FN

A hazai biztosítótársaságok gazdálkodásában meghatározó szerepet kapnak az úgynevezett nem-életbiztosításokból származó bevételek. A biztosítási piac ezen ágán belül különösen éles verseny folyik azért, hogy a jól gazdálkodó, fizetőképes vállalkozásoknak ki legyen a biztosítója. Ennek következtében ma már a vagyonnal kapcsolatos módozatok egész garmadájából választhatnak azok a vállalkozások, amelyek vagyonukat, raktárkészletüket, telephelyüket v
1997. 09. 03. 00:00
A német gazdaság dinamikus fejlődésére számítanak a Deutsche Bank (DB) elemzői, akik szerint a húzóerőt továbbra is az export jelenti majd. A napokban közzétett jelentés szerint ugyanakkor a munkanélküliségi helyzet nem javul számottevően. Az elmúlt héten egyébként Bonn mellett Párizsban is rekordmértékű kereskedelmi többletről számoltak be.
1997. 09. 03. 00:00
A Mezőbank-részvények töretlen árfolyam-emelkedése a fúzióval kezdődött. A közgyűlési határozatok értelmében a régi Agrobank-részvényeket a névérték 1 százalékán, a régi Mezőbank-részvényeket pedig 18 százalékán cserélték be új Mezőbank-részvényekre. A csere technikai lebonyolítása azonban csak 1997 februárjában indulhatott meg, mivel az egyesült bank cégbírósági bejegyzése – a cserearánnyal elégedetlen kisrészvényesi perek miatt – csaknem egy évvel [...]
1997. 09. 03. 00:00
A világ vezető repülőgépgyártója, a Boeing részvételével, legkésőbb 1998 elején egy új kockázati tőkealap indul. A kifejezetten a magánvállalkozások fejlesztését megcélzó alap akár 150 millió dolláros új tőkebefektetést is hozhat Magyarországra.
1997. 09. 03. 00:00
A biztosítási piac fontos - ám kevéssé ismert - szereplői a biztosítási brókerek. Az eleinte némi távolságtartással kezelt alkuszoknak mára mind a biztosítókkal, mind a biztosítottakkal sikerült magukat elfogadtatniuk, és ma már jelentős szerepet töltenek be az ipari biztosítások közvetítésében.
1997. 09. 03. 00:00
Hétmillió dolláros beruházást valósít meg az elkövetkezendő három évben az Euro Wire et Cable Services Kft. Tatabányán. Erről állapodtak meg a város önkormányzata, valamint a három japán cég – a Hitachi, a Hayakawa és a Kanematsu – alapította EWCS Kft. vezetői. A kft. a zöldmezős beruházásához – amelyben 60-70 ember gyárt majd 1999 első félévétől [...]
1997. 09. 03. 00:00
A biztosítási alkusz megrendelője a biztosított, ám jutalékát – rendszerint – a biztosítótársaságtól, pontosabban annak díjbevételéből kapja. A legjellemzőbb, brókerek által közvetített biztosítástípus, az ipari biztosítások esetében a jutalék többnyire a díjbevétel 13-15 százalékára tehető. Érdekesség, hogy a más biztosítástípusoknál gyakran különböző szerzési és fenntartási jutalék az ipari biztosítások esetében nemigen tér el egymástól – [...]
1997. 09. 03. 00:00
A jövő útja a szakmai csoportosulások számára kidolgozott speciális vagyonbiztosításoké - esküszik a biztosítók egyik fele. Mások viszont a hagyományos utat követik, és szabványosított termékeikkel, egymásra épülő vagyonbiztosítási moduljaikkal igyekeznek előrelátásra sarkallni a szóba jöhető ügyfeleket. Ugyanakkor mind több biztosító adja - többek között éppen a vállalati vagyonbiztosítások előtérbe kerülése végett - szervezeti átalakításra a fe
1997. 09. 03. 00:00
A Figyelő szokásos üzleti mellékletében ezúttal a nem-életbiztosítási piacot és azon belül is a különféle gazdálkodó szervezeteknek nyújtott vagyonbiztosításokat vesszük nagyító alá. Részletesen beszámolunk az egyes társaságok kínálatáról, a különféle speciális módozatokról, illetve a szolgáltatások díjáról és a kártérítések összegéről. Mindemellett bemutatjuk a vállalatok tájékozódását segítő biztosítási alkuszi tevékenységet, illetve a fontosabb biztosítási brókercégeket. Végül [...]
1997. 09. 03. 00:00
Nagy ugrásra készül a Philips. A holland multinacionális vállalat 15 - önálló jogi egységként működő - magyar érdekeltsége az idén és jövőre a belföldi eladásait 1996-hoz képest több mint háromszorosára kívánja növelni, exportját pedig a hatszorosára akarja feltornászni. A vérmes remények mögött új gyáregységek csatasorba állítása és a társaságon belüli számlázás megváltoztatása áll. A Philips magyarországi gyárai ugyanakkor egyelőre nem hagyják
1997. 09. 03. 00:00
Egyelőre úgy fest: szeptember végéig az Országgyűlés elé juthat a jövő évi költségvetés tervezete, amelyet november utójára elfogadhat a parlament. Bár technikai kérdésekben még lehet nézeteltérés, a fejezetek végszámai körüli viták lezáródtak a tárcák között. Eszerint módosul az iparűzési adó maximális összege és az osztalékadó is.
1997. 09. 03. 00:00
Az osztrák GiroCredit győzelmével zárult a Mezőbank állami kézben lévő részvényeinek eladására kiírt privatizációs pályázat. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. döntése értelmében az osztrák cég 172 százalékos árfolyamon juthat hozzá a hitelintézet 83,6 százaléknyi (2,874 milliárd forint névértékű) részvénycsomagjához. Az elmúlt hónapok bankeladásainál némileg alacsonyabb névleges árfolyamért kárpótlást nyújthat az a nagyvonalú aján
1997. 09. 03. 00:00
*A két év összesen; ** A két év átlagában 1995 1996 1997/98 Belföldi forgalom (millió dollár) 50 55 165** Foglalkoztatottak száma 5200 6000**
1997. 09. 03. 00:00
Forrás: Apeh Szakma Nyilatkozattételre kötelezettek száma (fő) Főállású Mellékfoglalkozású Büfés 2097 159 Divatáru-kereskedő 1265 136 Élelmiszer-kereskedő 2699 282 Felsőruházati kereskedő 1275 136 Festő 1237 91 Fodrász 1673 48 Kőműves 1300 73 Női fodrász 2085 41 Női szabó 1082 64 Személyszállító 2994 489 Teherfuvarozó 3945 508 Ügynök 2441 1281 Vendéglős 719 61 Virágkereskedő 929 57 Zöldségkereskedő [...]
1997. 09. 03. 00:00
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az 1997. évi mezőgazdasági jelentésében megelégedéssel állapítja meg a mezőgazdasági transzfer-fizetések csökkenését. Ám továbbra is óriási különbségek maradnak az egyes országok között. Az EU-bővítés első körébe meghívottak (magyar, cseh, lengyel) szubvenciós szintje lényegesen alacsonyabb az EU-átlagnál.
1997. 09. 03. 00:00
Várhatóan 20 százalékkal növeli forgalmát az idén a háztartási tisztító- és mosószereket, valamint ragasztóanyagokat forgalmazó Henkel Magyarország Kft. A 600 embert foglalkoztató cég tavaly 15 milliárd forintos forgalmat bonyolított, ebből 5 milliárdot tett ki a környező országokba szállított áru értéke. Idén a düsseldorfi vállalkozás itteni leányvállalata 18 milliárd forintos forgalmat célzott meg. Az első féléves [...]
1997. 09. 03. 00:00
Valamire való biztosítási alkusz mindig több biztosítót keres meg ügyfele biztosítási portfoliójának elhelyezésekor, majd a legjobb ajánlatokat figyelembevevő összehasonlító elemzést tesz le az asztalra. A végső döntést természetesen az ügyfél hozza meg, ám a bróker elemzésével befolyásolja ügyfelét. Olyan partnert ugyanis senki nem ajánl szívesen ügyfelének, akivel a tapasztalatok szerint nehéz együttműködni. Vannak biztosítók, amelyek [...]
1997. 09. 03. 00:00
A VAW Alumíniumtechnika Kft. győri üzemének átadásával tovább bővült a hazánkban megvalósított zöldmezős járműipari beruházások száma. A győri telephelyet 15 helyszín közül választották ki a németek. A 80 millió márkából alig két év alatt felépült gyár az Opel 3 és 4 hengerfejes motorjaihoz készít majd alumínium hengerfejeket. A kft. szállításai egyenlőre az ausztriai Asperben lévő [...]
1997. 09. 03. 00:00
A vállalati vagyonbiztosítások minden biztosító számára komoly bevétellel kecsegtetnek, ám a jelentős mértékű biztosított vagyontömeg miatt a legtöbb esetben egyedi szerződéssel szentesítik a létrejött kapcsolatot. A magas biztosítási díjak miatt viszont egyelőre még a legnagyobb hazai cégek sem feltétlenül kötnek ilyen biztosításokat.
1997. 09. 03. 00:00
MILLIÓ FORINT Forrás: Mezőbank I. 03. XII. 31. Mérlegfőösszeg 89 705 97 152 Saját tőke 3 452 4 080 Jegyzett tőke 3 435 3 435 Tőketartalék 0 0 Eredménytartalék 16 -1 Általános tartalék 0 646 Adózás előtti eredmény 0 811 Mérleg szerinti eredmény 0 0
1997. 09. 03. 00:00
Forrás: Shanghai Auto News Típus Termelés Eladás (ezer) Piaci részesedés (százalék) Audi, Little Redflag 13,0 14,7 3,85 Santana VW 200,0 200,0 52,38 Guangzhou Peugeot 2,4 2,7 0,70 Jetta/Golf 26,9 26,4 6,91 Beijing Cherokee 26,1 25,8 6,74 Fukang (Citroën) 9,2 7,3 1,91 Charade 88,2 86,6 22,68 Alto 16,4 17,3 4,52 Subaru 0,8 1,2 0,31 Összesen 385,0 [...]
1997. 09. 03. 00:00
Olvasói sztorik