FN

A radioaktív hulladékok tárolása komoly gondokat okoz, de nem a helyhiány miatt. A fő probléma az, hogy olyan konténerekben kell elzárni a veszélyes anyagot, amely megoldást jelent arra az időre, amíg tartalmuk ártalmatlanná nem válik. A konténer anyagának évezredeken át ki kell állnia a nagyenergiájú részecskék szüntelen támadásait. A természet azt ugyan nem láthatta előre, [...]
2000. 10. 18. 00:00
A fejlődő magzatok képesek tanulni és emlékezni az anyaméhben. Holland kutatók megfigyelései szerint az embriók rövid távú (10 perces) és hosszú távú (24 órás) memóriával is rendelkeznek. Többé-kevésbé általánosan elfogadott nézet, hogy a magzatok reagálnak a környezet hangjaira, a zenére. A maastrichti egyetemi kórház kutatócsoportja által 25 magzaton végzett vizsgálat meggyőzően bizonyította ezt a feltételezést. [...]
2000. 10. 18. 00:00
Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke arra számít, hogy a hazai kereskedelmi bankok még ezen a héten nagyjából a jegybankihoz hasonló mértékű kamatemelésre szánják el magukat mind a hitelek, mind a betétek esetében. Mint mondta, a kamatemelés szükséges, mértéke pedig indokolt volt a lakossági megtakarítási ráta további csökkenésének megállítása érdekében. E ráta a szövetség adatai [...]
2000. 10. 18. 00:00
Kisebb politikai vihart kavart Olaszországban az a bejelentés, hogy a 68 százalékban állami tulajdonban lévő Enel áramszolgáltató megveszi a brit Vodafone-tól az Infostrada vezetékes távközlési társaságot. A római kormányt jobb- és baloldalról egyaránt kritikák érték, amiért hozzájárulását adta a felvásárláshoz. A bírálatok szerint az államnak nem volna szabad tulajdonosként megjelennie a távközlésben, az Enelnek pedig [...]
2000. 10. 18. 00:00
Október 19-én ülésezik az Európai Központi Bank, amely minden bizonnyal változatlan szinten hagyja az október 5-én meglepetésszerűen megemelt kamatszintet. Európában október 24-én “makromutató-dömping” lesz, a francia és német fogyasztói árindex mellett az euró-zóna szeptemberi ipari termelésének alakulását ismertetik.
2000. 10. 18. 00:00
Aukcióra bocsátották a legjobban tejelő amerikai tehén, Mandy klónozott utódait. A világon először került sor biotechnológiai úton előállított szarvasmarhák eladására a madisoni World Diary Expón. Bár az állatok még nem születtek meg, kikiáltási áruk 100 ezer dollár volt, Mandy természetes úton született borjainak hétszerese. Az Infigen biotechnológiai cég jó üzletet lát a kivételes képességű tenyészállatok [...]
2000. 10. 18. 00:00
m végül sikeres kísérletet, hogy Barak és Arafat – az ENSZ főtitkára és Clinton jelenlétében – legalább az elmúlt közel három hét vérontásának véget vessenek. Kedden kora reggel bejelentették, hogy mindkét fél “azonnali lépéseket” tesz az erőszak megállítására. Ettől függetlenül továbbra is minden lehetséges. Talán az egyetlen dolog, ami jószerével kizárható: egy új “igazi” háború [...]
2000. 10. 18. 00:00
Az OMV nem hagyja magát, és ha nem jut be az ajtón, akkor az ablakon át próbálkozik. Sok bécsi szakértő szerint ez történt, amikor az osztrák konszern 9 százalékra tornászta fel részesedését a Molban, s ezzel kerülő úton kissé közelebb került a schwechati finomítójától alig 40 kilométerre lévő Slovnafthoz. Ott tavasszal kosarat kapott, az áhított [...]
2000. 10. 18. 00:00
A magyar nehézgépjárművek jelenleg három fő forrásból szerezhetnek be ausztriai áthaladásra feljogosító tranzitengedélyt. Hogy a csatlakozást követően mi lesz a módi, az a tizennégyek és Bécs újabb erőpróbájában fog eldőlni, hiszen közeledik a 2003-as esztendő, amikor az ökopont-rendszer elvileg megszűnik. A JELENLEGI HÁROM FORRÁS: – A magyar-osztrák tranzitmegállapodás keretében néhány ezer engedély jár az országnak [...]
2000. 10. 18. 00:00
A globális tőkeáramlás hátterében 80 százalékában a fúziós és felvásárlási ügyletek állnak. Tavaly a cégegyesítések értéke a világban az előző évihez képest 35 százalékkal nőtt. A transznacionális ügyletek száma elérte a 6 ezret, értékben pedig meghaladta a 720 milliárd dollárt. Az idei esztendőben vélhetően tovább nő az országokon átívelő fúziók értéke, és az UNCTAD becslése [...]
2000. 10. 11. 00:00
Azt hiszem, már szerelmet vallottam egyiszer e hasábokon a kínai konyhának. Sosem értettem azokat a honfitársaimat, akik képtelenek kilépni a megszokás zsírszagú karanténjából, és elutasítanak mindent, ami új kaland az evésben. Akad, aki azért nem szeret külföldre utazni, mert a rántott szelet meghittségét csak itthon találja, a vasárnapi pongyolájában sürgölődő asszony mellett. Az én bűnösen [...]
2000. 10. 11. 00:00
Az elemzői várakozásokra rácáfolva alig egy hónappal a legutóbbi kamatemelés után ismét szigorításról határozott a múlt héten az Európai Központi Bank (ECB). A valutaunió monetáris politikájáért felelős pénzintézet mindhárom irányadó kamatlábat 25 bázisponttal növelte. Tavaly november óta az ECB hét lépésben összesen 225 bázispontnyi hiteldrágítást hajtott végre. A fő indoklás ezúttal is a magas olajár [...]
2000. 10. 11. 00:00
Forrás: www.extra.hu/borivok, Figyelő Borvidék Termelő Fajta Évjárat Üzlet Bakator De Vins La Butique Auchan Cora Bortár- saság Borvirág Borklub Balatonfüred-Csopak Figula Mihály Muscat Ottonel 1998. 1200 1300 – 1069 995 – Eger Thummerer Bikavér 1996. 1750 1700 1199 1199 1375 1420 Eger Thummerer Királyleányka 1999. 980 – 641 649 820 – Tokaj Tokaj Kereskedőház Aszú, [...]
2000. 10. 11. 00:00
Nyilván a véletlen műve, hogy két fővárosi színház is október 8-án tartott Moliere-bemutatót: a József Attila Színház a Dudás Gyurit, a Pesti Színház A képzelt beteget vette fel repertoárjára. Az viszont feltehetően nem véletlen, hogy éppen ezeket a darabokat. A hirtelen felkapaszkodók, a jó dolgukban becsavarodók ugyanis a mai magyar társadalom tragikomikus hősei, akik a [...]
2000. 10. 11. 00:00
által rendhagyó műfajú kötettel gazdagította a hazai gazdasági szakirodalmat. Munkájuk bőséges válogatást nyújt a közgazdaságtan klasszikusaiból, emellett még eszmetörténetnek is tekinthető. Ez azért is elismerést érdemel, mert közismert okokból a hazai közgazdasági könyvkiadás sokáig – enyhén szólva – egyoldalú és foghíjas volt. Bár a hetvenes évektől felpezsdült a szakma, de még Keynes – már szalonképes [...]
2000. 10. 11. 00:00
MEGVÁRNI, AMÍG TOVÁBB CSÖKKEN AZ INFLÁCIÓ: Ha már csak 2-3 százalékponttal magasabb nálunk, mint a kereskedelmi partnereknél… akkor ezt a kedvezőtlen különbséget ellensúlyozni tudja a termelékenység javulása… Így egy-két év múlva, amikor már csak 4-5 százalékos az átlagos árszínvonal-emelkedés egy évben, meg lehet szüntetni a leértékelést. NEM VÁRNI TOVÁBB AZ INFLÁCIÓ CSÖKKENÉSÉRE: Hiszen a gazdaság [...]
2000. 10. 11. 00:00
Az elektronikus tánczenéről egyértelműen mindenkinek a techno jut eszébe, holmi gépzörejek, monoton puffogás – az efféle zenét játszó muzsikusok nem is nagyon titkolják, hogy művészetük leginkább hangtechnikusi leleményre épül. Egy idő után természetesen ebből a masszából születik valami különleges, egyedi is: ennek bizonyságaként érkezett Magyarországra a napokban Mike Grant, aki lemezlovas, producer és lemezkiadó-tulajdonos egy [...]
2000. 10. 11. 00:00
Az idén az utóbbi évek egyik legjobb termését szüretelték a gazdák. Az egész országban magas cukorfokkal érett be a szőlő, igaz, a csapadékszegény nyár miatt néhol az optimálisnál alacsonyabb savakra panaszkodtak. A gazdákat ennél nagyobb és országszerte kiható bosszúság is érte: a jövedéki törvény augusztus elsejével életbe lépett módosítása szerintük nemcsak túl bürokratikus, de a hamisítások ellen sem szolgál hatékony fegyverként.
2000. 10. 11. 00:00
Újra hódít a klasszikus könnyűzene, nemkülönben a cigányság városi fekete zenéje – úgy tűnik, egyre többen fáradnak bele a house egyhangú brummogásába. Az Anima Sound System nevű formáció úgy gondolta, ha a két egzotikumot ötvözi, a siker garantált. A Gipsysoundclash című korong ezt részben igazolja is, hiszen a “szívzenét” játszó muzsikusok a tökéletességig fokozzák a [...]
2000. 10. 11. 00:00
Ma minden belgrádi krónikát beismeréssel kell kezdeni. A kombinációk és elemzések nagy része nyugaton és nálunk, szomszédoknál is tévesnek bizonyult. Nem vettük eléggé figyelembe, hogy miután Tito a negyvenes évek második felében sikeresen dacolt Sztálinnal, Jugoszlávia fokozatosan – és persze kényszerből is – Kelet-Európa legnyitottabb országává vált, ahol a politikai erők megtanulhatták a kifinomultabb manőverezés [...]
2000. 10. 11. 00:00
Olvasói sztorik