Üzleti tippek

Pályázat kiskereskedőknek

Új pályázatot hirdetett meg a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Ezzel a kiskereskedelem és a szolgáltatás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások üzlethelyiségeinek bővítését, korszerűsítését támogatnák.

A minisztérium célja, hogy a felhívás révén legalább 120 vállalkozás valósítson meg mintegy 2000 millió forint értékű beruházást. Támogatásban azok a vállalkozások részesíthetők, amelyek fő tevékenysége az alábbi ágazatokhoz tartozik: kiskereskedelem (TEÁOR 52), kivéve nem bolti kiskereskedelem (TEÁOR 52.6), mosás, tisztítás (TEÁOR 93.01), fodrászat, szépségápolás (TEÁOR 93.02), fényképészet (TEÁOR 74.81).

Ha a projekt gépek, berendezések beszerzésére, és/vagy a HACCP rendszer bevezetésére irányul, akkor a támogatás akkor is megítélhető, ha a fejlesztés bérleményben történik, vagy olyan saját tulajdonú üzlethelyiségben, amely még nincs egy éve a pályázó tulajdonában. Az üzlethelyiség fejlesztéséhez kapcsolódóan támogatás tárgyi eszközök, gépek, berendezések beszerzéséhez, HACCP rendszer bevezetéséhez, illetve a termékben, nyújtott szolgáltatásban vagy a termelési, szolgáltatási folyamatban alapvető változást hozó tevékenység megkezdéséhez (ésszerűsítés, diverzifikálás vagy korszerűsítés útján) nyújtható. Karbantartás és felújítás (szinten tartás) nem finanszírozható.

A pályázónak kiemelt figyelmet kell fordítania arra, hogy a beszerezni kívánt gépek a vonatkozó európai irányelveknek, illetve az azokat harmonizáló magyar rendeletek követelményeinek megfeleljenek. A támogatás új gép vagy 3 évesnél nem idősebb használt gép vásárlásához vehető igénybe.

A pályázati felhívás feltételei szerint a pályázónak legalább a projekt visszaigényelhető (áfa nélküli) összköltségének 25 százalékát kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie, amelybe bankhitel, lízing, tagi kölcsön, magánkölcsön, az államháztartás alrendszereiből kapott támogatás nem számítható be. A minisztérium egy adott projektet abban az esetben támogat, amennyiben a beruházás két éven belül megvalósul, valamint a pályázó vállalja, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti célnak megfelelően öt évig folyamatosan fenntartja és működteti.

Támogatás mértéke a projekt visszaigényelhető áfa nélküli összköltségének legfeljebb 50 százaléka, de maximum 10 millió forint. A minisztérium a nyertes pályázók pályázatkészítési költségeihez is hozzájárul 100000 forinttal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik