A radioaktív hulladékok tárolása komoly gondokat okoz, de nem a helyhiány miatt. A fő probléma az, hogy olyan konténerekben kell elzárni a veszélyes anyagot, amely megoldást jelent arra az időre, amíg tartalmuk ártalmatlanná nem válik. A konténer anyagának évezredeken át ki kell állnia a nagyenergiájú részecskék szüntelen támadásait. A természet azt ugyan nem láthatta előre, hogy szükség lesz egy, a sugárzást hosszú távon elviselő anyagra, a fluoritokkal mégis valami ilyesmit alkotott. A természetben megtalálható fluoritokhoz nagyon hasonló kerámiákra a nukleáris hulladékok – elsősorban az amerikai és orosz atombombákból származó plutónium – tárolására alkalmas anyag utáni kutakodás során bukkantak rá. A magyarázat az anyag szerkezetében rejlik: a rendezetlen belső kristálystruktúra ideálissá teszi a kerámiákat a feladatra. Kurt E. Sickafus, az amerikai Los Alamos National Laboratory munkatársa szerint a számítógépes szimulációk eredményei ezt mutatják, hogy az efféle anyagok akár 30 millió éven át is képesek tökéletesen ellenállni a radioaktivitásnak. A strukturális integritás záloga tehát a jelek szerint nem a rendkívül stabil, hanem éppen hogy a bizonyos fokú rugalmasságot mutató kristályszerkezet.
