Üzleti tippek

Jogszabály változtatás a kötelező érvényű vámtarifa-besorolásról

Az adózók jogbiztonságát sértő gyakorlatnak kívánja elejét venni a Pénzügyminisztérium(PM) azáltal, hogy új feltételrendszerbe helyezi a gazdálkodók tevékenységét a kötelező érvényű vámtarifa-besorolás jogintézményének létrehozásával és bevezetésével – tájékoztatta a PM az MTI-t.

A PM Font Sándornak, az MDF frakcióvezető-helyettesének vasárnapi sajtótájékoztatójára reagált.

A politikus azt kifogásolta, hogy az adótörvények 100. paragrafusában szereplő törvénymódosítás, mely szerint “az adóraktár engedélyes, az adómentes felhasználó terhére a kötelező érvényű vámtarifa-besorolással vagy annak megváltoztatásával összefüggő adókötelezettség, illetve jogkövetkezmény a vámtarifa-besorolás kötelezővé válásának napját megelőző időszakra nem állapítható meg”, kedvez mindazoknak, akik nem megfelelő vámtarifaszám alá sorolták termékeiket. A módosítás 20-30 milliárd forint bevételkiesést jelent a költségvetésnek – mondta.

A PM szerint az utóbbi két évben több olyan a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) tevékenységével kapcsolatos panasz érkezett a Pénzügyminisztériumhoz, amelyek hasonló jellegük miatt jogalkotási szinten igényeltek megoldást. Az ügyek közös jellemvonása az volt, hogy az évek óta a VPOP felügyelete és folyamatos ellenőrzése mellett működő vállalkozások engedélyköteles tevékenységét, az előállított termék vámtarifaszámát – hivatkozva a vámlabor eszközeinek fejlődésére – egy ellenőrzés eredményeképpen a vámhatóság időközben másképp ítéli meg, mint az engedély kiadásakor és a korábban végzett ellenőrzések során.

A feltárt adóhiányt és a bírságot ilyenkor több évre visszamenően szabja ki a VPOP, ami gyakorlatilag ellehetetlenítheti ezeket a cégeket, amelyek jóhiszeműen, vámhatósági engedéllyel végezték tevékenységüket, s a vámhatóság által jóváhagyott elszámolások alapján teljesítették adófizetési kötelezettségüket – hangsúlyozza a PM közleménye.

Az országgyűlés előtt fekvő jogszabály-tervezet ennek, a PM szerint az adózók jogbiztonságát sértő gyakorlatnak kívánja elejét venni azáltal, hogy egy új feltételrendszerbe helyezi a gazdálkodók tevékenységét a kötelező érvényű vámtarifa-besorolás jogintézményének létrehozásával és bevezetésével, és egyúttal kimondja, hogy a korábban már ellenőrzött és jóváhagyott tevékenységgel kapcsolatban nem lehet visszamenőlegesen adóhiányt megállapítani.

A Parlamenthez beterjesztett módosítás széleskörű egyeztetés után, a Jövedéki Tanács támogatásával és egyetértésével készült el – írja a közlemény.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik