer 1998. január 1-jétől történő bevezetését tűzte ki célul. Ennek megfelelően a kötelező nyugdíjrendszer jelenleg egypilléres, felosztó-kirovó modelljét felváltaná egy, a felosztó-kirovó rendszer dominanciáját megőrző, de egy tőkefedezeti elemet is tartalmazó, így kétpilléressé nőtt kötelező nyugdíjrendszer. Ezek egymás mellett “élése” érvényre juttatja a két eltérő elem pozitív tulajdonságait: a felosztó-kirovó pillér biztosítja a magasabb és az alacsony jövedelműek, valamint a fiatalabb és idősebb generációk közötti szolidaritást. A tőkefedezeti pillér lehetővé teszi az egyéni öngondoskodást, megteremti az egyéni befizetések és kifizetések közötti közvetlen kapcsolatot.
A második, tőkefedezeti pillér szolgáltatási rendszere ugyanazon alapelvekre épül, mint az önkéntes nyugdíjpénztáraké: az egyének befizetései az úgynevezett tőkefedezeti számlára kerülnek, ahol a befizetett pénzösszeget – a befektetés során képződött kamatokkal együtt – folyamatosan jóváírják. A nyugdíjkorhatár elérésekor a számlán lévő összeg alapján kerül megállapításra az alrendszer szolgáltatása. Az önkéntes pénztárak gyors elterjedésében (jelenleg több mint 200 ezer tag) meghatározó szerepet játszik az, hogy a tőkefedezeti rendszer látható összefüggést teremt az egyén befizetései és a kapott szolgáltatások között, ellentétben a felosztó-kirovó rendszerrel. Az újonnan kialakítandó állami nyugdíjrendszer tőkefedezeti elem pontosan azokat az előnyöket mutatja fel, mint az önkéntes nyugdíjpénztár.
Nagy kérdés azonban, hogy marad-e ezek után tere az önkéntes biztosításoknak? A válasz határozott igen, mivel eltérőek a tőkefedezeti alrendszer és az önkéntes pénztárak egymásnak megfelelő részelemeire vonatkozó szabályozási pontok. Más például a tőkefedezeti pillér és az önkéntes pénztárak tagsági köre. Az állami nyugdíjrendszer részeként kötelezően bevezetett tőkefedezeti pillér nem vonatkozik mindenkire, aki ma is fizet járulékot. A második pillér kötelező jelleggel (a jelenlegi elképzelések szerint) a 40 éves és annál fiatalabb korosztályok számára, a járulékfizetési kötelezettség kisebb (15-30 százalék) részére vonatkozólag kerül bevezetésre. Ennek megfelelően a tőkefedezeti pillérből “kieső” korosztályok számára az adókedvezményekkel támogatott önkéntes biztosítások jelentik az egyéni befizetéssel meghatározott előtakarékossági formát.
Eltérőek lesznek a tőkefedezeti pillér és az önkéntes pénztárak bevételi forrásai is. A tervek szerint a tőkefedezeti pillérbe befizetéseket kizárólag a munkavállalók eszközölhetnek, munkaadók nem. Így azon munkaadók számára, akik hozzá szeretnének járulni dolgozóik nyugdíjaskori jövedelméhez, továbbra is a munkáltatói hozzájárulást adókedvezményekkel preferáló önkéntes pénztárakon keresztül tehetik meg.
A tőkefedezeti pillér befizetéseit plafonok határolják, így az ezen felüli befizetéseket az önkéntes pénztárak fogadhatják. A tőkefedezeti pillér munkavállalói befizetésére – a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően – szintén vonatkozik a felső korlát, azzal a különbséggel, hogy ez havi 160 ezer forint mértékű. Aki ennél az összegnél többet szeretne nyugdíjcéllal megtakarítani, az önkéntes pénztárnál történő befizetéssel teheti meg.
Eltérő a tőkefedezeti pillér és az önkéntes nyugdíjpénztár szolgáltatási rendszere. A tőkefedezeti pillér szolgáltatásai – annak kötelező, állami nyugdíjrendszer jellege miatt – eltérnek az önkéntes pénztárak szolgáltatásaitól. A felvázolt konstrukcióban a tőkefedezeti és a felosztó-kirovó pillérből kapott szolgáltatás együttesen biztosítja a megélhetéshez szükséges jövedelmet, így a tőkefedezeti alrendszer szolgáltatásának kell tartalmaznia járadék típusú elemet. Előzetes elképzelések szerint a tőkefedezeti rendszerben gyűjtött megtakarítások és hozadékaik a szolgáltatás megnyílása előtt örökölhetőek. A második pillér szolgáltatása alapvetően járadék jellegű, azonban az egyén a nyugdíjkorhatár elérésekor egy összegben hozzájuthat tőkefedezeti számlája egyenlegének meghatározott részéhez, amennyiben az összegen képzett járadék és a felosztó-kirovó rendszerből kapott járadék összege meghaladja a későbbiekben megállapításra kerülő, a megélhetést biztosító mindenkori szintet. Az önkéntes nyugdíjpénztár szolgáltatási rendszerét a tagság által elfogadott alapszabály határozza meg, a pénztártörvény keretei között. A jelenlegi szabályozás lehetővé teszi a tisztán egy összegű, a tisztán járadék típusú és ezek kombinációját alkalmazó szolgáltatási rendszert, vagyis a nyugdíjpénztár – az önkéntes, egyéni életvitelt biztosító jellege miatt – tágabb lehetőségeket teremt a szolgáltatások kialakításakor, mint a tőkefedezeti pillér.
Nyitott kérdés, hogy a tőkefedezeti pillér intézményei között helyet kapjon-e az elismert pénztár, vagyis az az önkéntes pénztár, amely társadalombiztosítási feladatokat helyettesít.
A tőkefedezeti pillér kiépítésének egyik kulcsfeladata a pillér intézményrendszerére vonatkozó szabályozás kialakítása. A nemzetközi gyakorlat meghatározó jelleggel a pénztár típusú szerveződést alkalmazza. Kézenfekvő tehát a tőkefedezeti pillér intézményrendszerének kialakításakor a már hároméves működési tapasztalatot felmutató önkéntes pénztárszférára támaszkodni. Mindazonáltal nem szabad figyelmen kívül hagyni a két alrendszer jellegéből adódó azon fontos különbséget, hogy amíg a harmadik pillér pénztára önkéntes, addig a tőkefedezeti pillér pénztára kötelező. Ez az eltérő jelleg teljesen különböző szabályozást követel meg többek között a pénztár gazdálkodása, a pénztári szolgáltatások, a vagyon- és letétkezelés, és az alrendszer működési garanciáit illetően. A fenti szempontok alapján kialakított tőkefedezeti pillér kötelező pénztárának szerepét elviekben – szigorú törvényi szabályoknak történő megfelelés esetén – átveheti az elismert pénztár. Ennek az a feltétele az önkéntes és a kötelező nyugdíjpénztárakra vonatkozó szabályozás egymáshoz történő közelítése, a pénztárak működésére vonatkozó szabályok egyértelművé tétele. A pénztártörvény koncepcionális módosítása során többek között sor kerül a pénztár irányítási mechanizmusainak racionalizálására, a pénztárak teljesítményére vonatkozó összemérhetőségi rendszer bevezetésére, a letét- és vagyonkezelés a pénztárak biztonságos működését célzó megváltoztatására.
Összességében teljes bizonyossággal megállapítható, hogy az önkéntes pénztárak megtalálják helyüket az 1998-ban bevezetésre kerülő nyugdíjrendszerben. “Minimum programként” a harmadik, önkéntes, kiegészítő pillér szerepében, hálóként felfogva a második pillérben részt venni nem köteles egyének nyugdíjcélú megtakarításait, valamint az önkéntes megtakarításokat. “Maximum programként” pedig a második, kötelező jellegű tőkefedezeti pillér szerepében.
