Várhatóan 20 százalékkal növeli forgalmát az idén a háztartási tisztító- és mosószereket, valamint ragasztóanyagokat forgalmazó Henkel Magyarország Kft. A 600 embert foglalkoztató cég tavaly 15 milliárd forintos forgalmat bonyolított, ebből 5 milliárdot tett ki a környező országokba szállított áru értéke. Idén a düsseldorfi vállalkozás itteni leányvállalata 18 milliárd forintos forgalmat célzott meg. Az első féléves mutatók igazolni látszanak a várakozásokat, mivel teljesítették az időarányos terveiket. A Henkel Magyarország elmúlt évi adózás utáni eredményének 55 százalékát forgatta vissza a termelésbe. E tétel jelentős részéből indulhatott el az év első felében az 1,2 milliárd forintos beruházással létrehozott kőrösladányi Clorox-üzem. Júliusig egyébként az egész Henkel-csoport teljes forgalma 9,8 milliárd márka volt, ami 22 százalékkal meghaladta a tavalyi időarányos összeget.
- 09:20 A Tisza visszautalja Wáberer Györgynek a 100 millió forintos támogatást
- 09:14 Kós Hubert első idei nagymedencés versenyén egyéni csúcsot úszott
- 09:11 Több mint 80 éves hajnali hidegrekord dőlt meg pénteken
- 09:04 A trauma már megtörtént, elmúlt 16 év – hogyan épülhet fel a társadalmi bántalmazásból a magyar társadalom?
- 08:58 Elballagott a gimnáziumból a Miss World Hungary tavalyi győztese: „Nem ez volt életem legjobb időszaka”
- 08:57 Meg akarták lincselni egy őslakos kislány feltételezett gyilkosát, összecsapások törtek ki Ausztráliában
- 08:44 Telex: Leépítés kezdődött a fideszes szócső Megafonnál
- 08:01 A focistáknak kellett letolni a pályára guruló mentőautót Romániában
- 08:00 Fiktív foglalkoztatás gyanúja a győri fideszes propagandamédiánál, feljelentést tett a polgármester
- 07:58 „Feltörték a fiókját?!” – saját követői sem ismerték fel Balogh Edinát új fotóján
- 07:51 „Közös megegyezéssel” leszerelt a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, volt miniszteri biztos
- 07:37 Fontos részletek derültek ki a titokban felvett kínai gigahitelről
- 07:34 Dwayne Johnsont lekapcsolták a rendőrök Hollywoodban: a kocsiból is ki kellett szállnia
- 07:07 Elkobozták a reptéren a putyinos dokumentumfilm rendezőjének Oscar-díját, azóta se lett meg
- 07:03 Meglett az akkutesztelő cég, amelyik ott sem volt, de már megy is
- 17:16 Baán László is lemondott az NKA-ban, azt állítja, félretájékoztatták
- 07:03 Meglett az akkutesztelő cég, amelyik ott sem volt, de már megy is
- 21:00 Addig beszélgetett a ChatGPT-vel, amíg az AI végül meggyőzte: ő valójában Neo a Mátrixból
- 08:00 Fiktív foglalkoztatás gyanúja a győri fideszes propagandamédiánál, feljelentést tett a polgármester
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
- 20:52 Az új kormánnyal vizsgáltatják felül a Bayer Construct 3487 lakásos telepének kiemelt státusát
- 16:30 Kaáli Nagy Géza: Orbánék nőgyógyásza volt a lombikintézetek államosításának egyik motorja
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 05:40 „Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam róla” – példátlan viking kincshalmot fedeztek fel Norvégiában
- 17:27 Videón, ahogy ejtőernyővel ugrott le a Mol-torony tetejéről egy külföldi férfi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
