A 16 szelepes Ecotec-erőforrások iránt megnövekedett kereslet hatására folyamatos, négy műszakos termelésre áll át az Opel Hungary szentgotthárdi motorgyára. Ezzel a General Motors első üzeme lesz a világon, ahol ily módon ütemezett gyártásra térnek át. Az új műszakbeosztással szombaton és vasárnap is nonstop üzemben termel a cég. A motorgyár teljesítménye mintegy 20 százalékkal növekszik. Így a tervek szerint évi 530 ezer Ecotec-erőforrás készül majd a nyugat-magyarországi városban (a motorgyár jelenlegi névleges évi kapacitása 460 ezer – 1,4, illetve 1,6 és 1,8 literes 16 szelepes – erőforrás). A műszakbővítés az Opel Hungarynak mintegy 900 millió forintos beruházást, illetve 140 munkahelyet jelent. A jelenlegi autó-összeszerelésből kerülnek át a munkatársak a motorszereldébe. A jövő nyáron ugyanis az üzemben az Astrákat felváltó, kínai megrendelésre készülő Vectrák összeszerelése is befejeződik.
- 06:14 Ma derülhet ki, ki lesz az NVVH három másik elnökhelyettese
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
- 03:33 30 éves magyar rekord dőlt meg atlétikában
- 00:00 Gőzölgő ősz Hajdúszoboszlón
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 21:14 Legyőzte a címvédő ETO-t, meglógott az élen a Felcsút az NB I-ben
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:47 Innen lehet tudni, hogy megérett a sütőtök
- 20:45 Újra Dömsödi Gábort válaszották a pásztóiak
- 20:28 Magyar Péter reagált: A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 20:07 Magyar Péter: Fürcht Pál a Fidesz megrendelésére próbált ellehetetleníteni
- 06:00 Colmar: a francia város, ami olyan, mintha egy mesekönyv illusztrációja lenne
- 18:58 Kifli-vezér: Évek óta nem változik a top öt termékünk
- 16:19 Szoboszlai kimaradt a meccskeretből, nem játszik a City elleni rangadón
- 15:55 Molnár Áron szerint Széles Diána felvette a kesztyűt a valóság ellen a Tóth Gabi-ügyben
- 19:02 Szárazság után: eddig kell locsolni a kertet ősszel
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 20:00 Offline lázadók - nokiával a képernyőidő ellen
- 15:24 Előrenyomultak az oroszok: 1400 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
