Volt olyan magyar kormányzati politikus, akitől, mielőtt egy nagyhatalomnak számító országba utazott volna, Demján Sándor egy beszélgetésben azt kérte, hogy az ottani találkozóin képviseljen bizonyos üzleti érdekeket. Erre elképedve nézett rá, s közölte: “Nem vagyok én kufár” – idézte föl az ismert magyar menedzser, mennyire idegen volt még hat-nyolc éve is az állami vezetőktől a gazdasági érdekek külföldi megjelenítése. Többnyire nem értettek ezekhez a kérdésekhez, de méltatlannak, sőt másodrendű feladatnak tekintették az ilyenfajta szerepvállalást. A TriGránit Rt. elnöke szerint Göncz Árpád viszont sosem tartozott ebbe a körbe. “Személyisége varázsával, européer magatartásával” a posztjáról augusztusban távozó államfő Oroszországtól Indonézián át a davosi Világgazdasági Fórumig mindenütt elnyerte tárgyalópartnerei rokonszenvét, és sehol sem zárkózott el az elől, hogy országos jelentőségű üzleti érdekeket hozzon szóba.
SÚLYOS SZAVAK. Göncz Árpád szerepe az alkotmány szerint jórészt protokolláris jellegű. Az országhatárokon kívül azonban egészen más súlya van minden szavának, hiszen ő államfőként a Magyar Köztársaság első számú képviselője – mutattak rá a Külügyminisztériumban, ahová az idén februárban költözött át a gazdasági tárca külgazdasági kérdésekkel foglalkozó stábja. E csapat tagjai dolgozzák ki az elnök külföldi látogatásai előtt a neki szóló felkészítő anyag gazdasági fejezetét. Ez egyrészt a gazdasági alapadatokat, a kétoldalú kapcsolatok tendenciáit és a célokat tartalmazó háttértájékoztatóból áll, továbbá készül egy konkrét tárgyalási tematikai javaslat is. “Az utóbbi olyan, az adott országra vonatkozó kérdésekkel foglalkozik – fejtette ki Kovács József, a Külügyminisztérium illetékese -, mint például az áruforgalom növelésének lehetőségei, a kis- és középvállalkozások kapcsolatépítésének támogatása, a befektetések előmozdítása mindkét irányba, esetleg az idegenforgalom.” Az elnöki felkészítő a problémákat is feltünteti, például a vámeljárások egyszerűsítésének vagy a piacvédő korlátozások lebontásának az igényét. Ha valamely kérdést a köztársasági elnök akár csak egy félmondattal is szóba hoz, annak – éppen a személye miatt – óriási a jelentősége. Kovács felidézte például az 1996-os törökországi látogatást. A tárgyalásokon fölmerült, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom mértéke igen szerény, jócskán elmarad a lehetőségektől. Önmagában az, hogy Göncz Árpád az ügyet szóba hozta, jelentősen felgyorsította az addigra már véglegesített szövegű szabadkereskedelmi megállapodás ankarai parlamenti ratifikációját. Ez más esetekben Törökországban igen hosszadalmas folyamat.
Konkrét gazdasági vagy üzleti kérdések természetesen nem merültek fel Göncz Árpád és meghívója megbeszélésein. Az államfők mellett a magyar köztársasági elnök kormánytagokkal, vállalatvezetőkkel és más üzletemberekkel is találkozott. Sőt, a programját összeállító stáb előre tudta, ha például egy ünnepi vacsorán az ültetési rend éppen az adott ország külkereskedelmi miniszterét “sodorta” mellé, ekkor szintén külön felkészítették a várható kérdésekre.
Magától értetődően ilyenkor senki sem részproblémákra vár választ. Az elnök feladata mindenekelőtt a folyamatok, a stratégiai célok megvilágítása, annak egyértelműsítése, hogy Magyarország milyen mértékben elkötelezett bizonyos törekvések mellett. Éppen ezért amennyiben egy-egy konkrét ügyet is felvet, az nagyon komoly politikai jelzés – hangsúlyozták külügyi illetékesek. Az elmúlt időszakban a CEFTA-országok vezetőivel folytatott megbeszélésein például Göncz Árpád minden alkalommal leszögezte: Budapest arra törekszik, hogy mielőbb megoldódjanak a vámviták a térségben. Mindez persze – jelezve a politikusi hozzáállás változását – igaz az állami vezetés más tagjaira is: nem véletlenül került szóba például Martonyi János külügyminiszter közelmúltbeli zágrábi tárgyalásain a magyar Mol és a horvát INA tervezett egyesülése.
ÜZLETI VONZERŐ. Az elnöki látogatásokat övező, megkülönböztetett érdeklődés az üzletembereket is csábítja arra, hogy a tetemes – tengerentúli vizit esetén akár az egymillió forintot is meghaladó – költségek ellenére részt vegyenek Göncz Árpád külföldi útjain. Mint a számítástechnikában érdekelt Montana Rt. elnöke, Vadász Pál kifejtette, Japánban például – ahol addig egyik banki partnerénél csupán legföljebb főosztályvezetői szintig sikerült eljutni a kapcsolatépítésben – az államfői látogatás rangja a kiszemelt pénzintézettől akár az elnököt is odavonzhatta egy fogadásra, vagy egy Göncz Árpád által megnyitott üzletember-találkozóra.
TÚLJELENTKEZÉS. Az üzletember-delegációk végleges névsorát a köztársasági elnöki hivatal állítja össze. A döntő szó Faragó Andrásé, Göncz Árpád szóvivőjéé volt, aki gazdasági kérdésekben is az államfő tanácsadója. A jelentkezéseket a különböző érdekképviseleti szervezetek, kamarák, ágazati szövetségek gyűjtik össze. Többnyire sokszoros a túljelentkezés. “Előfordult, a közelmúltban például Svédország esetében, hogy csupán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara háromszor annyi nevet adott le, mint ahányan fölfértek az elnöki repülőgépre” – idézte föl Tolnay Lajos elnök. Vadász Pál például azok között van, akik több úton is a “második gépre” kerültek. Azaz, bár szerette volna és jelentkezett is, Svájcba, Nagy-Britanniába vagy például az Egyesült Államokba nem jutott el Göncz Árpád kíséretében.
Az üzletemberek szempontjából természetesen az a legfőbb segítség, ha személyesen a köztársasági elnök áll ki valamelyik ügy mellett. “Amikor például fennakadások voltak az Ikarus buszok oroszországi értékesítésében, Göncz Árpád egyetlen ottani tárgyalásán sem mulasztotta el megemlíteni, milyen fontosnak tartaná e kérdés rendezését” – emlékezett a TriGránit Rt. elnöke. Demján elmondása szerint több kanadai multinacionális vállalat, köztük két társa, a néhai Andrew Sarlos, illetve Peter Munk is döntően az államfő személyes ösztönzésére nézett körül először Magyarországon. Oroszországban, a hat urali köztársaságot érintő körúton Demján saját tatársztáni és baskíriai agrárérdekeltségei kibontakoztatásához is nagyban hozzájárult az elnök fellépése. Göncz Árpád találkozott a köztársaságok vezetőivel, meghívta a helyi írókat és művészeket. “Ezeket a kapcsolatokat így kell ápolni” – véli Demján is, egyben cáfolva azt a megállapítást, hogy az ilyen jellegű politikai támogatásnak főként ott van jelentősége, ahol az állami vezetés közvetlenül irányítja a gazdasági életet. A kormányok a fejlett piacgazdaságokban hatalmas összegek felett rendelkeznek. Amennyiben például az Oroszországnak szánt amerikai élelmiszersegélyeket Magyarországon vásárolták volna meg, azzal – a kisebb szállítási költségeknek köszönhetően – az Egyesült Államok is jól jár, de magyar szempontból is óriási horderejű üzlet lett volna. Ennek létrejöttét nagyban segítette volna a magyar politikai vezetés részéről tanúsított határozottabb kiállás.
Irreális célokat kitűzni és azokért küzdeni persze nem érdemes. Arra például Magyarországnak a legkövetkezetesebb politikai kiállás mellett sem volt komoly esélye, hogy a koszovói újjáépítés pénzügyi központjáért folyó vetélkedésben az Európai Unió Görögországgal szemben a javunkra döntsön.
