FN

Az adózók jogbiztonságát sértő gyakorlatnak kívánja elejét venni a Pénzügyminisztérium(PM) azáltal, hogy új feltételrendszerbe helyezi a gazdálkodók tevékenységét a kötelező érvényű vámtarifa-besorolás jogintézményének létrehozásával és bevezetésével – tájékoztatta a PM az MTI-t. A PM Font Sándornak, az MDF frakcióvezető-helyettesének vasárnapi sajtótájékoztatójára reagált. A politikus azt kifogásolta, hogy az adótörvények 100. paragrafusában szereplő törvénymódosítás, mely szerint [...]
2003. 10. 28. 00:00
Az európai uniós csatlakozást követő 3-5 évben érzékelhetően csökkenni fog a jelenlegi tagországok és a csatlakozók egyes élelmiszeripari termékei között az árkülönbség – mondta Franciszek Hutten-Czapski, a Boston Consulting Group (BCG) varsói irodájának menedzsere. “Ebből adódóan a csatlakozást követő években a jelenlegi tagországok élelmiszerárai várhatóan csökkennek, míg a csatlakozó országokban emelkednek” – tette hozzá Franciszek [...]
2003. 10. 27. 00:00
A munkanélküliségi ráta július és szeptember között 5,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A munkanélküliségi ráta június-augusztus között is 5,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal maradt el az egy évvel korábbitól.A foglalkoztatottak száma az idén július-szeptember átlagában 3 millió 952 ezer fő volt, ez [...]
2003. 10. 27. 00:00
Mintegy 20 millió liter felesleges tejnek megfelelő árumennyiség intervenciós állami felvásárlásáról döntött az FVM. Emellett tejtermelési kvóták eladásával teremt forrásokat a hazai tejtöbblet exportveszteségeinek megtérítésére. A tárca ezzel várhatóan elhárítja a termelői demonstrációval fenyegető ágazati válságot.Intervenciós állami felvásárlást hajt végre, illetve erre vonatkozó megbízást ad ki a tejfeldolgozóknak a közeljövőben az FVM – tudta meg [...]
2003. 10. 27. 00:00
Nem maradnak érdekképviselet nélkül a hazai kis- és középvállalkozó nők, a kkv-k egyesülete létrehozza női tagozatát, amely csatlakozik az európai kis- és középvállalkozások hasonló tagszervezetéhez is. A Kis- és Középvállalkozók Egyesülete (KKVE), az Európai Néppárt kisvállalkozói tagozatának, az SME-Unionnak tagja október 27-én hozza létre női vállalkozói tagozatát, amely csatlakozik az SME-Union hasonló tagozatához, az SME-Woman [...]
2003. 10. 27. 00:00
Új pályázatot hirdetett meg a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Ezzel a kiskereskedelem és a szolgáltatás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások üzlethelyiségeinek bővítését, korszerűsítését támogatnák. A minisztérium célja, hogy a felhívás révén legalább 120 vállalkozás valósítson meg mintegy 2000 millió forint értékű beruházást. Támogatásban azok a vállalkozások részesíthetők, amelyek fő [...]
2003. 10. 27. 00:00
Az idén várhatóan 20 százalékkal növekszik a román állampolgárok által magyarországi szállodákban és panziókban eltöltött vendégéjszakák száma – legalábbis erre számít a Magyar Turizmus Rt., amely az idén hatodik alkalommal vett részt a bukaresti idegenforgalmi szakvásáron és gasztronómiai napokat szervezett a román fővárosban.A magyarországi minőségi szállásokon jelenleg a román állampolgárok átlagosan kevesebb mint három éjszakát [...]
2003. 10. 27. 00:00
November 15-én adják át a forgalomnak Horvátországban a Magyarországgal összekötő Zágráb-Letenye autópálya még hiányzó Varasd (Varazdin)-Novi Marof 13,6 kilométeres szakaszát – mondta Stanko Kovac, a horvát autópályák igazgatója Splitben. Kovac az építőipari vásár keretében tartott autópálya-építési kerekasztal-értekezleten beszámolt arról, hogy Horvátország az eddigi ütemben még száz évig építhette volna autópályáit, jelenlegi építési modelljével viszont tíz [...]
2003. 10. 27. 00:00
Dacára az ilyen irányú félelmeknek, nem igázta le a hazai egészségügyet a külföldi tőke. Leghamarabb jövő év nyarán várható az első befejezett kórházi privatizáció.
2003. 10. 23. 08:00
A skandináv modernizmus nagy formátumú tervezőszemélyiségei (Alvar Aalto, Kaj Franck, Timo Sarpaneva, Tapio Wirkkala) a finn nép számára jóval többek, mint zseniális alkotók.
2003. 10. 23. 08:00
Az oroszok és az amerikaiak után Kí na is embert küldött a világűrbe. A misszió sikere lendületet ad az új kínai nacionalizmusnak és Peking világpolitikai ambícióinak. Az első párbaj: Kína küzdelme Washington ázsiai befolyása és hatalmi túlsúlya ellen.
2003. 10. 23. 08:00
A túlzott takarékoskodás, a rosszul felmért költségek, de a hatalmi viszonyok is okozhatják, hogy egy tevékenység kiszervezése nem váltja be a várakozásokat.
2003. 10. 23. 08:00
A kaliforniai kormányzóválasztáson Arnold Schwarzenegerre és a többi jelöltre már érintőképernyős számítógépen is szavazhattak a választók.
2003. 10. 23. 08:00
Tíz-tizenöt éve Magyarországnak volt egy választási lehetősége: csatlakozni akar-e az Európai Unióhoz vagy nem? Ez eldőlt. Körülbelül 2001-2002-ig volt egy másik választási lehetőségünk: hogyan és mennyire sikeresen akarunk csatlakozni? Erről beszéltünk ugyan, de már kevesebbet tettünk, és főként, nem döntöttük el. Ehelyett folyamatosan napirenden tartottuk a "mikor?" kérdését, ami viszont sohasem a mi döntésünkön múlt.
2003. 10. 23. 08:00
Örvendjünk, mert tudományos ismereteink megállíthatatlan fejlődése során megszületett A hálózatok új tudománya, amiképpen ezt megtudjuk Albert-László Barabási Behálózva című könyvének alcíméből (is).
2003. 10. 23. 08:00
Miközben a hagyományos telefontársaságok megszenvedik a mobil távközlés terjedését, az internet alapú hangszolgáltatás akár a jövő nagy üzlete is lehet a számukra.
2003. 10. 23. 08:00
Azt hiszem, úgy kell ejteni, hogy "musszlen". Flamandul (minthogy belga nyelv nem létezik, csak belgák vannak, bár nem tudják, hogy a flamandok és vallonok közt hová álljanak, a régi vicc szerint).
2003. 10. 23. 08:00
A hitelkártyák népszerűsége még messze elmarad a betéti kártyákétól. Az OTP Bank múlt héten piacra dobott termékétől azonban még a konkurensek is felfutást remélnek.
2003. 10. 23. 08:00
Olvasói sztorik