FN

Múlt heti krónikámban már említettem, hogy Tiszaújvárosra invitáltak különböző rendezvényekre, mindenekelőtt Zajácz Tamás nagyszerű bőrszobrászati kiállításának megnyitására. Remek két napot töltöttünk ott, öröm volt látni, milyen az, amikor kedvező adottságait egy helység még kedvezőbb körülmények teremtésére konvertálja. Pénz, racionalitás és lokálpatriotizmus együttműködéséből egy szemmel láthatóan virágzó város életét érzékeli a látogató. Ligetszerű az egész, rengeteg [...]
2000. 06. 07. 00:00
Magyar részről az a vád éri az Európai Uniót (EU), hogy a nehéz fejezetekben nem válaszol “érdemben” a magyar tárgyalási álláspontokra. Mit szól ehhez? – A tagjelöltek számára ez az első bővítés, míg az Európai Bizottság és a tagállamok számára immár az ötödik. Mi kipróbált és begyakorolt eljárásokat követünk, e szerint folytatjuk a tárgyalásokat. Önmagában [...]
2000. 06. 07. 00:00
Az ember elpusztul, ha testhőmérséklete tartósan 42 Celsius fok fölé emelkedik, enzimei ugyanis nagyjából 37 fokon működnek a leghatékonyabban. Ami azonban nekünk kibírhatatlan láz, az más élőlényeknek jeges tortúra. Vannak baktériumok, amelyek 40 fokon szinte megfagynak. Ilyenek például azok, amelyek Új-Zéland, a Yellowstone park, vagy Izland csaknem 100 fokos hőforrásaiban élnek, táplálkoznak és szaporodnak. Mi [...]
2000. 06. 07. 00:00
Az Új Gazdaság szereplőiként emlegetett technológia cégek papírjainak piaci mozgását jelző index, a Nasdaq az elmúlt néhány hónapban igen gyengén teljesített, február közepén beállított rekordértékének csaknem 30 százalékát elvesztette és jelenleg több mint 6 százalékkal van év eleji nyitóértéke alatt. A technológiai részvények esésének kezdete némi időeltolódással követte az amerikai Fed gyors egymásutánban végrehajtott kamatemeléseit. [...]
2000. 06. 07. 00:00
a gyógyszergyáraktól, hogy Robert Koch önzetlen odaadásával alakítsák üzletpolitikájukat. Még akkor sem, ha a medicinák különleges árunak számítanak. A legszembetűnőbb különbség minden bizonnyal az, hogy az ár egy részét – bizonyos esetekben az egészet – nem a fogyasztó (akit ebben az esetben betegnek hívnak) fizeti, hanem az egészségbiztosító és az állam. Nem lehet tehát piacra [...]
2000. 06. 07. 00:00
KEZESSÉGVÁLLALÁSI DÍJAK. Csökkentek. BÍRÁLATI DÍJ. Megszűnt. DÍJFIZETÉS ALAPJA. Csak a garantált hitelrész és nem a kölcsön teljes összege a számítási alap. EGYÖSSZEGŰ DÍJFIZETÉS. Ez évtől a teljes futamidőre előre kifizethető a kezességvállalás díja.
2000. 06. 07. 00:00
Bár a sajtótájékoztatón roppant szívélyesnek látszott a viszony Bill Clinton és Romano Prodi között, a megelőző tárgyalásokon az Egyesült Államok és az Európai Bizottság elnöke korántsem értett egyet minden kérdésében. Az európai körút első állomásaként Clinton Lisszabonban találkozott Prodival, Antonio Guterres portugál kormányfővel, Chris Pattennel, a brüsszeli testület külkapcsolatokért felelős tagjával és Javier Solanával, az [...]
2000. 06. 07. 00:00
Az elmúlt héten mintegy 10 százalékkal, 5750 forintig emelkedett a Danubius részvényeinek árfolyama. Az áprilisban még 6 ezer forint fölött is forgó részvény 5150 forintig ment vissza májusban, miközben a BUX a kedvezőtlen nemzetközi tőzsdei hangulatban ennél is nagyobb mértékben esett. A szállodaüzemeltető cég árfolyamára nem volt jótékony hatással a csehországi Marienské Laznéban (Marienbadban) végrehajtott [...]
2000. 06. 07. 00:00
Az elkövetkező hetekben várhatóan megkezdődik a Humet-R regisztrációja az Egyesült Államokban. A Humet Rt. ezen a héten nyújtja be az amerikai élelmiszer- és gyógyszer-ellenőrzési hatóságnak (FDA) a termék mellékhatásait bemutató iratokat, ezt követően pedig a forgalmazási kérelmet is beadják. A regisztrációs eljárást feltehetően megelőzi még egy vizsgálat. A termék forgalmazása várhatóan szeptember elejétől kezdődhet.
2000. 06. 07. 00:00
Kleine Fische, gute Fische – ez a régi német szólás-mondás vezérelhette a legsikeresebb német szoftverfejlesztő cég magyar leányvállalatát, az SAP Hungary Kft.-t, amikor úgy döntött, hogy új vállalati kör számára is hozzáférhetővé teszi vezető termékét, az R/3-as integrált vállalatirányítási rendszert. Magyarországon az SAP 150 ügyfelet látott el eddig vállalatirányítási programmal, s ezzel a piac 60 [...]
2000. 06. 07. 00:00
Forrás: World Investment Report Célország Első Második Harmadik legfontosabb befektető ország Csehország Németország Hollandia Ausztria Észtország Svédország Finnország USA Lengyelország Hollandia Németország USA Lettország Dánia USA Oroszország Litvánia Svédország Finnország USA Magyarország Németország USA Hollandia Románia Németország Hollandia USA Szlovákia Ausztria Németország Nagy-Britannia Szlovénia Ausztria Horvátország Németország
2000. 06. 07. 00:00
Bemutatkozott a napokban Magyarországon is az Audi TT nyitott Roadsterének már módosított változata. Az átalakítást mindössze egy diszkrét szárnyacska jelzi a csomagtartón. Néhány baleset, majd színfalak mögötti nagy viták előzték meg a TT szárnyacskájának megjelenését. A formatervezők ugyanis nem akarták megbontani a sport Audi remekbe szabott, gömbölyded farvonalát, de a nagyobb biztonság, a jobb útfekvés [...]
2000. 06. 07. 00:00
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) arra készül, hogy amennyiben a világpiaci ár a jelenlegi szinten marad, termelésnöveléssel javítja a globális kínálatot. Erről Ali Rodriguez venezuelai energetikai miniszter, a szervezet soros elnöke beszélt, emlékeztetve rá, hogy a márciusi értekezletükön 22-28 dollár/barrelben határozták meg a hét különböző kőolajfajtából képzett exportár-kosár kívánatos sávját, s hogy a miniszterek akkor [...]
2000. 06. 07. 00:00
Trendnélküliség várható a Budapesti Értéktőzsdén az elkövetkező hónapokban – véli Nagy Péter, a ConCorde Értékpapír Rt. vagyonkezelője -, azaz a tartós erősödés éppúgy elkerüli majd a BUX-ot, mint a folyamatos gyengülés. Pangás azonban várakozása szerint nem lesz a piacon, az elemző magasabb forgalom melletti hektikus árfolyamváltozásokra számít. Az elmúlt hetek történései alapján valószínűsíthető, hogy a [...]
2000. 06. 07. 00:00
Lapzártánkkor minden jel arra mutatott, hogy megtartják a mezőgazdasági termelők közúti demonstrációját. A június 7-8-i tiltakozásra előzetesen 5-6 ezer tiltakozó és 3-4 ezer jármű részvételével számolt Karsai József battonyai gazda. Nyolcadikán összesen tíz megye kapcsolódik be a megmozdulásba. A szolnoki agrárgyűlésen választott demonstrációs bizottság feje úgy nyilatkozott, hogy ha a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert nem [...]
2000. 06. 07. 00:00
A felmérések szerint Magyarország a parlagfűvel leginkább szennyezett országok egyike Európában. Az első világháború után gabonaszállítmányokkal behurcolt gyomnövény irtása évről évre nehezebb és drágább feladat, s tavaly csak a fővárosban csaknem 250 millió forintba került. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat adatai szerint ma minden ötödik lakos szenved allergiás betegségben, ezek 70 százalékáért a parlagfű [...]
2000. 06. 07. 00:00
Hawaiin egy jachton szeretné megtartani az esküvőjét, jellegzetes ottani ruhába öltözve, pezsgőt és videofelvételt is szeretne, s a házasságlevelet idehaza, honosítva kívánja megkapni – ezzel a kívánsággal állított be egy ügyfél néhány évvel ezelőtt az Atlasz Utazási Irodához, meséli Heimberger Zsolt, a cég kereskedelmi igazgatója. Már akkor is több mint egymillió forintba került számára e [...]
2000. 06. 07. 00:00
Az elkövetkező héten négy árindexet is közzétesznek az Egyesült Államokban, ami a Fed nyíltpiaci bizottságának június 28-i ülését megelőzően nagy érdeklődésre tarthat számot. A májusi fogyasztói árindex június 14-én válik ismertté, 15-én a májusi import- és exportárak, míg a következő napon a termelői árindex jön ki. Ez utóbbinál 0,2 százalékos növekedést jeleznek. A magindex esetében [...]
2000. 06. 07. 00:00
Kormányválság van Lengyelországban. Ez – ha el is kell kerülni minden erőltetett párhuzamot – Budapesten is különleges figyelmet érdemel. Hiszen régiónk egyetlen, szinte középhatalomnak tekinthető országáról van szó, amelyet velünk és a csehekkel egy időben fogadtak be a NATO szervezetébe és a lengyelek kezét fogva, együtt várakozunk az Európai Unió kényelmetlenül berendezett előszobájában is. Ráadásul [...]
2000. 06. 07. 00:00
Olvasói sztorik