FN

A magyar export immár több mint négyötöde olyan országokba irányul, amelyekkel szabadkereskedelmi megállapodást kötött a kormányzat. Mindazonáltal, ha zömében a kapcsolatok rendezettek is, az erőfitogtatás, vagy a lobbyérdek esetenként erősebbnek bizonyult az aláírás szentségénél. Az "izmok" mutogatásának szándéka különösen térségünkben erős.
1999. 01. 13. 00:00
Immár tény, hogy Kemenes Ernő többé nem tagja a Jegybanktanácsnak. Még a múlt év végén jelent meg ugyanis Göncz Árpád köztársasági elnök azon határozata, amelyben elfogadta a Deloitte&Touche (D&T) Kft. elnökének lemondását, november 20-i hatállyal. Kemenes Ernő akkor döntött úgy, hogy – mint akkori közleményében fogalmazott: az érdekellentét látszatának elkerülése érdekében – felajánlja lemondását különböző [...]
1999. 01. 13. 00:00
Január elsejétől Mátyás László áll az újonnan alakított Gazdaságelemző Intézet élén. A széles körben kevésbé ismert közgazdász kinevezése azért nem meglepő, mert Chikán Attila, a Gazdasági Minisztérium (GM) vezetője korábbi tanszékén dolgozott. Mátyás legfontosabb feladatai között olyan növekedési modell kidolgozását említi, amely mindenki számára világossá teszi az összefüggéseket.
1999. 01. 13. 00:00
Nem múlt el nyomtalanul 1998., de a magyar gazdaság megerősödve jött ki a válságból - hangzott el azon a tájékoztatón, ahol gyorsuló gazdasági növekedésről és lassuló inflációról számolt be Chikán Attila, a gazdasági és Járai Zsigmond, a pénzügyi tárca vezetője, illetve Surányi György jegybankelnök. A magyar gazdaság triumvirátusát általában is derűlátás jellemzi az új év első napjaiban, s - a pénzügyminisztert idézve - nem kincstári az optimizmu
1999. 01. 13. 00:00
Hétköznapi fogyasztóként nemigen lehet érzékelni a hírközlési hatóság azon törekvését, hogy a távközlési szolgáltatók között az elmúlt két évben kialakult jelentős díjkülönbséget mérsékelje. A viszonylag alacsonyabb bázisról induló Matáv-tarifák éppen ezért emelkedtek jobban, mint a helyi koncessziós társaságoké. A cél az, hogy a piacnyitás 2002-re tervezett idejéig a szolgáltatók áttérjenek a valós kiadásokat tükröző költségalapú [...]
1999. 01. 13. 00:00
A tőzsdekényszer szempontjából a vonatkozó törvényi passzus hatálya alá tartozó társaságok közül a legkevesebb szót kétségtelenül a Postabankra érdemes vesztegetni. E hitelintézet papírjai ugyanis nem igazán nyújtanak alternatívát a befektetőknek, lévén, hogy azokat, a bank viselt dolgaiból fakadó veszteség elszámolása okán, csaknem teljes egészében az állam birtokolja. Így a Postabank papírjai - korábban konszolidált társai tulajdoni érdekeltség
1999. 01. 13. 00:00
A láthatatlan jövedelmek megadóztatása, a hirtelen nagy vagyonra szert tett rétegek pontos elszámoltatása, a luxusvillák tulajdonosainak számonkérése a kilencvenes évek eleje óta foglalkoztatja a mindenkori kormányzatot. Számos kormányhatározat és egyéb jogszabály született a feketegazdaság visszaszorítása, az illegális jövedelmek megadóztatása érdekében. Ezek között volt olyan, amely ugyan hatályossá vált, de a gyakorlatban nem sokat ért, ám [...]
1999. 01. 13. 00:00
Közel 40 milliárddal, 280 milliárd forintra nőtt a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. árbevétele 1998-ban. A decemberi elszámolások a nyereséget még módosíthatják, amely várhatóan 4 és 5 milliárd forint között lesz. Az aktív külkereskedelmi tevékenységből számottevő profitot realizált a cég, miközben a Postabankban lévő 4 milliárdos tőkéje gyakorlatilag a nullára olvadt. A január eleji áremeléskor [...]
1999. 01. 13. 00:00
Annak rendje és módja szerint, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) megkapta a költségvetéstől – egészen pontosan a Postabankot a december 30-i tőkeemelés óta 13,15 százalékban birtokló Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-től – azt az összeget, amely elsősorban az MFB postabanki befektetéséből fakadó veszteségét hivatott kompenzálni. Az utóbbi közel 30 milliárd forintos összegét további 10 [...]
1999. 01. 13. 00:00
*25 százalékos általános forgalmi adó nélkül; **Csúcs: 9-15 óra, nappali: 7-9 és 15-18 óra, kedvezményes: hétfőtől péntekig 5-7 és 18-22 óra, szombat, vasárnap, ünnepnap 5-22, éjszakai: 22-5 óra; ***A Matáv összekapcsolási díja hívásonként 1998-ban 7,80 forint, 1999-ben 5,80 forint; sikeres Matáv-hívásoknál az alapdíj (úgynevezett hívásfelépítési díj) 6,60 forint, erre jön rá a felhasznált idővel arányos [...]
1999. 01. 13. 00:00
Eredményesen zárta első teljes évét a Nitrokémia 2000 Rt. A növényvédő szereket előállító balatonfűzfői gyár tavaly 10 milliárd forint árbevételt és mintegy 180 millió forint adózás előtti eredményt ért el. A honi forgalmat tekintve hatodik helyen lévő – egyes termékeknél (például a kukorica gyomirtó szerek kifejlesztésénél) azonban világelső – cég 15 különböző növényvédő szert készít; [...]
1999. 01. 13. 00:00
Sok-e vagy kevés, amennyit az év elejétől a távközlési szolgáltatásokért kell fizetniük a fogyasztóknak? Lehet-e orvosolni azt a helyzetet, hogy a helyi koncessziósok körzetében élők esetenként hátrányos helyzetbe kerülhetnek a Matáv területén lakókkal szemben? Egyáltalán: nem kell-e végre kimondani, hogy a hazai távközlés privatizációja nyomán a kilencvenes évek derekán kialakult piaci rendszer úgy rossz, ahogy van, és alkalmatlan arra, hogy a s
1999. 01. 13. 00:00
Az információs társadalom korában a legképzettebb számítógép-felhasználók a gyerekek: az otthoni gépek előtt ők töltik a legtöbb időt. Ezért a családi felhasználásra szánt gépet az ő igényeikhez kell igazítani, márpedig ez a szint – a multimédiás, háromdimenziós játékok elterjedésével – nagyon magassá vált. Nepp Gábor, az NRG Com Kft. kereskedelmi vezetője szerint a játékra alkalmas [...]
1999. 01. 13. 00:00
A hazai gyógyszergyártók, úgy tűnik, elunták a várakozást, s egyoldalú, 10 százalékos áremelés mellett döntöttek. Az ügyben a kormányt képviselő Egészségügyi Minisztérium most megpróbálja szándékától eltéríteni a magyar gyártókat, ám a hírek hallatán az utóbbiak külföldi társai is lázadozni kezdtek.
1999. 01. 13. 00:00
A sztrájk jogilag nem egyértelműen szabályozott. Eredendően az Alkotmány bárkinek lehetővé teszi a sztrájkban való részvételt, a sztrájkról szóló 1989-es törvényt pedig több helyütt értelmezi a már említett Munka Törvénykönyve. A gond a jogszerűség meghatározásánál kezdődik, amely eddig minden munkabeszüntetés során bírósági döntést igényelt. A másik fő probléma az úgynevezett “még elégséges szolgáltatások” megállapítása miatti [...]
1999. 01. 13. 00:00
A Prímagáz Rt. meglehetősen alulárazottnak tűnik - a 4,5-es P/E-mutató (árfolyam/nyereség) durván a fele a Matáv nélkül számolt piaci átlagnak -, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy a cég eredménynövekedési üteme is várhatóan jóval elmarad a piaci átlagtól. Elemzők szerint a Mol szerepvállalása a PB-gáz kiskereskedelmében kellemetlen meglepetéseket okozhat a Prímagáznak; a fő kérdés az, hogy a társaság miként tudja kivédeni a negatív piaci hat
1999. 01. 06. 00:00
A vállalategyesülések néhány éve megindult hulláma tavaly valósággal végigsöpört a világon, sőt a megafúziók miatt e folyamat egyre markánsabban befolyásolta a világgazdaságot. Az eddigi tíz legnagyobb vállalategyesítésből nyolcat 1998 első felében hajtottak végre, és a december elején bejelentett Mobil-Exxon házasság is biztosan bekerül a top tízbe (Figyelő, 1988/49-50. szám). Nálunk is éreztetik hatásukat e fúziók, hiszen a magyar leányvállalat
1999. 01. 06. 00:00
A fúzióengedélyezés egyre nemzetközibb a GVH munkájában, s nemcsak az EU-csatlakozás előkészítése miatt. Az 1996-os módosítás óta a versenyhivatal ellenőrzi a multinacionális M+A aktivitás magyarországi hatását. Nem kizárható ugyanis, hogy a magyar leányvállalatok az egyesülést követően gazdasági erőfölényre tesznek szert. A két nagy osztrák bank, a Bank Austria és a Creditanstalt 1997 elején döntött a [...]
1999. 01. 06. 00:00
Az OTP Bank piaci egyeduralmát további három bank és számtalan takarékszövetkezet igyekszik kikezdeni, mindeddig kevés sikerrel. A legnagyobb hazai hitelintézet 104 milliárd forintos lakáshitel-állományával közel 90 százalékos piaci részesedést élvez, s legutóbb kamatcsökkentéssel adta fel a leckét a többieknek. E lépést várhatóan már januárban követik majd a takarékszövetkezetek, a jövő hónapban pedig a Postabank is. A piac többi szereplője egye
1999. 01. 06. 00:00
Hatalmas veszteségeket kellett elkönyvelniük a lombardhiteladósok többségének a tavalyi nagy áresések idején. Nem csoda, hogy közülük sokan hátat is fordítottak e piacnak. A "lombardfegyvert" továbbra is csak mértékletesen érdemes használni, azaz a befektetőnek mindig kellő likvid eszközzel kell rendelkeznie, hogy kivédje a nagyobb árfolyamzuhanásokat. Az egyedi határidős piac versenye miatt pedig inkább csak az ott nem szereplő papírokra érdemes
1999. 01. 06. 00:00
Alapvetően két eltérő típust szokás megkülönböztetni. Az egyik a tranzakciós rendszer (on-line transaction processing – OLTP), amely biztosítja, hogy a folyamatokat jó minőségben, megfelelő idő alatt, kötött műveleti sorrendben bonyolítsák le. Így például számítógépre lehet vinni a teljes számviteli, pénzügyi folyamatot vagy a termelés irányítását. A másik az on-line elemzéseket végző rendszer (on-line analitical processing [...]
1999. 01. 06. 00:00
1Éven belüli futamidő esetén 28 százalék, éven túlinál 29 százalék; 2Ha a vásárló az ABN Amro (Magyar) Banknál vezet számlát és arról törleszt, a kezelési költség mértéke 1 százalék, ha készpénzben törleszt, 3 százalék; 3Ezenkívül több üzletben elérhető a BB 10-10-10-es akciója, ahol a kiválasztott áru mindössze 10 százalékát kell előlegként befizetni (a konstrukcióhoz 10 [...]
1999. 01. 06. 00:00
Olvasói sztorik